A dopping rövid története

Az első, a mai sportversenyekhez hasonló vetélkedések az ókori Görögországban alakultak ki. Az ókori olimpiák és a görög időszámítás kezdete Kr.e. 776, ekkor rendezték az első megmérettetést. Ekkoriban még főleg a fehérjebevitel emelésével próbálkoztak a sportólók teljesítményük nővelésének céljából. Az időszámításunk előtti 6. században a legerősebb görög atléta, a krotóni Milón, birkózó, fehérjeigényét nagy mennyiségű borjúhús elfogyasztásával biztosította. A mondák szerint saját gulyája volt és naponta 9-15 kiló borjúhúst fogyasztott. Emellett természetesen a babonáknak is nagy szerepe volt ebben az időben, a görögök például az állatok vérének megívására esküdtek (de Ázsiában a mai napig sokan hisznek ebben). Más kultúrákban növényeket fogyasztottak: a Dél-Amerikai indiánok kokalevelet rágcsáltak e célból.

A dopping szó a holland dop szóbol ered a zulu harcosok erjesztett italára használták, ami növelte bátorságukat harc közben. Később ezt a szót használták a 19, században a lóversenyeken teljesítménynövelőkkel teletömött állatokra is. A modern olimpiákon szinte azonnal megjelent a dopping valamilyen formája. Ehhez nagy segítséget adott a fecskendő, amellyel mér egyből a véráramba lehetett juttatni a szereket. Az első dokumentált eset 1904-ben történt:  a maratoni futás győztese, az amerikai Thomas Hicks nevéhez köthető, akinek edzője egy milligramm sztrichnint és egy kis brandyt adott az atlétának. Mivel az első milligramm nem használt, Fred Lorz edző egy újabb adagot adott a futónak, aminek az lett a következménye, hogy a célvonalon áthaladó sportoló azon nyomban összerogyott. A halálos méregből egy újabb adag valószínűleg teljesen végzett volna Hicksszel. A bicikliversenyeken is azonnal megjelent a sportágat azóta is kísértő dopping. Nem véletlen, hogy az első doppingtörvényeket azokban az országokban fogalmazták meg, ahol a profi kerékpársport nagy hagyományokkal rendelkezett (Belgium, Franciaország, Olaszország). A doppingoknak nagy lökést adott a második világháború: mindkét oldal kikisérletezett különböző harcidrogokat amik az ötvenes évekre átterjedtek a versenysportokba is. Ilyenek a anabolikus szteroidok vagy a szintetikus hormonok.

Az első tiltott szerek listáját az Atlétikai Szövetség hozta nyilvánosságra 1928-ban, innen datálódik a szövetségek és a doppinglaborok végeláthatatlan birkózása. A doppingoláshoz a végső lökést a televízió megjelenése adta: attól a pillanattól kezdve, hogy a versenyeket televízión is nézni lehetett, a reklámipar felfedezte a sportban rejlõ reklámlehetõségeket, s megkezdõdött egy eddig soha nem látott mértékû pénzáramlás a versenysportba. Hihetetlen díjakkal jutalmazták a gyõzteseket, így az addig baráti szellemben, kedélyes körülmények között folyó “sporttalálkozók” gyilkos csatákká, küzdelmekké alakultak át. Az olimpiai szövetségné az 1960-os olimpián telt be a pohár: Rómában rögtön az első napon a kerékpáros csapatversenyben a dán Knud Enemark Jensen leesett a bicikliről és meghalt, először koponyatöréssel magyarázták halálát, de aztán kiderült, hogy doppingolt (ephedrin nevű amfetaminszármazék okozta halálát ). Ő tekinthető a doppingszerek első áldozatának. 1968-ban ugyanez a szer Jean-Louis Quadri francia labdarúgónál is halálhoz vezetett. Az első doppingvizsgálatokat 1968-ban, a mexikóvárosi olimpián vezették be, 1972-ben Münchenben pedig az anabolikus szteroidok vizsgálata is megkezdődött. Ezzel együtt kitörtek az első botrányok és a dobbingolás árnyéka a legnagyobbakat is elkezdte beszennyezni. A legnagyobb botrányt talán az 1988-as szöuli Olimpián a kanadai Ben Johnson atléta ügye váltotta ki, aki megnyerte ugyan a 100 méteres síkfutás döntőjét, majd pozitív doppingtesztet mutatott a mintája: sztanozololt találtak a szervezetében, így elvették az aranyérmét. A helyére Johnson legnagyobb riválisa, a második helyezett Carl Lewis lépett, akit szintén többször vádoltak meg tiltott szerek használatával, de ezt bebizonyítani nem sikerült.

