A gyógypedagógiai szociológia múltja, jelene és jövője – konferencia az Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon

2020. március 3-án Prof. dr. Bánfalvy Csaba egyetemi tanár tiszteletére rendezett konferenciát az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara Fogyatékos emberek a 21. században címmel. A konferencia fókuszában Bánfalvy Csaba pályatársai és tanítványai gyűltek össze, hogy együtt gondolkodjanak az ünnepelttel a fogyatékos populáció társadalmi helyzetéről kutatásaik, hozott előadásaik tükrében.

Annak ellenére, hogy az előadói névsort doktori címek és a kar doktoranduszainak sora tette ki, s ehhez illően a tudományos színvonal igen magasnak bizonyult, sokkal többet láthattunk, mint pusztán egy szakmai fórumot. A gyógypedagógia egy olyan területének képviselői mutatták be kutatásaikat, mely terület hazánkban összeforrt Bánfalvy Csaba nevével, és talán nem is beszélhetnénk gyógypedagógiai szociológiáról az ő munkássága nélkül.

Ennek függvényében valamiféle magasztos tisztelgés jelenhet meg a szemünk előtt, de az nem lenne Bánfalvy profiljába illő. A konferencia kifejezetten közvetlen hangulatú volt, ezt főképpen a program első harmada alapozta meg, kezdve Pap Gabriella dékán és Könczei György intézetvezető (Fogyatékosság és Társadalmi Részvétel Intézet) megnyitójával és köszöntésével, de gondoskodott erről az első előadó, Dr. Bass László (ELTE TáTK) és visszaemlékezésével Bánfalvy Csaba is. Néhány idézett gondolat erejéig szeretnék betekintést nyújtani Bánfalvy munkásságába, és ezáltal a mai gyógypedagógiai szociológia történetébe.

Bánfalvy 1977 óta oktatója a Bárczinak, az akkori Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolának. A Bárczi Társadalomtudományi Tanszékének 15 éven át volt vezetője, a kezdetektől mostanáig számos tantárgy oktatása fűződik a nevéhez; az évek során tanított politikai gazdaságtant, közgazdaságtant, általános szociológiát, gazdaságszociológiát, foglalkozási és jövedelemviszonyokat, gyógypedagógiai szociológiát, társadalomtörténetet, és fogyatékos emberek társadalmi integrációjával foglalkozó kurzusokat. Több nemzetközi tanulmányúton vett részt, s több mint tíz éven át oktatott a svédországi Umeåi Egyetemen.

IMG_0583

Nyitó előadását az összehasonlítás szellemében indította, kiemelve, hogy ahogyan a gyógypedagógus-képzés is folyamatosan átalakult, úgy változott az a réteg is, amellyel a mindenkori gyógypedagógusoknak foglalkozniuk kell. Változást hozott az is, hogy az egykori Főiskola, amely a világ első önálló gyógypedagógiai felsőoktatási képzőhelye volt, beolvadt az ELTE-be, ezáltal az egyetemi hierarchiába integrálódva.

Bánfalvyra jellemző, hogy ahogy a hallgatóit erre ösztönzi, úgy ő maga is kritikusan áll a változásokhoz, s ez a kritikus szemlélődés mutatkozik meg főbb kutatásaiban is. A fogyatékos személyek integrációjával, a gyógypedagógiai intézményrendszerrel szemben megfogalmazott kritikáit rendszerint nem fogadták kitörő lelkesedéssel. Saját szavait idézve, szakmai berkekben úgy könyvelték el, hogy „ez a Bánfalvy rendes gyerek, csak baromságokat beszél”. Az egyik ilyen „baromsága” az Czeizel­–Lányiné–Rátay-féle Budapest-vizsgálat (1978) kritikája volt. Ez a vizsgálat az értelmi fogyatékosság kóreredetével foglalkozott a kisegítő iskolák tanulóit alapul véve. Egy 1986-os kontrollvizsgálat alapján Bánfalvy azt az akkoriban veszélyes feltételezést fogalmazta meg, hogy a kisegítő iskolákban súlyos kontraszelekció zajlik az alacsony szociokulturális státuszú tanulók rovására. Ezzel ma már nehéz lenne vitatkozni, hiszen nyilvánvaló, hogy a kisegítő iskolák valóban egyfajta szegregátumként működtek, amelyhez hasonlót ma már nem illene létrehozni, még ha látunk is rá példát.

Egy másik, talán még nagyobb ellenérzést kiváltó, máig tartó kritikája a fogyatékosok iskolai integrációjával foglalkozik. Bánfalvy rideg integrációnak nevezi azt a folyamatot, amely a rendszerváltás utáni Magyarországon zajlott le. Ahogy szociológiai nézőpontból rávilágított, a tömeges, tervezetlen integrációra sem az infrastruktúra, sem a többségi pedagógusok, sem az iskolarendszer nem volt felkészülve. Türelem és fokozatosság kellett volna a fogyatékosok megfelelő integrálásához. A konferencián is kiemelte azt a sokat hangoztatott gondolatát, mely szerint az integráció nálunk cunamiként érkezett. „A tenger jó, de ha beindul…” (Az erről szóló Az integrációs cunami (2008) című tanulmánykötet Bánfalvy szerkesztésében jelent meg.)

Bánfalvy sokat foglalkozott a munkanélküliség, foglalkoztatottság kérdésköreivel is. Gyógypedagógus és szociális munkás tanítványai közül többen a fogyatékosok foglalkoztatottságát vizsgálták, vizsgálják, s a konferencián előadó pályatársak előadásainak nagy százaléka eköré a téma köré összpontosult. Bánfalvy és Bass baráti hangvételű nyitóelőadásait követően tehát legfőképpen a felnőtt fogyatékos személyek társadalmi integrációjáról hallhatott a közönség. Ezen előadások rövid összefoglalója olvasható a tudósításban.

