A túlzás mindig sokkal érdekesebb, és a tudományok alakulásában is milyen nagy szerep jutott a túlzónak ható megállapításoknak, így most én is túlozni fogok az alábbiaknak szentelendő figyelemért: a magyar alapszakos diploma önmagában értéktelen.
Nonsense, mondhatják többen, és igazuk van, mert hát ott vannak a mesterszakok, amelyekre alapszakos diploma hiányában aligha jelentkezhetnének a hallgatók, és ugye arról sem feledkezhetünk meg, hogy a Diplomás pályakövetés program eredményei sem igazolták egészen a pesszimista feltevéseket, ugyanis általában meglepően gyors a munkába állás a bölcsészdiploma megszerzése után (természetesen én is pontosan tudom, hogy nagy különbség van például az anglisztika BA- és a magyar nyelv és irodalom MA-diploma értéke között, ezért a bölcsészdiplomáról – mint pontosabban meg nem határozott oklevélről – írni felettébb kérdéses; ám úgy gondolom, hogy e probléma mégis általános, mert a támadások úgy általában a bölcsészeket és a bölcsészettudományi képzést érik; továbbá megjegyzem, hogy csak e felvezetésben használom ezt az absztrakciót, a cikk további részében már csupán a magyar alapszakos diploma értékével foglalkozom). Akkor mégis mi indokolhatja ezt a túlzást? Olvassuk előbb jelöletlen idézetként a fenti állítást. Arról, hogy a bölcsészdiploma kevésbé értékes, már több orgánumban is olvashattunk (a Metropol 2011 január 20-ai A legtöbb bölcsész pályaelhagyó lesz című cikke adekvát példa), és megkockázatom, sokakat is foglalkoztat a probléma, figyelembe véve, hogy a bölcsészettudomány értékére vonatkozó kérdés elválaszthatatlan a bölcsészképzés állami finanszírozásának súlyos kérdésétől (e kérdés pedig már minden magyar adófizető állampolgárt érint). A bölcsészettudomány – akár piaci – értéke sajnos manapság korántsem magától értetődő. „Lényegében egy olyan helyzettel állunk szemben, amelyben azt kell folyamatosan bizonyítani, hogy a bölcsészet nem haszontalan időtöltés” – írja erről Kovács András Bálint tanár úr az április 9-ei Élet és Irodalomban megjelent esszéjében.
E cikket azonban nem egy a bölcsészstúdiumok értékéről szóló apológiának szántam, a fentebb említettek csupán egy retorikai feladat szolgálatában állnak: hogy élesítsék a kontrasztot a következő citátummal, amit a felvi.hu internetes portálon olvashatnak a magyar alapszak iránt érdeklődő diákok. „Sokszínű feladatok várják a végzetteket a tudományos, kulturális és kormányzati életben, munkájuk során kutatóintézetek, könyvkiadás, tömegkommunikációs eszközök, minisztériumok foglalkoztatják őket.” Hadd jegyezzem meg rögtön, engedve némileg az indulatnak, hogy e kijelentés igazságtartalma – finoman fogalmazva – kétséges. Azonban hogy ne tűnjék üres fecsegésnek az okfejtésem, mielőtt hozzáfogtam volna a munkához, megkerestem néhány kiadót („könyvkiadás”), könyvtárat („kulturális élet”) és sajtóorgánumot („tömegkommunikációs eszközök”), hogy megtudjam, alkalmaznának-e egy frissen végzett magyar alapszakos bölcsészt, akinek még nincsenek szakmai tapasztalatai. (E sorok írója tehát nem gondolja azt, hogy a magyar szakos BA-diploma de facto értéktelen, tekintettel arra, hogy valóban számos lehetőség várja a friss diplomást a munkaerőpiacon; csak hát nem tudni, hogy megfelelnének-e ezek az igényeinek, elvégre jelenleg nagyon kevés úgynevezett bölcsészmunka-lehetőség várja a hallgatókat; emellett arról sem szabad elfeledkezni, hogy a tanítás nem véletlenül hiányzik az említett bölcsészmunkák közül: magyar irodalmat és nyelvtant magyartanári MA-diploma nélkül senki nem taníthat – az elvégzett pedagógiai és pszichológiai kurzusoktól függetlenül – sem alap-, sem középfokú oktatási intézményben.) Előbb viszont néhány nagyobb látogatottságú állásközvetítő honlap ajánlatait is átböngésztem, de alig vagy egyáltalán nem találtam olyan állást, amilyet a felvi.hu szakleírása ígér; a jobcenter.hu 68 állásajánlata közül például egy sem felelne meg a leírás alapján kialakított elvárásainknak, és a jobpilot.hu ajánlatai tekintetében is hasonló a helyzet.
