Saját és idegen – A VIII. Mathéma konferencián jártunk

Immár nyolcadik alkalommal rendezte meg június 4-én és 5-én az ELTE BTK Görög és Latin Tanszéke az ókortudományi tanulmányokat folytató hallgatók hagyományos tanácskozását, kivételesen az online térben.

A konferencián ezúttal öt szekcióban tizennyolc előadás hangzott el, az interdiszciplinaritás jegyében a legkülönfélébb – filológiai, filozófiai, irodalom-, történet-, kultúra-, nyelv-, vallás- vagy éppen jogtudományi – nézőpontból kapcsolódva a középpontba állított saját és idegen kettőshöz. A prezentálók sorában alapszakos és mesterszakos, illetve többnyire doktorandusz hallgatók voltak, de akadt közöttük az ELTE-re felvételizett, a Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában végzett fiatal is. A szervezői feladatokat Juhász Daniella, Kárpáti Bernadett, Kerti Anna Emese és Dobos Barna látták el, míg az egyes szekciók elnökségét a hazai ókortudomány elismert kutatói töltötték be (Bajnok Dániel, Odrobina László, Pataki Elvira, Bárány István, valamint Acél Zsolt).

Megnyitó és plenáris előadás

A konferenciát Ferenczi Attila, az ELTE BTK Latin Tanszékének vezetője nyitotta meg, aki elmondta: ez már a nyolcadik, hallgatói szervezésben megvalósuló Mathéma konferencia, azonban a korábbi évekhez képest észlelhető egy jelentős változtatás: a nyitó plenáris előadást rendszerint egy jól ismert klasszika-filológus szokta tartani, idén azonban egy antropológus-történészt kértek fel erre a megtisztelő feladatra. „A posztkoloniális olvasatok és a posztkoloniális irodalomkritika fájdalmasan hiányzik a magyar ókortudomány spektrumáról. Ezért kértük fel Sz. Kristóf Ildikót arra, hogy tartsa meg nekünk ezt az előadást” – mondta el a tanszékvezető.

Sz. Kristóf Ildikó 1987-ben végzett az ELTE-n, történelem–néprajz szakon; azóta folyamatosan az MTA BTK Néprajztudományi Intézetében dolgozik. Történeti antropológiával foglalkozó kutatóként közelítette meg a konferencia témájául szolgáló saját és idegen kettősét a Homo sylvanus, lamia veneficaÓkori másság-sztereotípiák és a kutatás antropológiai perspektívái címet viselő előadásában. Emellett bemutatta a kritikai utazástörténet, a posztkoloniális megközelítés, valamint az úgynevezett materiális olvasástörténet legfontosabb kérdésfeltevéseit és alapvető módszereit, amelyek az utóbbi évtizedekben merültek fel az európai történeti és antropológiai kutatásokban. Ezek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy akár az ókor kutatói számára is érdekes aspektusokról lehet szó.

Sz. Kristóf Ildikó antropológus-történész tartotta idén a plenáris előadást
I. Görögség – Kultúra és politika

Elsőként a Görögség – Kultúra és politika szekció kezdte meg munkáját Seres Dániel előadásával, aki Démosthenés korai külpolitikáját vizsgálta. Ehhez az athéni politikus két beszédét vette górcső alá olyan szempontból, hogy az ezekben elhangzó állítások mennyire álltak összhangban Athén külpolitikai törekvéseivel, és hogy mennyire volt valóságtartalmuk a Kr. e. IV. század közepén.

Szebehleczky Borbála a görög kereskedő és tudós, Georgios Zaviras magyarországi éveit vizsgálta különböző források alapján, nagy hangsúlyt helyezve a hazánkba 1760 körül kereskedősegédként érkezett férfi magyar kötődésére és görög patriotizmusára, a magyar felvilágosult gondolkodás Zaviras műveire gyakorolt hatására, valamint könyvtárának és olvasmányainak rekonstrukciójára. Mindehhez egyebek mellett a Szentendrei Szerb Egyházi Múzeum és a Kecskeméti Ortodox Egyházművészeti Gyűjtemény anyagát használta fel.