Bass László

Bass László

Az első szekciót Bass László Szegénység, gyermekszegénység című előadása nyitotta. Az elmúlt 15 év gyermekszegénységéről és a 70-es, 80-as évek kutatásairól szóló beszámolójának komolyságát enyhítette az az ötletesség, hogy a kivetített adatokat személyes fotókkal színesítette. Bass és Bánfalvy 30-40 évvel ezelőtti fotói néhol szorosan kapcsolódtak a közölt adatokhoz. Például amikor a szegény családok életkörülményeit bemutató adatoknál szó volt a dohányzás és alkoholizmus magzati fejlődésre gyakorolt hatásáról, a nézők láthatták, amint Bánfalvy és Bass baráti körben hódolnak mindkét káros szenvedélynek. Ahogy Bass László fogalmazott, „akkoriban meg sem kérdeztük a szülőktől, hogy dohányoznak-e. A 70-es 80-as években mi mind dohányoztunk.”

Az egyébként főleg magyarországi kutatásokkal foglalkozó előadások közt alkalom volt nemzetközi kitekintést is tenni. Støren-Váczy Blanka, az Oslo Metropolitan University egyetemi docense a megváltozott munkaképességű emberek társadalmi integrációját mutatta be a norvég foglalkoztatási rendszer tükrében. Ismertette a fogalmi különbségeket, s például megtudhattuk, hogy a megváltozott munkaképességű emberek csoportja igen tágan értelmezett Norvégiában, beletartoznak a szenvedélybetegek, de a börtönből kiszabadultak is. A norvégiai ellátórendszer több aktív és passzív juttatást ad a rehabilitáció során, s az elmúlt években több szigorítást és ellenőrzést is eszközöltek annak érdekében, hogy a megváltozott munkaképességű emberek bekerülhessenek a munkaerőpiaci körforgásba.

IMG_0615

Støren-Váczy Blanka

Az első szekció további előadói dr. Szücs Marianna egyetemi docens és Pechan Eszter doktorandusz voltak. Szücs Mariann kutatása ADHD-s felnőttek interjúján alapult. Pechan Eszter előadása a mesemondás fejlesztő hatásait mutatta be felnőtt értelmileg akadályozott személyeknél. Az előadásban segítőtársaként Purzás Patrik mesemondása illusztrálta a terápia sikerességét. Az alkalmazott terápia a Boldizsár Ildikó-féle metamorphoses meseterápia alkotó-fejlesztő ága.

A következő blokk előadói, Laki Ildikó, a Milton Friedman Egyetem docense, valamint Fazekas Ágnes Sarolta, a Bárczi adjunktusa a fogyatékossággal élő személyek továbbtanulási lehetőségeiről és integrációjukról szóltak.

A nap folyamán még több előadás is betekintést engedett a fogyatékos emberek munkaerőpiaci integrálásába. A második szekció utolsó előadója, Mecséri Júlia doktorandusz hallgató informatív előadása során a Szerencsejáték Zrt. megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató programját mutatta be. Az előadás során egy már jól bevált gyakorlatot ismerhettünk meg, amiről talán nem is tud a nagyobb közönség. Érdekesség, hogy a Szerencsejáték Zrt. munkavállalóinak 11%-a megváltozott munkaképességű, ez körülbelül 170 alkalmazottat jelent 70 magyarországi városban. A hálózatban mozgáskorlátozott, siket, nagyothalló, valamint tartósan egészségkárosodott személyek értékesíthetnek akadálymentes környezetben. Ennek a társadalmi szerepvállalásnak egyik legnagyobb haszna, hogy a megváltozott munkaképességű személyek nyíltpiaci foglalkoztatásban vehetnek részt, nincs állami támogatottságuk, ezáltal nem „védett” munkahelyen helyezkednek el.

Purzás Patrik és Pechan Eszter

Purzás Patrik és Pechan Eszter

Keszi Roland, a Bárczi adjunktusa nyitotta a nap utolsó szekcióját a mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt hatását bemutatva. Az előadás során elég borús képet kaphattunk arról, hogyan fogja elvenni a gépesített technológia a munkát főképpen azoktól a megváltozott munkaképességű munkavállalóktól, akik számára ezek a betanított munkák megfelelőek lennének. Keszi Roland közgazdasági megközelítésű előadásához illeszkedve Komjáthy Zsuzsanna, a Miskolci Egyetem adjunktusa ismertette a mozgássérült személyek integrált foglalkoztatásának kvótarendszerét az elmúlt 30 évben. A szekciót záró három előadó, Kovács Gábor, Svastics Carmen és Dunás-Varga Ildikó doktoranduszok a munkaerőpiaci integráció kérdéskörét szélesítettés kutatásaik és tapasztalataik bemutatásával.

A konferencia összefoglaló, záró gondolatait Zászkaliczky Péter fogalmazta meg. Ahogy a nap folyamán hallott előadásokat csokorba szedte, rávilágított azok társadalmi hasznára. Hiszen mindazt, amit tudományként megtermelünk, be kell építeni a társadalom tudásába. Világos, hogy sok teendő van még a társadalmi integráció terén mind a szakembereknek, mind a társadalomnak, s emiatt vitathatatlanul nagy politikai felelőssége van a gyógypedagógia és fogyatékosságtudomány területén kutató tudósoknak.

Fotók: barczi.elte.hu