Michael Jordan minden idők egyik legsikeresebb kosárlabdázója – és sokak szerint ezzel együtt a legjobb is. Az NBA, majd a világ meghódításáig hosszú és rögös út vezetett, amihez a tehetségén túl a páratlan versenyszellemére is szüksége volt. Cikksorozatunk ötödik része a Jordan körüli csapat felépítéséről szól.
1984. október 26-án jött el a nagy nap a Washington Bullets ellen, Jordan először játszott az NBA-ben. Felemásra sikerült a debütálás, szerzett 16 pontot, ugyanakkor 16 dobásából csak 5 volt sikeres, 7 gólpasszára pedig 5 eladott labda is jutott. Az igazi áttörést a harmadik meccs hozta meg, 37 pontot jegyzett a Milwaukee ellen, amiből 22 az utolsó negyedben érkezett. Sorra jöttek tőle a 40 pont feletti teljesítmények, míg a Denver ellen 35 pontot, 15 gólpasszt, valamint 14 lepattanót jegyzett.
Jordan hamar rivalizálásba kezdett több játékossal is. A szezon elején extra motivációt jelentett neki, hogy a bajnok Boston Celtics, illetve Larry Bird ellen játszhat. Első találkozásukkor Jordan 27 pontig jutott, míg a következő alkalommal már 41-ig. Más sztárok, kiemelten Magic Johnson, Isiah Thomas és George Gervin az All-Star meccsen igyekeztek rendre nehéz helyzetbe hozni őt, mert féltékenyek voltak a cipőszerződésére. A többi sztár is hasonlóan viselkedett vele, igyekeztek nem passzolni neki ezen a meccsen.
Az év végén 7. kiemeltként jutott be a rájátszásba a Chicago, de a Milwaukee 3-1-es összesítésben kiejtette őket. Az egyetlen megnyert meccsen is Jordan győztes kosarára volt szükség. Az idény végén számos változáson esett át a Bulls, amire számítani is lehetett, mivel tavasszal Jerry Reinsdorf lett az új tulajdonos. Az első – játékosokat is érintő változás – az volt, hogy Jerry Krause lett a csapat általános igazgatója, aki egyrészt korábban ellátta már ezt a pozíciót a csapatnál, másrészt volt már Reinsdorf alkalmazottja a Chicago White Sox csapatánál, harmadrészt pedig remek játékosmegfigyelőnek tartották.
Stan Albeck személyében új edzője lett a csapatnak 1985 nyarán. Jerry Krause azt szerette volna, hogy Phil Jackson legyen a segédedzője, Albeck ugyanakkor elutasította ezt a lehetőséget. Eközben a drafton egy akkor nem túl népszerű döntést hozott Krause, Charles Oakley érkezett. Oakley hamarosan azon kevés játékos egyike lett, aki kifejezetten szoros kapcsolatba került Jordannel. Rajta kívül csak Rod Higginst kedvelte az akkori keretből. Őt hamarosan elcserélték, ami hamar megmérgezte Jordan és Krause viszonyát. MJ tehermentesítésére érkezett még George Gervin a nyáron, aki végül a tervezettnél nagyobb szerepet kapott.
Az új idényt három győzelemmel kezdte a Bulls, ugyanakkor a harmadik mérkőzésen Jordan súlyos lábtörést szenvedett. Ezután a Bulls azt tervezte, hogy nem siettetik a visszatérését, miközben megpróbálnak minél jobb draftpozíciót szerezni. Az orvosok azt mondták, hogy ha idő előtt visszatér, akkor 10-15% az esély arra, hogy olyan sérülést szenved, ami véget vet a pályafutásának. Jordan ezt úgy értelmezte, hogy 85-90% az esélye annak, hogy nem lesz baja. Végül az alapszakasz vége előtt tizenöt találkozóval visszatért, ugyanakkor először csak hét perceket engedélyezték játszani.
Az időlimit ötlete a második meccs után megbukott. A Bulls az Indiana ellen játszott, fél perccel a vége előtt, 1 pontos hátránynál befejeződött a meccs Jordan számára, mert letelt a hét perc. Ezután Reinsdorf utasítására Krause engedélyezte, hogy rendesen is játszhasson MJ. Az utolsó tizenhárom meccsen hat győzelmet értek el, ami pont elegendő volt ahhoz, hogy a 30-52-es mérleg ellenére is bejussanak a rájátszásba. Itt a Boston Celtics 3-0-ra kisöpörte őket, a második meccsen viszont Jordan történelmet írt. 63 szerzett pontjával azóta is fennálló rekordot ért el a rájátszások történetében.
