Változások várhatók a doktori képzésben

Magyarországon a doktori képzés időtartama eddig három év volt; a változások mind a képzés idejét, mind az ösztöndíj mértékét is érintenék. A doktori képzést érintő módosítások egyelőre még csak egy október 1-jéig véleményezhető javaslat formájában léteznek, a változás azonban számottevő lehet: az eddigi három éves képzési idő helyett kétéves képzési szakaszból és kétéves doktorjelölti szakaszból állna a PhD program.

A doktorjelölti jogviszony egy komplex vizsga után lenne elérhető. A fokozatszerzési eljárás lezárásával megszűnne ez a jogviszony, illetve akkor is, ha a doktorjelölt a jogviszony létesítésének napjától számított három éven belül nem nyújtotta be a doktori értekezését. Ezt az időt legfeljebb egy évvel lehetne meghosszabbítani, de akkor is csak különösen nyomós indokkal.

Változások vannak kilátásban a doktori ösztöndíj összegét illetően is: a valamivel több mint 100 ezer forintos havi ösztöndíjat az első két évre vonatkozóan 50 százalékkal, a következő kettőben az eredeti összeg kétszeresére emelnék. Emellett rögzítve lenne, hogy a képzésben résztvevők egy főre meghatározott támogatása a képzés első négy félévében 1,8 millió forint lenne évente, a fokozatszerzési eljárás támogatott ideje alatt 2,4 millió forint, míg a sikeres fokozatszerzés esetén egyszeri 400 ezer forint. Ha a doktorjelölt nem szerez fokozatot, akkor a felsőoktatási intézménynek folyósított képzési támogatás összegét a fokozatszerzési eljárás idejére nyújtott támogatás összegének felével csökkenthetnék.

Amennyiben elfogadják a módosításokat, akkor a 2016/2017. tanév első félévében doktorandusz jogviszonyt létesítő hallgatóknál már érvénybe léphet a törvény.

Forrás: eduline.hu

Kép forrása: 80000hours.org

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]