Csak az érettségi előtt tudják meg a diákok, hogy megbuktak

A Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért (FŐSZEGY) állítása szerint sok középiskolából érkezett panasz, hogy a tanulók csak az érettségi előtt nem sokkal tudják meg, hogy az adott tárgyból bukásra állnak és nem kapnak javítási lehetőséget.

Sok helyről érkezett az a panasz, hogy a diákok nem kapnak folyamatos javítási lehetőséget és érdemjegyeikről csak az utolsó pillanatban számolnak be tanítóik. Emellett a FŐSZEGY közleményében arról is olvashatunk, hogy sokszor olyan jegyek is előkerülnek év végén, amikről sem a tanulók, sem pedig a szülők nem tudtak. Ezek után a diákoknak nincs lehetőségük részt venni a májusi érettségiken, legfeljebb a szeptemberi pótvizsgán, ha sikerült az osztályozót teljesíteni. Az egyesület szerint az iskolaigazgatók elrendelhetik, hogy tanítás után, főleg a félévi és tanév végi minősítés előtt pedagógusok biztosítsanak javítási lehetőséget a tanulók számára. A szervezet arra kéri a hasonló helyzetbe került tanulókat és szüleiket, hogy vegyék fel velük a kapcsolatot a mihamarabbi intézkedés érdekében.

Forrás: Eduline

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]