Ugyan tény, hogy az utóbbi években sorra jelentek meg a magyar könyvkiadást sirató cikkek (lásd például Varsányi Gyula Venni inkább lektűrt szoktunk c. cikkét a március 8-ai Népszabadságban), én mégsem csüggedtem, és az egyik legnevesebb magyar könyvkiadónál próbálkoztam először (a kiadó nevét – hozzájárulásuk hiányában – sajnos nem közölhetem; akit azonban érdekel: Mt 13,1-9). Ám a kérdésre rideg elutasító választ kaptam, mondván, nincsenek betöltetlen állások és gyakornokra sincs szükség. Az Ulpius-ház Könyvkiadónál ellenben sokkal készségesebbek és megértőbbek voltak, de sajnos Rényi Anna kiadóvezető-helyettes is nemleges választ kényszerült adni, ugyanis a kiadónak nincs szüksége most lektorokra vagy kiadványszerkesztőkre (megjegyzem, elgondolkodtató az elérhetőségeknél olvasható két mondat is: „Jelenleg nem fogadunk kéziratokat. Sajnos az anyagokat átmenetileg sem elbírálni, sem visszaküldeni nem áll módunkban.”)
A kiadók felkeresése után úgy határoztam, felhívom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat, mert sokáig elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy magyar szakos bölcsész ne lehessen könyvtáros; mindig is úgy tartottam ugyanis, hogy a magyar szak és a könyvtár szép egymásra utaltsága egyszerűen ezt nem engedheti meg, és rendszerint Hamvas Bélára, Parti Nagy Lajosra és Kulcsár Szabó Ernőre gondoltam – bizonyítandó e felfogás bornírtságát. Ám Sóron László főigazgató-helyettes felvilágosított, hogy csupán egy magyar alapszakos diplomával még nem dolgozhatnék könyvtárosként a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egyik tagkönyvtárában sem (az állás betöltésének feltételeit és a fizetést egyébként rendelet szabályozza); annak, hogy könyvtárosi állást kapjak a könyvtárnál, elengedhetetlen feltétele egy segédkönyvtáros OKJ-bizonyítvány tudniillik. Megjegyzendő, Sóron László tájékoztatása szerint e pillanatban csekély a mozgás a könyvtárhálózat dolgozói körében, nemigen akadnának tehát betöltetlen állások.
Valamelyest jobb a helyzet a sajtóorgánumoknál, miután a napilapok és az internetes újságok általában szívesen fogadják – a sok tennivaló miatt – a gyakornokokat (az irodalmi és művészeti folyóiratok különben nagyjából olyan helyzetben vannak, mint a könyvkiadás; csak e folyóiratoknál sokszor még tennivaló sincs nagyon). „Mondjuk úgy, hogy a magyar szakos diploma nem akadály az újságírásban. Feltételezem, nagyjából érzi egy magyaros, hogyan működik egy mondat, és ez nagy előny. Azonban az újságírást itt kell megtanulni” – mondta Kósa András, a Hírszerző főszerkesztő-helyettese. A gyakornoki állásnak pedig nagy előnye, hogy bár pénzt nem adnak a munkaért, belekóstolhatunk a szakmába, ami fontos tapasztalat lehet a pálya későbbi alakulásától függetlenül is.
Amit bizonyítani akartam volt, csupán, hogy a magyar alapszakos képzés során még nem kapunk szakmát a kezünkbe, ebből adódóan aki pusztán egy ilyen BA-diploma birtokában (szakmai tapasztalatok és/vagy OKJ-bizonyítvány nélkül) próbálkozna a munkaerőpiacon, mostanság valószínűleg nem nagyon fog olyan munkát találni – feltéve, hogy nem támogatják rokonok és/vagy ismerősök –, amilyenre hároméves bölcsészképzése predesztinálná. A helyzetet azonban nem látom tragikusnak – csak sokkal nehezebb, mint ahogy többen állítják, mert szó nincs arról, hogy tárt karokkal várnák a kiadók, könyvtárak, kutatóintézetek vagy médiumok a frissen végzett magyar alapszakos bölcsészeket. Ugyanakkor a bölcsészettudomány értékére vonatkozó kérdés mellett e felismerés lehetséges következményein sem töprengenék már a továbbiakban. Quod erat demonstrandum.
ELTE Online
