Egyeztetést tartott a Duális Képzési Tanács

Palkovics László felsőoktatási államtitkár kezdeményezésére előkészítő egyeztetést tartottak a Duális Képzési Tanács tagjai, amelyen megvitatták a jövőbeli célkitűzéseket.

Az államtitkár elmondta: a létrehozandó testület a duális képzés tartalmi részével és a vállalatok akkreditációjával, minősítésével foglalkozik majd. A tanács a miniszter felkérésére javaslatokat tehet, szakértői véleményt alkothat, valamint oktatáspolitikai és fejlesztési döntéseket megalapozó elemzéseket és kutatásokat készíthet. Munkájuk célja, hogy 2015 szeptemberétől egyre több felsőoktatási intézményben induljanak duális képzések.

A felsőoktatási törvény szerint a jövőben teljes idejű képzés duális képzésként is megszervezhető. Ilyen kurzusokat műszaki, informatikai, agrár, természettudományos vagy gazdaságtudományi területen lehet indítani gyakorlatigényes alapképzési szakon, illetve e képzési területhez tartozó mesterképzési szakon. A duális képzés gyakorlatorientált képzés, az egyetemi elméleti időszakot egy gyakorlati, kiegészítő fázis követi a képzésbe bevont vállalatnál, úgy, hogy az elméleti rész tartalma és hossza sem csökken.

Palkovics László az ülésen hangsúlyozta: a duális képzés bevezetése mérföldkő a felsőoktatási intézmények hazai gazdaságba történő integrálódási folyamatában, és hozzátette, az év végéig elfogadásra kerülő felsőoktatási koncepció egyik kiemelt célja, hogy erősödjön a felsőoktatás és az üzleti szféra kapcsolata, és az egyetemi és főiskolai képzések jobban igazodjanak a gazdasági és társadalmi igényekhez.

A Duális Képzési Tanács 13 tagját – az oktatásért felelős miniszter javaslatára – a miniszterelnök nevezi majd ki három évre. Két tagot az oktatásért felelős miniszter, két tagot a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, egy tagot az agrárpolitikáért felelős miniszter, egy tagot az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, három tagot a Magyar Rektori Konferencia, két tagot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, egy tagot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, és egy tagot a Magyar Mérnöki Kamara delegált. A miniszterelnöki kinevezést megelőzően a már delegált tagokat hívta egyeztetésre a felsőoktatásért felelős államtitkár.

Forrás: edupress.hu

Kép forrása: mno.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]