Minek menjek gólyatáborba?!

„Lehet, idióta mind, meg különben sem akarok muszájból inni…” Most megcáfoljuk a tévhiteket!

Miről is szól a gólyatábor? Arról, hogy egyetemistaként ne érezd magad elveszve, a középiskolás barátoktól elsodródva. Arról, hogy egy összetartó (kisebb-nagyobb) közösség részévé válj. Arról, hogy könnyíts a rád váró kihívások súlyán.

Biztosan aggódsz, hogy mire számíthatsz a gólyatáborban, hiszen az ismeretlen mindig ijesztő, legalább egy picit. De hidd el, rajtad kívül valamennyi leendő évfolyamtársad ugyanolyan rémült most, mint te, hacsak nem jobban. Azért hogy lelket öntsünk beléd, felvázolunk egy forgatókönyvet, nagyjából mire számíthatsz a gólyatáborban.

Megérkezel a vasútállomásra. Már messziről látod a nagy, színes pólós tömeget, de még messzebbről hallod a hangjukat. A felsőbbévesek lelkesen skandálják a különféle indulókat, amelyeket a korábban érkező gólyák egyre bátrabban vesznek át tőlük. Megtalálod az e-mailben előre megbeszélt találkozóhelyet azzal a kisebb csapattal, ahova előzetesen beosztottak, az oda tartozó instruktorok/csoportvezetők/mentorok pedig vidáman fogadnak, és már kezditek is tanulgatni egymás nevét. Az út során a körülötted ülőkkel hosszabb beszélgetésbe elegyedsz, az izgulósabbak már le is beszélték, hogy egy szobában lesznek majd. Aztán leér az egész tábor, beköltöztök, folytatódik az ismerkedés, minden hasznos infót megtudsz a csapatot koordinálóktól. Kezdetüket veszik a kreativitást nem nélkülöző sorjátékok és versenyek, amelyekben – lássuk be – nagyrészt valóban szerepet játszik az alkohol is, de semmi sem kötelező! Ha valamit kényelmetlennek éreznél, vagy nem tetszene, senki sem fog pisztolyt tartani a fejedhez, hogy „de igenis csináld meg”, senki sem fog csúnyán nézni rád emiatt, mindenki tiszteletben tartja mások határait. Hamarosan megtalálod azokat is, akikkel mélyebb barátságot kötsz majd, és ahogy jobban megismeritek egymást, egyre inkább élvezni fogjátok a gólyatábort.

De a hab a tortán csak ezután következik: úgy mész majd el beiratkozni, beülni az első órákra, hogy ismerős arcok fogadnak, így sokkal kevésbé lesz ijesztő az új környezet. Akik kimaradnak ebből az első ismerkedős lehetőségből, később csak lassan, hosszú idő múltán fognak tudni beilleszkedni. Természetesen így sem lehetetlen, csak nehezebb és időigényesebb, de ha kellően nyitott vagy, hamar áttörheted a jeget így is. Viszont ha eléggé nyitott vagy, miért hagynád ki?

A gólyatábor az első igazán meghatározó emléke minden egyetemistának. Hosszú-hosszú évek múltán is jól esik visszagondolni arra, hogy például ha nem egy szobába kerülsz a mostani legjobb barátoddal, talán meg sem ismerkedtetek volna a többszáz fős évfolyamon, vagy azokra a mókás történetekre, amelyeket ott hallottatok először, de azóta is megmosolyogtatnak, amikor eszedbe jutnak.

Hamarosan megjelenő cikksorozatunkban pedig részletesen bemutatjuk az összes ELTE-s gólyatábort, szóval pánikra semmi ok! :)