EHÖK elnökválasztás 2013

Idén ősszel is sor kerül az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökének és kabinettagjainak tisztújítására.

Elnök-jelöltet kari részönkormányzat javasolhat, jelölt pedig az lehet, aki a választás időpontjában az Egyetemmel hallgatói jogviszonyban áll, és 2013. szeptember 6. (péntek) 10 óra 00 percig az ELTE EHÖK irodában pályázatot adott be írásban, amely tartalmazza mandátumának idejére szóló elképzeléseit.

A megadott határidőig egy pályázati anyag érkezett “Az építkezés éve” címmel, melyet Zaránd Péter és csapata adott le.

Az ELTE EHÖK elnökének megválasztása a küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik, a választásra a jelenlegi elnök beszámolóját követően, a 2013. szeptember 17-én 17 óra 00 perckor kerül sor, az ELTE BTK Kari Tanácstermében.

Az elnököt a küldöttgyűlés egy évre választja. Az új elnök mandátuma a korábbi elnök mandátumának lejártát követő napon (2013. október 6-án) keletkezik.

Az elnökválasztó küldöttgyűlés minden egyetemi polgár számára nyilvános.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]