II. Jog, nyelv, filológia

A szekciót a Lengyel Rita – Karácsony Dávid szerzőpáros előadása nyitotta meg. A négyéves kutatómunkájuk eredményéről szóló prezentációban Karácsony Dávid elmondta, hogy a hagyomány által Ulpianusnak tulajdonított Liber Singularis Regularum legfrissebb forráskritikai szövegén alapulva készítették el a római jog egy igen fontos gyűjteményének első teljes, önálló magyar fordítását. Az előadás az öröklési joggal kapcsolatos fejezeteket tekintette át, és központi kérdésként kezelte a szerzőséget, amely tekintetében a saját és az idegen problémaköre különösen releváns.

Török Ábel Marguerite de Nully örökösödési perének filológiai vizsgálatát prezentálta. A bizánci görög nyelven íródott Moreai Krónikának azt a részét ragadta ki, amelyben a szerző egy örökösödési vitát mutat be; ez a részlet párhuzamba hozható a Liber Consuetudinum Imperii Romaniae című moreai törvénykönyv (eredetileg ófrancia) szövegével – az előadó az ezek közötti nyelvi, terminológiai és stiláris hasonlóságok, illetve különbségek bemutatására vállalkozott.

A feliratos források tükrében a vulgáris latinban a semlegesnem leépülésének problémájával foglalkozott Szlovicsák Béla, aki kiemelte, hogy a szakirodalom nem mutatja be kellő részletességgel ezt a nyelvi változási folyamatot. Saját kutatásához az eddig ilyen szemmel még nem vizsgált Császárkori latin feliratok számítógépes nyelvtörténeti adatbázisát használta fel, ennek eredményeit ismertette, majd arról beszélt, hogy a semlegesnem eltűnése hogyan játszhatott szerepet az egyes földrajzi területek nyelvi elkülönülésében, továbbá, hogy esetlegesen milyen hatással lehettek a különböző nyelvi szubsztrátumok a nyelvtani nemi rendszer átalakulására.

III. Antikvitásrecepció      

Máté Gabriella Zita előadásában azt járta körül Bodor Ádám Sinistra körzet című regényének vizsgálatán keresztül, hogyan képes kapcsolatot tartani a posztmodern irodalom a mítoszokkal, ez a viszony a mítosz mely elemeit teszi reflektálttá, és mindez milyen mítoszfelfogást von maga után. A Sinistra körzetben a katabasis, az Alvilágba való alászállás sokat használt antik motívumának újrafelhasználását elemezve az előadó arra mutatott rá, hogy a kortárs regény a mítosz és a posztmodern irodalom kapcsolatának olyan jellegzetességeire világíthat rá, amelyek a későbbi vizsgálatok számára is gyümölcsözők lehetnek.

Ferencz-Fehér Dorottya arra kereste a választ előadásában, hogy vajon miről árulkodnak a szobrok Nádasdy Ádám szövegeiben. Ehhez felvázolta, hogyan alakult és hogyan manifesztálódott a különféle művészeti ágakon keresztül az ókori görög és római társadalom homoszexualitáshoz való viszonya, és milyen pontokon kapcsolódik ehhez a hagyományhoz Nádasdy Ádám eddigi lírai életműve. Az előadó meglátása szerint Nádasdy prózai munkája, A szakállas Neptun címadó novellája szintén kapcsolódik a lírai művekhez, amennyiben azt az előadás során versrészletekkel illusztrált költői alapállást építi tovább, miszerint a Nádasdy-szövegekben a szobor az ember metaforájává lesz, így lehetővé téve nyelvi-poétikai értelemben az átmenetet az élő és a holt anyag, a saját (vagyis az emberi) és az idegen (vagyis a tárgyi) manifesztációi között.

