Programajánló április első felére

Szívesen részt vennél egy érdekes előadáson? Te is mindig rányomod az érdeklődést minden Facebook-os eseményre, de elveszel a sok értesítés között? Ne aggódj, összeszedtem neked néhány érdekes előadást, témakörökre bontva, hogy könnyebb legyen a választás. Bónuszként pedig néhány közelgő határidős pályázatra, versenyre is emlékeztetlek, hogy nehogy lemaradj! Használd ki, hogy a pandémia következtében az előadások beköltöznek a nappalidba! Püski Bianka írása.

Művészlelkeknek

Folytatódik az ELTE Konfuciusz Intézet Ezerarcú Kína sorozata, ezúttal Torma Laura tartja meg immáron második előadását a Kínai divattörténet a császárkor végétől napjainkig címmel. A kínai divattörténetben is nagy változást okozott a Qing-dinasztia 1911-es bukása, amellyel egészen új korszak kezdődött a kínai kultúrában, illetve divatban is. Az április 13-ai előadás már inkább a modernkori kínai divatra, azaz napjaink kínai divatjára fókuszál, amelyre szintén erőteljes hatással van a globalizáció, a nyugati viseletek, a médiumok és a hírességek. Az előadó bemutat néhány kínai divatlapot, és piacvezető kínai divat- és kozmetikai márkák kialakulása, valamint a hanfu (szótárakban még nem szereplő; a han: néphez és hagyományos viselethez köthető) mozgalom is szóba kerül. Az előadáshoz az alábbi linken, illetve az alábbi belépőkód: 639357 használatával tudsz csatlakozni.

Szeretnéd végre nemcsak a szemedet, hanem a füleidet is gyönyörködtetni? Április 8-a és 10-e között megrendezésre kerül a 35. OTDK, ahol a Művészeti és Művészettudományi Szekció zenei programját az ELTE Művészetközvetítő és Zenei Intézet koordinálja. Az online konferencia a Zoom-on tekinthető, illetve hallgatható meg. Az eseménnyel kapcsolatban további információkat itt és itt találsz.

Pszichológia

A Magyar Pszichológiai Társaság és az ELTE PPK „Módszerkörkép” alcímmel rendez konferenciát, a soron következő, azaz április 10-ei előadás alkalmával az alkalmazhatóság és jogosultság kérdései kerülnek fókuszba a pszichológiai tanácsadás aspektusából. Az előadás nem teljes egészében előadás, hiszen a módszerspecifikus képzések képviselőinek összefoglalója után kerekasztal-beszélgetés következik, aminek a vezérfonalát a résztvevők kérdései adják. Amennyiben érdekel a pszichológiai tanácsadók munkája, maga a képzés, illetve, hogy van-e közös szint a szakképzettség alapján a végzettségben, kompetenciákban vagy, hogy milyen változásokat hozott magával a szakmában a 2019. évi CXI (111). törvény, akkor a Facebook-esemény felkerését követően itt tudsz regisztrálni az eseményre. Siess, mert csak az első 300 regisztráló részvételét tudják biztosítani!

Definition and Discussion of Cognitive Linguistics

Kép forrása: https://www.thoughtco.com/what-is-cognitive-linguistics-1689861

Érdekel a pszichológia és a nyelvészet? Szerinted is szoros az összefüggés a két diszciplína között? A következő program, amit a figyelmedbe ajánlok, multidiszciplináris jellege révén egyaránt sorolható a pszichológia és a tudomány témakörébe is. Augusto Soares da Silva, nemzetközileg is ismert és elismert kognitív nyelvész tart előadást az érzelmek kulturális konceptualizációjáról. A Nyelvészet Doktori program keretében a Figurative Language Across Cultures című sorozat folytatása az előadás, ami az érzelmek kulturális koncepcióját veszi górcső alá az európai és a brazíliai portugálok példáján multivariációs korpusz alapú megközelítéssel. A portugál nyelv kiváló alany a hasonló kutatások számára, hiszen a két nyelvváltozatának összehasonlító vizsgálata mintegy laboratóriumként funkcionál azon hipotézis igazolására, hogy az érzelmek kifejezését a tapasztalatok, megismerési és szocializációs folyamatokon kívül a kulturális beágyazottságuk is meghatározza. Téged is felcsigáz a téma? Az előadásra már csak április 12-e, 18:00-ig kell várj, addig is regisztrálj, hogy megkapd az MS Teams linket.

Történettudomány

Műhelykonferenciával ünnepli Búr Gábor habilitált egyetemi docens 65. születésnapját az ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszéke. A birodalom visszavág Imperializmus-elméletek és birodalmi gyakorlatok konferencia keretein belül hallgathatóak előadások, a teljesség igénye nélkül, az alábbi témákról: a XX. és XXI. századi globális birodalmi erődemonstrációkról, az USA és a Szovjetunió közötti versengésről, az Osztrák­-Magyar Monarchia és Brazília kapcsolatáról, valamint a spanyol posztkolonális külpolitikáról. Érdekelnek a birodalmak? Szívesen rendszereznéd a történelmi tudásodat? Keresd fel április 9-én a Zoom-ot és add meg a következő adatokat: Meeting ID: 851 9932 1853 / Passcode: 706969.

És végül, emlékeztetőül néhány verseny és pályázat, amelyeknek közeleg a leadási határideje:

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]