Válassz pályát az ELTEfeszten!

A Lágymányosi Campus Északi épülete második alkalommal ad otthont egy egész napos interaktív pályaválasztó fesztiválnak: október 10-én újra megnyitja kapuit az ELTEfeszt!

Idén február 1-jén indult hagyományteremtő útjára az első ELTEfeszt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem saját pályaválasztó fesztiválja, mely október 10-én ismét várja az ELTE alap-, mester- és doktori képzése iránt érdeklődőket. Az összegyetemi nyílt nap előnye, hogy az intézmény minden kara és képzése egy helyen és időben mutatkozik be, így átfogó képet mutat azoknak a diákoknak is, akik még nem döntötték el, melyik karon folytatják tanulmányaikat. A látogatók emellett megismerkedhetnek az Egyetemi Hallgatói Önkormányzattal, a Karrierközponttal, az ELTE civil és öntevékeny csoportjaival, egyszóval az ELTE-s mindennapokkal.

A Gömbaulában felállított standoknál személyesen tájékozódhatnak a felvételi előtt álló diákok, szüleik és pedagógusok a legfontosabb információkról, és ELTE-s csomagokért egy nyereményjátékon is részt vehetnek. Lesz továbbá táncház, beavató színház és pályaválasztási tanácsadás is.

A fesztiválon olyan interaktív órákkal és előadásokkal várják az érdeklődőket, melyek az ELTE kínálatát, a nemzetközi kapcsolatokat, a sport- és nyelvtanulási lehetőségeket, vagy épp a jelentős karriert befutó volt ELTE-s hallgatók pályáját mutatják be. A karrier témánál maradva Szirmai Gergely videoblogerrel beszélgetnek, de arról is szó lesz, hogyan vágjunk bele a jogászi életbe, vagy hogyan lehet sikeres startup cégünk.

Az ELTEfeszt minden rendezvénye ingyen látogatható, a diákok részére pedig igazolást állítanak ki a szervezők.

További részletekért katt ide, vagy kövesd a Facebook eseményt!