Bringára, Magyarország! – a kerékpárhálózat fejlesztése kezdődhet

Közel 30 milliárd forint értékű kerékpárút fejlesztésről döntött a kormány, a turisztikai szempontból legfontosabb útvonalak fejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítették – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa.

Révész Máriusz, az NFM kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa hozzátette: a Minisztériumon belüli kerékpáros főosztály létrehozását – amely előre láthatóan ősszel alakul meg, és Berencsi Miklós kerül az élére – a fejlesztések hatékonyabb koordinálása indokolja.

A kormánybiztos emlékeztetett, hogy az utóbbi években közel ezer kilométernyi bicikliút épült meg uniós forrásból, további több száz kilométernyi pedig hazai forrásból. A kerékpárutak fejlesztése továbbra is a kiemelt állami fejlesztések közé van sorolva, többek között a Budapest-Balaton kerékpárút, a Balatont a Kis-Balatonnal összekötő kerékpárút, és a Balatoni bringakör komplex fejlesztése.

A fejlesztésekhez szükséges forrásokat uniós és hazai források biztosítják. Azokat a területeket, ahol a kiemeltté nyilvánított beruházásokat szeretnék megvalósítani, a közbeszerzéseket követően, jövő nyáron átadják a kivitelezőknek. A fejlesztések többsége akár már 2018-ra megvalósulhat.

Révész Máriusz hozzátette: a kerékpárút-fejlesztések egyik fontos célja a hazai kerékpáros turizmus fellendítése az érintett régiókban. Az utak minőségének javítása mellett a tervek szerint elvégzik a táblázás egységesítését és a kerékpáros szolgáltatások modernizálását is. Az országszerte egységes turisztikai útirányjelző táblarendszer kialakítását ősszel kezdenék el, hogy az a Bejárható Magyarország program információs rendszeréhez is illeszkedjen.

Berencsi Miklós, az NFM “leendő” kerékpáros főosztályának vezetője a kerékpárutak működtetésének rendezését emelte ki, azt, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-n belül megjelenik a kerékpározás területe. A kerékpárforgalmi hálózat országos, regionális jelentőségű szakaszait, illetve az első és másodrendű főutakkal párhuzamos külterületi szakaszokat is a közút látná el. Ez megszüntetné a jelenlegi karbantartási, működtetési problémákat és tisztázná a hatásköröket. A BKK-val kiépített együttműködésük folyamatos, és az önkormányzatokkal is egyeztetnek operatív kérdésekben – mondta.

Forrás: MTI

Kép: ilovebicycling.com