Harmadik szezonját a harmadik edzőjével kezdhette meg Jordan az NBA-ben. A posztra két jelöltje volt a vezetőségnek: Doug Collins és Phil Jackson. Collins addig semmilyen edzői tapasztalattal nem rendelkezett, előtte televíziós kommentátorként dolgozott, mégis ő kapta meg az állást. A fő hivatkozási alap az volt, hogy előző munkája alatt rengeteg mérkőzést látott testközelből. Az edzői stábban dolgozott még Johnny Bach és Tex Winter is, míg Phil Jackson neve továbbra is talonban maradt.
Az új edzői stáb összeállítása után Jerry Krause GM a keret átalakításán kezdett el dolgozni, ezzel azonban nem nyerte el Jordan tetszését. Krause draftjogokért és készpénzért cserélt el több játékost is, aminek két eredménye lett: egyrészt ezután Jordan maradt az egyetlen olyan játékos a keretben, aki korábban már átlagolt legalább 10 pontot a ligában, másrészt pedig négy draftjoguk lett az 1987-es játékosbörzére. A csapathoz került Steve Colter is, aki a tervek szerint a kezdő irányító lett volna.
Hamar kiderült, hogy Colter nem ideális párosítás Jordan mellé, mivel nem tudott hatékonyan játszani a labda nélkül. Jordan a kezdetektől fogva nagyon keményen viselkedett vele, rajta vezette le a Krause miatt érzett dühét. Colter ezt nehezen viselte el, ráadásul nagyon hamar kiderült, hogy John Paxson sokkal jobban illeszkedik a csapat játékába, így hamarosan elcserélték. A közel sem ideálisnak tűnő helyzet ellenére a Bulls egyre jobban teljesített, s ebben nagy szerepet játszott Bach katonai múltja, ami fegyelmet hozott a csapathoz.
Jordan megállíthatatlan támadójátékos lett erre az idényre, ugyanakkor egyéni eredményessége nem mindig vezetett a csapat győzelméhez. Volt egy kilenc mérkőzésből álló sorozata, amikor mindig legalább 40 pontot szerzett, de hat alkalommal mégis vesztesen hagyta el a pályát. Február végén 58 pontot szerzett a Nets ellen, amivel megdöntötte az addigi alapszakaszrekordot a csapaton belül. Pár nappal később 61 egységig jutott a Detroit ellen, akik ennek hatására elkezdtek kidolgozni egy új védekezési sémát MJ ellen.
A szezont egészen elképesztő, 37,1 pontos átlaggal fejezte be Jordan, miközben ő lett a liga történetének első játékosa, aki legalább 200 labdát szerzett és 100 dobást blokkolt egy idényben (236 labdaszerzés, 125 blokk). Ennek ellenére mégsem került be a liga legjobb védekező ötöseibe. A Bulls 40-42-es mérlege azt eredményezte, hogy ismételten a Boston Celtics volt az ellenfelük a rájátszásban, akik ismét 3-0-ra kisöpörték őket, hiába átlagolt Jordan ellenük 35,7 pontot. Ez alátámasztotta Tex Winter üzenetét, hogy sokkal inkább csapatban kellene gondolkodnia. („There is no I in team.”)
Az 1987-es NBA drafton a Bulls a 8. és a 10. választási jogot is birtokolta. A 8. helyről sikerült az 5. helyre cserélniük, ahol Scottie Pippen volt a kiválasztott. A másik választási jog sorsa felől ugyanakkor nem volt egyetértés a csapaton belül. Krause nagy nyomás alá került, mivel Jordan és Dean Smith próbálták elérni, hogy mindenáron egy North Carolina játékost válasszon ki Krause, s lehetőleg Joe Wolf legyen az, vagy esetleg Kenny Smith. Végül Jerry Reinsdorf tulajdonos közbeavatkozott, akinek az utasítására Horace Grant érkezett, ami hatására tovább mérgesedett a viszony a vezetőség és Jordan között.
A szezon előtti edzőtábor során Jordan és Collins viszonya sem volt már tökéletes. Az egyik edzésen az egymás közötti játék során Jordan azzal vádolta meg edzőjét, hogy csalt az eredmény számítása közben, emiatt pedig otthagyta a tréninget. Szintén nem javított a viszonyukon, hogy Collins azt szerette volna, hogy Jordan kevésbé dominálja a labdát a mérkőzéseken, de úgy tűnt, hogy nincs befolyása játékosa fölött. Ezt hamarosan Krause is észrevette, de ő sem tett semmit a helyzet ellen. Collins keze meg volt kötve, ezért továbbra is Jordan támadóarzenálja maradt a csapat „rendszere”. Az egyértelmű problémák ellenére a Bulls tovább javult, és 52 győzelemmel fejezték be az 1987-88-as idényt.
A következő részben a Doug Collins edző menesztését kiváltó okokról, illetve a „Jordan Rules” elemeiről olvashattok.
A cikk Roland Lazenby Michael Jordan: The Life című könyve alapján készült, ami először 2014-ben jelent meg az Egyesült Államokban. A statisztikák ellenőrzésében a Basketball Reference segített.
Képek forrása: Pinterest
