Lezárult a II. Virtuális Állásbörze

Az ELTE Karrierközpontjának Virtuális Állásbörzéjét 2953-an látogattátok meg.

Nagyon sok, 450, főképp IT-s és nyelvtudást igénylő pozíció közül választhattatok. A legtöbben olyan állást kerestetek, ahol lehetőségetek adódik a tanulmányaitok folytatására és a munkára egyaránt, illetve fontos szempont volt a külföldi munkavégzés lehetősége is.

Taskó Zita, az Állásbörze programkoordinátora kérésünkre elmondta, hogy a hagyományos börze helyett nem csak a költséghatékonyság szempontjából könnyebb az ELTE-seknek inkább virtuális állásbörzét: “Ebben a formában tudtunk hozni olyan sokszínű palettát az állásajánlatok tekintetében, amivel le tudtuk fedni a teljes egyetemi igényt. A 8 kar teljesen különböző képzéseket nyújt, és ezeknek megfelelő börzét összeállítani, térben és időben összehangolni, szinte lehetetlen.”

A Virtuális Állásbörzét idén egy álláskereséssel összekötött programsorozattal, a Felkészítő Napokkal egészítették ki. Itt lehetőségetek volt állásinterjúhoz, videóinterjú készítéséhez, önéletrajzíráshoz hasznos fogásokat elsajátítani, illetve több, kevésbé alapozó kurzuson, workshopon részt venni.

A következő Virtuális Állásbörze várhatóan 2013. őszén lesz, addig is keressétek a Karrierközpont állásajánlatait, és vegyetek részt az ingyenes álláskeresés lépései tréningen, és a karrier-tanácsadáson.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]