A saját szakom után a pszichológia hallgatóknak szeretnék pár sorozatot a figyelmükbe ajánlani. Igyekeztem úgy válogatni, hogy a komolyabb drámák mellett legyenek könnyebb darabok is, hogy minden hangulatra jusson megfelelő nézni való.
Terápia
Az HBO elkészítette a nagysikerű In-treatment magyar változatát. Furcsa dolog egy remake, hiszen minek leforgatni valamit, amit máshol már megcsináltak. Például azért, hogy ilyen nagyszerű sorozatok eljussanak azokhoz is, akik egyébként az eredeti létezéséről se tudtak. Tudomásom szerint a magyar változat nem sokban tér el, de ha mégis, akkor igyekszik a magyar sajátosságokhoz igazítani a történetet, ezzel közelebb hozva a hazai közönséghez.
Dargay András (Mácsai Pál), az ország egyik legjobb terapeutája, akinek hétfőtől csütörtökig négy kezelését kísérhetjük figyelemmel, míg pénteken a hóhért akasztják és Dargay keresi fel régi kollégáját saját problémáival.
A színészgárda egészen remek, de közülük is kiemelkedik Mácsai játéka. Kár lenne lemaradni akár egy arcrándulásról is, mert néha pont ennyi különböztet meg egy jó sorozatot egy kiemelkedőtől, amely maradandó élményt tud nyújtani.
A Terápia számomra attól olyan lehengerlő, hogy alig mozdulunk ki Dargay rendelőjéből, alig van akció, mégis jobban leköti a figyelmemet, mint bármelyik akciósorozat. Nem könnyen nézhető darab, aminek a részeit csak úgy darálja egymás után az ember, sőt szerintem teljes odafigyelés mellett nem is lehet kettőnél többet fogyasztani egymás után. Mindig muszáj kicsit feldolgozni a látottakat, mielőtt tovább haladnánk.
Szerintem az eddigi legjobb magyar sorozat, amely minőségben nem marad el a külföldi, nagyobb költségvetésű produkcióktól sem.
Frasier – A dumagép (Frasier)
A nagysikerű Cheers című sitcom pszichológusa, Dr. Frasier Crane kapott egy saját sorozatot, ami olyan jól sült el, hogy a népszerűsége az anyasorozatéval vetekedett. Ez nem kis teljesítmény, hiszen lehet bármilyen népszerű az “anyasorozat”, a spin-off nagyot bukhat (Jóbarátok – Joey).
Crane doki a válása után hazaköltözik szülővárosába, Seattle-be. Egy helyi rádióadást vezet, amelyben a telefonálók lelki problémáin próbál segíteni, amiért el kell tűrnie a szakma, de legfőképp öccse csipkelődését. Az alaphelyzet azzal lesz teljes, hogy hozzá költözik az apja , akihez felbérel egy angol gyógytornásznőt. Ő szintén beköltözik hozzájuk, öccse pedig reménytelenül beleszeret.
Ezen nem is változtattak 11 évadon keresztül, ami érhető, mivel végig remekül működik ez a felállás. A zsémbes apa és a sznob fiai megunhatatlanul viccesek tudnak lenni, ami mellé a mellékszereplők is remekül passzolnak. Nem mai sorozat, de klasszikus, amely bőven rászolgált erre a jelzőre.
Maffiózók (The Sopranos) 
Ez a sorozat motiválta ezt az írást. Számomra ez A SOROZAT, aminél egyelőre nem készítettek jobbat. Ezt lehet vitatni, de azt nem, hogy a Maffiózók olyan megkerülhetetlen alkotás, amelynek a címe mindig fel fog merülni, ha minden idők legjobb sorozatairól lesz szó.
Tony Soprano (James Gandolfini), New Jersey-ben élő maffiavezérnek pánikrohamai vannak, ami, ugye az ő szakmájában különösen hátrányos. Amikor rájön, hogy egyedül nem képes úrrá lenni a betegségén szakemberhez, Dr. Jennifer Melfihez fordul. A doktornő tisztában van azzal, hogy nem átlagos beteget kezel, azonban arra döbbenünk rá, hogy egy maffiafőnöknek sincsenek különleges panaszai: munkahely, család, és ezek egyensúlya. Egy alkalmazott munkája, a hatóságok vegzálása, a gyerek tanulmányai. Ezeket az teszi különlegessé, hogy Tony a szabadságát sőt, életét kockáztatja döntéseivel.
A sorozatban finom egyensúly van Tony két családja közt, amelyek tagjai egytől-egyig eredeti és hiteles karakterek, ráadásul nagyszerű színészek alakítják őket. (Az egyik mellékszereplőnek nem is kellett különösebben megerőltetnie magát, mert úgy tudni hasonló körökben mozgott, mint a karaktere. A főhős alakját a nemrég elhunyt James Gandolfinire írták, aki végig lubickol a szerepben.)
Az egyetlen bajom a sorozattal, hogy az első pár rész alatt zavartan kapkodtam a fejem, hogy ki-kicsoda, melyik család tagja. Ez pedig valószínűleg nem csak nekem riasztó. Én is csak második nekifutásra szerettem bele a sorozatba, úgyhogy akinek elsőre nem tetszik, mindenképp adjon neki pár résznyi esélyt, különben olyan élményből maradhat ki, amit kevés sorozat nyújt.
Doktor D (Necessary Roughness)
Ha túljutunk a magyar címadás megmagyarázhatatlanságán, a Doktor D-ben egy habkönnyű dramedy-re találhatunk. Főhősnőnk, Dr. Dani Santiago egy kertvárosi terapeuta, és kétgyermekes anyuka, aki épp most kapta rajta a férjét, hogy megcsalja. Hamar túlteszi magát a dolgon, és új pasijának hála új munkát is szerez egy focicsapatnál.A csapat sztárját kell kezelnie, mivel nem megy neki a játék, ezért csapata is mélyponton van.
A történet kissé bugyuta, de szerencsére a hangsúly a karaktereken és a humoron van. Akinek ez nem viszi el az egészet, annak nem éri meg erőltetni, mivel többet nem tud és nem is akar nyújtani. Kissé félve ajánlom, főleg pszichológus hallgatóknak, mivel a szakmai része még nekem is sántít, de mint írtam, nem is feltétlenül ezért érdemes nézni.
