Ösztöndíj reform

Az ELTE Hallgatói Önkormányzata 2014 tavaszán széleskörű ösztöndíj reformba kezdett a félév elején. A kezdeményezés érinti a tudományos, sport ösztöndíjakat, valamint az Erasmus kiegészítő támogatást, és a párhuzamos képzés kompenzációját is. Azt ígérik, a mostani átalakításokkal szeptembertől megváltozik az ösztöndíjak szerkezete. Ez jó lesz nekünk?

A nagy változásnak bizonyára oka is van.  Az érintett ösztöndíjak változásaival részletesebben foglalkozunk a következő napokban. Utána járunk, hogy miért van rájuk szükség és hogy milyen célokat szolgálnak a hallgatók érdekében.

Az ösztöndíjak nyilvánossága Zaránd Péter EHÖK elnök szerint nem csak külső elvárás, de a Hallgatói Önkormányzat és az Egyetem felől is megjelenő belső igény. Az ösztöndíjak közvetett és közvetlen módon kerülhetnek nyilvánossá. Közvetett módon ha bármilyen adatigénylés érkezik az Egyetem vagy a Hallgatói Önkormányzat felé, ilyen esetben azonnal kiadják a kért adatokat. A  közvetlen mód pedig amikor már kiutaláskor nyilvánossá válnak.

Az ELTE Adatvédelmi, adatbiztonsági és adatkezelési szabályzata április 15-én lépett hatályba, amelynek 3. számú melléklete kitér a hallgatók közéleti tevékenysége után kapott ösztöndíjak kezelésére.

“Az, aki ilyen ösztöndíjra vagy ilyen ösztöndíjjal támogatott tisztségre pályázik, a pályázat benyújtásakor tudomásul veszi, hogy az a tény, hogy ő ilyen ösztöndíjban részesül, illetve annak mértéke bárki számára hozzáférhető lesz. Tudomásom szerint ez az egyetemi szabályozás egyedülálló az országban, azt hiszem, az első felsőoktatási intézmény vagyunk, amely erre az esetre belső szabályozást alakított ki. “ – nyilatkozta az elte.hu számára néhány héttel ezelőtt Rónay Zoltán Főtitkár.

A Kiemelkedő Hallgatói Teljesítmény Egyszeri Ösztöndíjával kapcsolatban több adatigénylés is erre vonatkozott, „az eddig gyakorlattal ellentétben június 30-ától ezen a téren is változás jön egyetemi szinten miután minden részönkormányzat átáll, hogy KHTEÖ keretét pályázatos formában kezeli.” – fejtette ki az EHÖK elnöke.

Nemrég nagyobb figyelmet kapott a sajtóban az a per, amelyben egy jogász hallgató az Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának tisztségviselőinek három évi személyi és nem személyi jellegű kifizetéseinek igénylését kérte ki. “A kérelmező a nem személyi kifizetésekről szóló adatokat megkapta, a személyi kifizetésekről szóló adatokat pedig összesítve adtuk át, de nem névre szólóan, ő pedig erre is kíváncsi volt, ezért perelt. Az én határozott és nem egyedülálló jogi álláspontom szerint személyes adatokhoz való jogot sértettük volna, ha kiadjuk ezeket az adatokat. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ezt nem vette figyelembe, a hallgató mellé állt. “ –  nyilatkozta az elte.hu számára Rónay Zoltán.

Ez az eset is rámutatott az ösztöndíjak nyilvánosságának fontosságára. Zaránd szerint ezután már bírósági vélemény is van erről, hogy ezek közérdekből nyilvános adatok miután a HÖK közfeladatot lát el a hallgatók érdekében, majd hozzátette: „Ettől függetlenül az EHÖK 2013 októberétől azt a feladatot vállalta, hogy a hibás vagy rossz gyakorlatokat, berögződéseket kijavítsa, új lehetőségekhez mérten minél hatékonyabb segítséget nyújtson a hallgatóknak a folyamatosan változó felsőoktatási környezetben. Ezek a célok, az ösztöndíjak reformja már a programban is meg lettek fogalmazva, most pedig a végrehajtása is megtörténik, hogy a szeptemberi tanév kezdésekor a hallgatók számukra jóval kedvezőbb ösztöndíj rendszerben kaphassanak tudományos és sport ösztöndíjat, jó tanuló jó sportoló ösztöndíjat, párhuzamos képzés kompenzációt és Erasmus kiegészítő támogatást. A HÖK munkájának megkérdőjelezhetetlenül közérdekűnek kell lennie, hogy a hallgatókat szolgálja ki.”

A következő napokban tehát többet megtudhattok az átalakuló ösztöndíjakról, következő cikkünkben a tudományos ösztöndíjjal foglalkozunk.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]