március 15. címkével ellátott cikkek

Amit félreértesz az új Ptk.-ban – interjú Székely Lászlóval

Nem nézhettük tétlenül, mennyi tévhit él a közhiedelemben az új Ptk.-val kapcsolatban, így egyetemünk oktatójával, a tervezet miniszteri biztosával, jelenlegi alapvető jogok biztosával, Székely Lászlóval beszélgettünk a kódexről, hogy az alaptalan kételyeket eloszlassuk.

ELTE-sek a március 15-i állami kitüntetettek között

Harmathy Attila, Kulcsár Szabó Ernő és Miskolczy Ambrus életpályája elismeréseként Széchenyi-díjat kapott, Géher Istvánt és Kósa Lászlót pedig a Magyar Érdemrend középkereszt polgári tagozata kitüntetéssel jutalmazták.

Forradalom az ELTE-n

1848. március 15-e történelmi jelentőségű eseményeiben nemcsak Petőfi, Jókai vagy Vasvári, hanem az ELTE (akkori nevén a Királyi Magyar Tudományegyetem) diákjai is fontos szerepet játszottak, és a forradalom az egyetemi életben is változásokat hozott.