Egyetemmé alakul a Kecskeméti Főiskola

Júliustól a Szolnoki Főiskola három tanszékéből létrejövő gazdálkodási karral csatlakozik a Pallasz Athéné Egyetemhez, melynek további három karát a Kecskeméti Főiskola jelenlegi három kara adja: GAMF műszaki és informatikai kar, kertészeti és vidékfejlesztési kar, valamint pedagógusképző kar.

Pallasz Athéné Egyetem lesz Kecskeméten a Szolnoki Főiskola és a Kecskeméti Főiskola integrációjából. Az új szervezeti és működési szabályzatot a július 1-jei alakuló szenátusi ülés fogadja majd el, ezzel hivatalosan is létrehozva az új intézményt. Az új egyetem létrejöttével, és ezen belül a kutató és a tudományos tevékenység átalakításával egy, az eddigieknél magasabb szintű képzési formával és még több végzett hallgatóval lehetővé válik a város és a régió munkaerőpiacának még célzottabb segítése – fogalmazott Ailer Piroska, az integrációt előkészítő bizottság elnöke. A jövőt illetően a rektor elmondta, mindenképpen szeretnék a képzési kínálatot szélesíteni, és tovább folytatódik a duális képzés fejlesztése is. Bíznak benne, hogy öt éven belül a leendő egyetem elsőéveseinek mintegy tíz százaléka tanul majd ebben a képzési formában – hangsúlyozta a rektor.

A névválasztás nem véletlen, ugyanis a közelmúltban erősen vitatott gazdálkodású MNB-alapítványok erősen támogatták a kecskeméti intézményt. Ailer Piroska közölte, terveik szerint 2017-18-ban a műszaki és informatikai karból kiválva létrejöhet – a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány támogatásával – egy gazdaságtudományi kar is, szintén kecskeméti központtal. Az alapítványtól egyebek mellett tananyagfejlesztésre és az oktatók továbbképzésére, valamint a leendő hallgatókat, vendégoktatókat és a kutatókat segítő ösztöndíjak létrehozására is támogatást kaptak. Az alapítvány hozzájárul továbbá egy XXI. századi campus felépítéséhez és működtetésének finanszírozásához is. Az építés feladatát a Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. látja el. Az oktatási épületeket – a volt kórház területén – várhatóan 2017-ben adják át.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a két főiskola integrációjával kialakuló új intézménnyel Kecskemét egyetemi várossá válik. Ez pedig egy olyan rang, ami kifejezi: itt találkozik a hagyomány, a tudás, a megújulás és a jövő. Mert egyetemi város az, ahol az “új generáció szellemisége és lendülete mindent magával ragad” – fogalmazott. A polgármester férje vezeti a Kecskeméti Duális Oktatás Zrt-t, melyet az MNB alapítványai hoztak létre. Szemereyné Pataki Klaudia szerint Kecskemét az elmúlt tíz évben soha nem tapasztalt fejlődésen ment keresztül. Az egyetem létrehozása volt az a mérföldkő, amely most “teljessé teszi, megkoronázza” ezt a történelmi korszakot – tette hozzá.

forrás: eduline.hu

kép:eduline.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]