Az „Európa és a terror” vitasorozat első részéről tudósítunk, ahol a szólásszabadság határait járták körbe a meghívott vitázók.
Az ELTE Vitaklub kedden megtartotta legújabb közéleti vitaestjét, amely keretében a meghívott szakértők a szólásszabadság határairól vitáztak. A tételmondatra (amely szerint „A Ház Charlie”) a januári párizsi terrortámadás, és az azt követően szállóigévé vált Je suis Charlie kapcsán felvetődött széles körű társadalmi vita adott alapot. A Vitaklub keretet nyújtott ahhoz, hogy végre valódi, észérveken alapuló logikus vita alakulhasson ki.
A szólásszabadság korlátlansága mellett szólalt fel Szilvay Gergely, a Mandiner újságírója, és Dojcsák Dalma jogász, a TASZ Politikai Szabadságjogok Programjának munkatársa. Velük szemben foglalt álláspontot Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz főszerkesztő-helyettese, illetve Csink Lóránt, a PPKE jogi karának oktatója, az alapvető jogok biztosának munkatársa.
Szilvay a vitát megnyitó beszédében leszögezte, a pusztán uszítást célzó megnyilvánulásokat érzi csak elfogadhatatlannak, és nem tartja jó ötletnek egyes, például egyházi jelképek állami védelmét. Hangsúlyozta, az állam nem egyenlő sem a közösséggel, sem pedig a társadalommal, az államnak szerinte nem is dolga minden kis ütközést megtorolni. Ebben a tárgykörben azért sem ért egyet a jogi szabályozás létével, mert az alapvető etikai vitákból kellene erednie a jognak, nem pedig fordítva. Kifejezte aggodalmát: ha bizonyos dolgokat elkezdenénk betiltani, a folyamatnak nem lehetne gátat szabni. Ez szerinte túlérzékenységet váltana ki, illetve maguk a közösségek is gyengülnének, hiszen az államtól várnák el a védelmet.
Szőnyi, az ellenző oldal első felszólalója érvelésének középpontjában az állt, hogy a szólásszabadság határainak meghúzása nem jogi, hanem inkább kultúra, civilizáltság és „tahóság” kérdése. Nem gondolja, hogy tiltani kéne az egyház gúnyolását, kritizálást, azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy valakit pusztán a vallásuk okán gúnyolnak, szerinte ez már átlépi a szólásszabadság határát. Ezért is írta korábban megjelent cikkében, hogy nem tud Charlie lenni, mert a lap alapelveit nem tudja elfogadni a magáéinak. Egyetértett azonban vitapartnerével abban, hogy nem a jognak, hanem a jóérzésnek kellene határt szabnia a szólásszabadságnak. A vita összegzésekor megfordította a támogató oldal felvetését: milyen következményekkel járnak a további engedmények: ha ezt megtehetjük, akkor még mit?! Ezért az öncélúságot javasolta mércének, vagyis azt tiltaná, ha a sértegetés csupán öncélú.
Dojcsák a támogató oldal második felszólalójaként amellett érvelt, miért volt helyes a Charlie Hebdo melletti harcias kiállás a támadást követően. Rávilágított, a szólásszabadság garantálja a lehetőséget minden más jogunk megtartásához. Ez az alapjog állam és egyének közötti relációkban érvényesül, ha valaminek a kritizálást betiltják, okkal félnek az erőszakos fellépéstől. Feloldotta azt a gyakori tévhitet, amely szerint más egyének korlátozzák a személy szólásszabadságát, ha véleményét megismerve lehülyézik, vagy támadják miatta. Ez ugyanis egyáltalán nem a szólásszabadság korlátozása, hanem éppen annak kiteljesedése, hiszen mind a két oldal megnyilvánult. Szilvayhoz hasonlóan felvillantotta, a CH olvasására nem kényszerítettek senkit, az csupán egy 30 ezres előfizetéssel bíró lap volt a 60 milliós országban, amíg a minket bántó vélemény nem mainstream, addig könnyen elkerülhető, és nem várhatjuk el jogosan annak elvetését. Ha azonban feltételeznénk, hogy a mi erkölcsiségünk jobb másokénál, a saját jóérzésünk lenne az alapvető mérce, már nem beszélhetnénk pártatlan, semleges államról. Hangsúlyozta, az, hogy valaki azonosul a Je suis Charlie jelmondattal, nem az eszmeiségét vallja magáénak, hanem azzal ért egyet, hogy ha valaki szükségét érzi akármilyen véleményének a kifejezésére, szabadon megtehesse.
Csink utolsó felszólalóként összegezte, hogy valamennyien egyetértenek abban, a terrorizmus elvetendő, a véleményszabadság a demokrácia elengedhetetlen eleme, és nem a tetszetős vélemények szabadságát jelenti. Rögzítette, hogy a jog tértől és időtől függő társadalmi kreálmány, amelyre hat a közösség. Szerinte a politikai kultúrának kell megszabni a szólásszabadság helyes kereteit, azonban ha ez kevésnek bizonyul, szükségesnek látja a jogi szabályozást. A vallásokat nem félti, hiszen régebbiek, mint maga a demokrácia, ellenben a vallásos embereket igenis óvná, lévén, hogy fontos eleme az egyes személyek identitásának.
A vitát követően a közönség feltehette az egyes szakértőkhöz címzett kérdéseit, így a vitázóknak lehetőségük nyílt tovább fejtegetni álláspontjaikat. A kérdések kapcsán felmerült, és az est főszereplői közül senki sem vitatta, hogy az újságírók rendre igyekeznek megugrani az emberek egyre magasabb ingerküszöbét, még akkor is, ha az nem a saját véleményük, hiszen el akarják adni magukat.
A CH-t ért terrortámadás kapcsán a Vitaklub február 24-én újabb vitát tart, ezúttal arra a kérdésre keresve a választ, miért lesz valakiből terrorista? További részleteket a Vitaklub facebook oldalán találtok!
Fotók: Balázs András János
