könyvtár címkével ellátott cikkek
Halogatás helyett – Így tanulj a vizsgákra
Eljött megint a tanév legfontosabb része, a vizsgaidőszak, ahol mindenki számot adhat a tudásáról, de legalábbis tanulási képességeiről. És bár jól el lehet tervezni, hogy a karácsony utáni nyugodt időszakban majd mindent megtanulunk otthon, a valóságban ez sosincs így. Ennek oka pedig az ún. halogatás jelensége.
A könyvtár, amely még csak most nyitotta meg kapuit a nők előtt
Az észak–indiai Aligarhi Muszlim Egyetem (AMU) ötven év után ismét megnyitotta a központi könyvtárát a női hallgatók előtt. Korábban arra hivatkozva zárták ki a nőket, mert a látványuk négyszer több férfi hallgatót vonzana az egyébként is túlzsúfolt épületbe.
Heti tudomány
Megtudhatjátok cikkünk sorait olvasva, mik voltak az elmúlt hét legfontosabb tudományos eseményei.
Adakozz a nyelvészek székeiért!
Új székekre gyűjtenek a nyelvészkönyvtárba a hallgatók, adakozz és szelfizz a Bölcsész Napokon te is!
Módosul az Egyetemi Könyvtár Szabályzata
2014. február 1-től változnak az Egyetemi Könyvtár használati szabályai.
Zárva a könyvtár!
Nehéz helyzetben lesz az, aki a két ünnep között szeretne a könyvtárban tanulni vagy könyvet kölcsönözni a vizsgáihoz: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár mellett az ELTE könyvtárai is zárva lesznek.
Esélyegyenlőség a könyvtárhasználatban
Új szolgáltatások és Nyílt nap hallássérülteknek az ELTE Egyetemi Könyvtárban
Művészvarázs a könyvtárban
Amikor két művész beszélget egymással, annak különleges hangulata van. Különösen akkor, ha ezt egy könyvtári teremben teszik. És még inkább, ha a könyvtári terem átmenetileg kiürült...
E-könyvet ingyen
Az ELTE ingyenesen hozzáférhet az Elsevier SciVerse e-book könyvtár 1192 címet tartalmazó e-book kollekciójához. A több száz elektronikus könyvet az egyetemi géptermekből, könyvtárakból, valamint a kollégiumokból lehet elérni.
Könyvtárak „nyílt napja” a Trefort-kertben
2012. szeptember 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg az ELTE Bölcsészettudományi Karának Trefort-kerti Campusán a Könyvtári Napot.