Kerti Anna Emese Daedalus és Icarus mítosza recepciójáról beszélt a kortárs magyar költészetben. Elsősorban Borbély Szilárd és Orbán Ottó kapcsolódó költeményeire koncentrálva azt mutatta be, hogyan képezi Borbély Ikarosz a lakótelepen című költeménye a recepciótörténet egyéb markáns vonalainak ellenpontját abban az értelemben, hogy a szövegben Icarus halála nem átesztétizált apóteózis, és nem is a költői vágy általi égbe emelkedés velejárója, azaz nem következmény, hanem maga a cél, a „sikeresség” kulcsát jelentő elem.

Kárpáti Bernadett a kanadai költő és klasszika-filológus, Anne Carson Nox című kötetét mutatta be. Ez a napló és a scrapbook (újságkivágásos könyv) műfaji sajátosságait ötvöző könyvtárgy formájában olyan egyedülálló filológiai-fordítási munka, amely Catullus 101. carmenjének egyedi szótárazásán és fordításán keresztül a költőnő fivére halálához kapcsolódva értelmezi újra az epigramma- és elégiaköltészet hagyományait. A kötet értelmezésekor az előadó nagy hangsúlyt fektetett a saját és idegen, vagy még inkább a saját és másik nézőpontjának bemutatására, felvetve azt a szakirodalomban eddig kevésbé érintett kérdést, hogy kihez is szól valójában a carsoni elégia.

Rálik Alexandra arról beszélt, hogy az idegen tér, nyelv és szöveg sajáttá válásának, illetve a sajáttól, az otthontól való elidegenedésnek egyik speciális példájaként értelmezhetőek a magyar lírában az 1990-es évektől felbukkanó „oroszversek”. Ezeknek kapcsán elmondta, hogy ez a jelenség nem egyedi hungarikum, hiszen a (közép-)kelet-európai térségben élő költők az ovidiusi-mandelstami hagyományokból építkezve hozzák létre a magyar „oroszversekre” rímelő lírai hangjukat – ezt a kortárs lengyel lírából merített példákkal támasztotta alá.  

IV. Filozófia és vallástudomány

A konferencia másnapján a Filozófia és vallástudomány szekcióval folytatódott a program. Héthelyi Máté a korai sztoikus morálfilozófiában vizsgálta a saját és az idegen kapcsolatát. Mivel ez igen kiterjedt téma, az előadása során az úgynevezett oikeiósis jelenségéből indult ki, azaz abból, hogy természeténél fogva minden élőlény ragaszkodik az állapota megmaradását szolgáló dolgokhoz (amiket sajátjának tekint), míg kerüli az ezzel ellentétes dolgokat (amiket idegennek tekint). Cicero De finibus című művének két részletét felhasználva bemutatta, hogy az ember racionális lénnyé válása – és ezzel a racionális oikeiósis kialakulása – során hogyan változik a sajáthoz és az idegenhez való viszonyulás. Hangsúlyozta: az alapvető vonás, ami az oikeiósis különböző szintjein végig megmarad, nem más, mint az, hogy sajátnak és idegennek tekintünk bizonyos dolgokat.

Kovács Dániel Attila előadása arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen jelentősége van az etikai cselekvésnek Plótinos filozófiájában. Annak ellenére, hogy a mai napig él az a fajta értelmezés, miszerint Plótinos – hasonlóan más újplatonista filozófusokhoz – teljességgel nélkülözi a hagyományos értelemben vett etikát, szerinte igenis beszélhetünk esetében is erényes cselekvésekről, aminek kontemplatív irányultsága figyelhető meg. Ez viszont nem ellentétes a mások javát szolgáló etikai cselekvéssel, hanem előfeltétele annak – mutatott rá az előadó.

Egyed Attila kétszeresen is kapcsolódott a konferencia témájául szolgáló saját-idegen kettősségéhez. A prezentációja elején a görög misztériumkultuszok tudománytörténetét mutatta be, melynek során gyakran a „vad és idegen” görögségképből indultak ki. Ezt követően felvázolt egy lehetséges új értelmezést, amely a testet mint a kultúra szubjektumát helyezi középpontba, és a kulturális jelentéseket ebből eredő metaforákként közelíti meg. A misztériumkultuszokat innen nézve alapvetően újrakeretezési folyamatoknak lehet tekinteni, melyek új kulturális reprezentációk elsajátítását jelentették.

