192
cikk
Ha az Eötvös Loránd Tudományegyetemen elérhető sportolási lehetőségekről, sportrendezvényekről, szabadidősport-programokról és más fontos információkról többet szeretnél megtudni, mostantól mindent egy helyen megtalálhatsz!
Újabb ínyencséggel bővült az ELTE általános testnevelés kurzusainak listája! Az őszi szemeszterben esti bringázással kapcsolhatod össze a kellemest a hasznossal! Fedezd fel sportolva Budapestet – és igen: mindezért most még kredit is jár!
Rangos, női és férfi élvonalbeli együtteseket is megmozgató kétnapos tornával segíti elő az ELTE sportegyesülete a hallássérültek futsal Eb-jére kijutó nemzeti csapatunk sikeres felkészülését.
Hatvannyolc éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt a BEAC eddigi utolsó olimpiai aranyérmes sportolója. A kiváló gerelyhajítónőt a klub saját halottjának tekinti.
A 2013/14-es MEFOB Rögbi bajnokságban III. helyezést ért el a hamvaiból feltámadt BEAC Mókusok Rögbi Csapat Miskolctapolcán, az EFOTT-on megrendezett döntő fordulóban.
A 25 éves fennállását ünneplő Tusványos keretén belül rendezték meg Tusványosi Finálé (TuFi) névre hallgató futsaldöntőt, ahol az ELTE-BEAC csapata is szerepelt.
Sportoltál a gimnáziumban, vagy csak most kezdenél bele? Sosem késő elkezdeni!
Leendő ELTE-s gólyáink figyelmébe ajánljuk az alábbi sportolási lehetőségeket!
A július 22-27. között megrendezendő 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretén belül kerül megrendezésre az I. Tusványosi Finálé (TuFi), melyen az ELTE-BEAC által rendezett KEK legjobb futsalcsapatai is részt vesznek.
Július 15-20-ig az ELTE Online is leköltözött Miskolctapolcára, az idei év legnagyobb hallgatói bulijára.