Április végén nyílt a Godot Galériában Gerendai Károly kiállítása. Reflexből ez az első kérdése az érdeklődőknek: „A Szigetes Gerendainak?” Pontosan. És akkor most hogy is van ez, hogy üzletember, meg étterem, meg Sziget anno 1993 és akkor most már ki is állít? Öntsünk tiszta vizet a pohárba.
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy az üzletember Gerendai festővé avanzsált, megnyugtatom: koránt sem erről van szó. Sőt, megmaradt üzletembernek, méghozzá műkedvelőnek és szenvedélyes gyűjtőnek: magángyűjteményében több mint százötven kortárs képzőművészeti alkotás foglal helyet, melyek közül körülbelül húszat találunk meg a Bartók Béla úti kultúrkomplexum emeletén.
A gyűjteményből azért kiérződik Gerendai zene iránti olthatatlan szenvedélye, hiszen számos olyan műalkotás szerepel a képek között, melynek szerzője nem csupán a képzőművészet területén jeleskedik, hanem a zenében is. Gondolok itt első sorban a nagy triumvirátusra: efZámbó István, feLugossy László és Wahorn András személyére. Tőlük a tárlaton is megtalálunk egy-egy festményt; de a kiállítók között szerepel még – a teljesség igénye nélkül Bada Dada Tibor, Bukta Imre, drMáriás Imre, Szirtes János, Nagy Kriszta x-T, vagy Soós Nóra is.
Azt hiszem, a gyűjteményről ezen pár darab láttán is elmondható, hogy sokkal inkább a művészek fogják össze, mint sem a téma, a motívumok, vagy az ábrázolás maga. Ahány alkotás ugyanis, annyi féle stílus: van itt Orbán Viktor portré Jackson Pollock után szabadon; (magyar) ember a Holdon; Vuk a sivatagban; Mona Lisa kirakó formájában; vagy a hasbeszélő holló és a szerencsétlen róka meséje – egy kicsit másképp. Vannak festmények, rajzok, kollázsok; van, ami absztrakt és van, ami montázs-szerű. Ahány kép, annyi kis külön világ.
Olyan ez a kiállítás, mintha mézesmadzagot húztak volna el az orrunk előtt: néhány művet kiállítottak, ámulunk és bámulunk, hogy milyen nagyszerű egy gyűjtemény lehet ez, hiszen a tárlaton szereplő alkotások mindegyike önmagában is iszonyú izgalmas, nem hogy így együtt. Ezeken kívül azonban nem mutat mást, a többi száz akárhány képet csak elképzelni tudjuk. Persze a hely így is nagyon szűkös: a galéria falán lóg valamennyi kép, a többi pedig így is a sarokban pihen, a falnak támasztva. Hogy ez mennyire direkt, nem tudom, mindenesetre én személy szerint roppant mód élveztem, hogy óriási Cicciolina és Obama portrékat „lapozgathatok” ahelyett, hogy a többi mellett ezek is a megszokott módon lennének a nagyközönség elé tárva.
A tárlat minden nagyszerűsége ellenére igen kevéssé van reklámozva, pedig nem csak azért érdekes, mert a „Szigetes Gerendai”-ról van szó, hanem maguk miatt az alkotások miatt is. Sőt, tulajdonképpen miattuk, Gerendai neve „csupán” a gyűjtőt takarja, aki rendkívül jó ízléssel, érzékenységgel és kreativitással válogatta és válogatja össze most is megvásárolt képeit. Meg persze marketingnek sem utolsó, talán jobban figyelnek egy ilyen névre a laikusok is, mint egy ismeretlen gyűjtőére. Így vagy úgy, de az emberekhez csak eljutnak a kortárs képzőművészet remekei. S ha csak ennyit elért ez a kiállítás, már megérte.
A Kortárs Magángyűjtemények XVII. című kiállítás a Godot Galériában május 26-ig látható, akinek felkeltette érdeklődését, szaladjon, még éppen odaér. Megéri.
A képek forrása: http://www.godot.hu
