2017. október 15-én tartották a 6. Országos Slam Poetry Bajnokság döntőjét a Trafóban. Ez a műfaj hazai történetének egyik legerősebb versenye volt. Persze sokan még így is kiemelkedtek a mezőnyből, róluk érdemes beszélni, na meg arról, hogy a műfaj látszólagos érdektelenségbe menetelése mennyire messze áll a valóságtól.
Az idei Slam Poetry OB előtt megfogalmazódhattak bizonyos kérdések az emberben azzal kapcsolatban, hogy minőségi szempontból mire lehet számítani. A műfaj magyarországi „hall of fame” karakterei közül többen elhullottak a selejtezők során, és bekerültek új arcok, méghozzá szép arányban, hiszen a mezőny fele olyan slammerekből állt, akik most először kerültek országos bajnokságra. Az előválogatók során kialakult névsorral sokan nem értettek/értettünk egyet, de a felháborodás csillapult addigra, mire eljött a megszokott keretek közt (a Trafóban) megrendezett döntő, ahol bebizonyosodott, hogy a műfaj messze áll a lecsengéstől, a színvonalas este line-upjából csak nagyon kevesen lógtak ki negatív értelemben.
Az idei bajnok a szegedi slam poetry klub alapítója, Mészáros Péter lett, a második helyen Munding Márton, a harmadikon pedig Bárány Bence végzett. Habár a zsűri egész estés pontozási mércéjével nehéz azonosulni, a dobogósok kiléte a legkevésbé sem ad indokot a vitára. A friss bajnok mindkét fordulóban pirított: önazonos szövegei, humora, mondanivalója, előadása szempontjából is kiérdemelte a győzelmet. Az első körben elhangzó szövegét emelném ki, ahol a keserű humor és a nihil valami nagyon szívszorítót, de mégis szórakoztatót szül. A dobogó második fokára felálló Munding Márton is valami egészen korszakalkotót művelt – már csak azért is, mert a slam egy újabb generációját képviseli, ami nagyon érződik a formán és a mondanivalón is. Teljesen érthető a közönség lelkesedése, ugyanakkor a folyamatos tapsok számomra darabossá tették a produkciót (nem mintha ez számítana), a szöveg attól még 10/10, az élmény pedig felejthetetlen. Bárány Bence a pontjai alapján megnyerte volna a versenyt, az időkorlát túllépése azonban a szabályzat alapján pontlevonással jár. Megítélésem szerint a második körben elhangzott szövege volt igazán progresszív és különleges alkotás, mely sajátos perspektívát hozott egy egyedi írói stílussal és előadásmóddal.
Egyik személyes kedvencem Pion István szövege, amelyhez azóta lábjegyzetként használható cikk is megjelent a zoom.hu-n. Ez volt az, ami után élőben (a háttértörténet ismerete nélkül) szóhoz sem jutottam. Egyik nagy hibája volt a zsűrinek, hogy nem adott erre több pontot, ugyanakkor tény, hogy itt valami olyasmi történt, ami messze túlmutat a versengésen. De inkább ő beszéljen helyettem:
Továbbá azt gondolom, senki se éljen le egy életet úgy, hogy nem hallotta Galló Bence első körös, Gergály Norbert és Sára Gergely (Gege) szövegét, de tényleg érdemes végignézni az összeset, mert ha mindenkit ki szeretnék emelni, aki engem lenyűgözött, és még azt is leírnám, miért, a szerkesztőm és a korrektorok felnyársalnának, hiszen ekkora karakterszámokkal itt nem dolgozunk.
Tényleg nagyon nehéz bármi negatívumot összeszedni a döntőről, voltak gyengébb szövegek, a zsűri pontozása (az ott ülők szakmai hátteréhez képest) helyenként bírálható volt, de a végeredményt nem befolyásolta. Tulajdonképpen valamiféle megnyugvást érzek az egésszel kapcsolatban, mert sokszor tapasztalom azt, hogy egyhavi slamklubon szinte semmit nem kapok a fellépőktől, és mintha egyre kevesebben jelentkeznének, hogy elmondhassák, amit szeretnének, de most jó volt látni, hogy nem fogyhatnak el a témák, mert vannak új arcok, akik magas színvonalon hoznak vérfrissítést, és így van honnan inspirálódniuk azoknak, akik most kezdenék el. Szóval ez egy ünnep volt. Egy üdítő kis szelete a slam poetry hazai történetének, és tényleg csak ajánlani tudom, hogy – habár az élmény nem ugyanolyan, mint amikor élőben halljuk – pörgesse végig mindenki ezeket a szövegeket, mert rengeteget lehet kapni tőlük.
Kiemelt kép forrása: Pereszlényi Erika – Slam Poetry Magyarország FB