V. Római irodalom – Interpretáció és kommentár

Az utolsó szekció nyitó előadásában Santavecz Anita a traumakutatás elméleti keretéből kiindulva mutatta be Boreas szélisten ovidiusi történetét, középpontba állítva az ő erőszaktevését és Orithyia áldozattá válását. Az előadó szerint Boreas erőszaktevése karakterének részeként, identitásának „sajátjaként” jelenik meg; a saját/idegen reprezentációjának komplex módozatai megfigyelésére alkalmas szövegből vett részletekkel, majd különféle, a mítoszt feldolgozó képzőművészeti alkotások elemzésével érvelt állítása mellett.

Magdus Tamás Ovidius Metamorphoses című munkájának egyik ritkán vizsgált epizódját, Pomona és Vertumnus történetét elemezte. Az itáliai idillben játszódó elbeszélés két jelentős mozzanatának bemutatása után rátért arra, hogy megválaszolja előadása fő kérdését, hogy vajon ki tépheti le Pomona almáját. Az előadó amellett érvelt, hogy Vertumnus kertbe való bejutásának oka elsősorban a felvett alakban, illetve a bejutási szándék jellegében (testi kéj helyett szerelmi vágy) keresendő.

Dobos Barna idegen és saját szövegek rivalizálásának és egybejátszásának láttatásán keresztül vizsgálta meg a saját és az idegen alakváltozatait Ovidius Remedia amorisában. Az inter- és intratextuális párbeszédek bemutatása során szó esett arról is, hogy vajon mennyiben igyekszik az ovidiusi beszélő valóban orvosságot nyújtani a szerelem ellen „utolsó” amatórikus munkájában.

Somfai Péter előadásában – ami szintén a saját és az idegen szövegek kapcsolatának tanulmányozása révén illeszkedett a konferencia témájához – azt mutatta be, hogy Vergilius IV. eclogájának, illetve az Aeneis VIII. énekének egyes szöveghelyei hogyan lépnek intertextuális párbeszédbe Catullus 64. carmenének az Argonauták mítoszát felidéző nyitányával a szövés-fonás már Catullusnál is metapoétikus jelentőséggel bíró motívumán keresztül, és hogy ennek nyomán hogyan ássák alá a catullusi „szálak” a IV. ecloga vagy az Aeneis mitikus aranykorral, és általában a költészettel kapcsolatos implikációit.

Juhász Daniella Vergilius Aeneisének IX.énekében a Nisus és Euryalus-történet értelmezésének hagyományozódásába kívánt betekintést nyújtani az antik és a modern kommentárok segítségével. Az énekhez kapcsolódó kommentárhagyomány jelentősebb állomásainak és az egyes kommentárok átfogó jellegzetességeinek rövid ismertetése után az előadó egy komoly interpretációs kérdéseket felvető sorpárhoz kapcsolódó citátumokon keresztül azt elemezte, hogy egyrészt hogyan kapcsolódnak egymáshoz, illetve a modern kommentárokhoz Servius és Tiberius Donatus antik kommentárjai, másrészt, hogy milyen kommentátori alapállást tükröznek az egyes megközelítések.

Bolonyai Gábor, az ELTE BTK Görög Tanszékének vezetője zárszavában saját és idegen témájának aktualitására hívta fel a figyelmet. Az utóbbi évek kultúrpolitikai diskurzusában ugyanis égető kérdésként lépett fel, hogy milyen szerepe van az ókortudománynak az imperializmus, a fehér (euroatlanti) kulturális vezetői pozíció eszmei megalapozásában. Bolonyai megjegyezte, hogy jóllehet az előadások hol közelebbről, hol távolabbról kapcsolódtak a kijelölt témához, mégis örvendetes, hogy az idei évben a megszokottnál több előadó érkezett az Ókortudományi Intézet berkein kívülről, és hogy a szekcióvezetők koncentrált jelenlétével és moderálásával a megszokott módon egy színvonalas szakmai eseményt tudhatunk magunk mögött.

Képek: a konferencia szervezőitől