A hetvenes évektől kezdve, ahogy az olimpia nem csak hatalmas tömegeket hanem különböző politikai célok miatt az állomakot is elkezdte érdekelni, a doppingolás egy teljesen új szintre kapcsolt: elkezdődött államilag irányított teljesítményfokozás korszaka. A legkomolyabban az NDK-ban álltak bele a témába. A Kelet-Német sportvezetés 1974-ben adta ki a jelszót: sportsikereket kell elérni mindenáron! Ez volt a címben emlegetett terv, melyet rövidebben emlegetnek Staatsplan 14.25-ként is. Korábban is voltak doppingesetek, de ez az elmebeteg terv intézményesítette az illegális teljesítménynövelést. Bevonták a dologba az orvosokat, a vegyészeket, az edzőket, a pártot és persze a Stasit is. Az állami doppingprogramnak közel tízezer sportoló volt részese, a Stasi folyamatosan felügyelte, hogy a legjobbak használják-e az izomnövelésre szolgáló anabolikus szteroidot, a Turinabolt. Használták még a Depot-Turinabolt, a harmadik csodaszer pedig az STS 646 jelű anyag volt, ellenőrizni nem lehetett, mert nem jegyezték be az NDK-ban. Emellett kegyetlen orvosi beavatkozásokkal, például izomrostok kimetszésével, és azok analizálásával állapították meg a sportolók alkalmasságát az adott sportágban. A doppinggyár legismertebb áldozata Andreas Krieger az 1986-os atlétikai Európa-bajnokságon szerzett aranyérmet súlylökésben. Tesztoszteronszintje olyannyira megnövekedett az évek múlásával, hogy nemet váltott. Krieger bevallása szerint 16 éves korában kapta az első pirulát edzőjétől, és sosem tiltakozhatott a doppingszerek ellen. Eb-győzelméért kapott aranyérmét a Doppingáldozatok Szövetségének ajándékozta. A nem túl egészséges művelet nem csak lelkileg hanem természetesen fizikailag is nagyon megviseli a mai napig.

Később megjelent az úgynevezett vérdopping: itt az vér oxigénszintjével trükköznek.  A vérdoppingnak több fajtája ismert. Az oxigén két módon halad a vérben:mintegy 3%-a oldott állapotban található a plazmában, a többit a vörösvértestekben található hemoglobin viszi a felhasználás helyére. A vér oxigénszállító képességének fokozása nagymértékben befolyásolja a teljesítményt, oxigénnel dúsított saját vagy idegen vér (homológ vagy heterológ) transzfúziójával, legális magaslati edzőtáborokkal, hipoxiás kezelésekkel vagy eritropoetinnel (EPO) fokozható. A fizikai sportágakban (úszás, futás, kerekpár) a mai napig nagyon elterjedt lévén nagyon gyorsan kiürül és nehéz szűrni.

Természetesen a doppingolás ma is egy nagyon érzékeny téma. Az elmúlt idők legnagyobb botránya a legendaként tisztelt Lance Amstrongról derült ki, hogy tiltott szerekkel lett világsztár. A sportoló 2013-ban bevallotta, hogy a kilencvenes évek közepén kezdett el doppingolni, és egy interjú során Oprah Winfreynek mind a hat eldöntendő kérdésére igennel válaszolt, azaz karrierje során használt kortizont, EPO-t, növekedési hormont, tesztoszteronnövelőt és vérdoppingot is, és elismerte, hogy mind a hét Tour-győzelménél doppingolt. Jelenünk legkényesebb ügye pedig az Orosz dopping-botrány. Azzal a témával kapcsolatban ezt a cikkünket ajánlanám: http://elteonline.hu/sport/2017/12/12/teli-olimpia-oroszorszag-nelkul/

Források: https://mult-kor.hu

https://www.hatharom.com

http://olimpia.hu

Kiemelt kép: https://darknetmarkets.com