Tessék színt vallani címmel, két kötetben adta ki az OSZK és a Gondolat Kiadó Osvát Ernő szerkesztői levelezését. Sajtó alá rendezte és a kísérőtanulmányokat írta Kosztolánczy Tibor és Nemeskéri Erika. A kötetet Fráter Zoltán irodalomtörténész, a két szerkesztő és a tervező mutatták be 2019. október 11-én a Várkert Bazárban.
Pénzkérő levelek, kimentések, halogatás, intrikák, viták, baráti üdvözletek, kérelmek – azaz a századelő pezsgő irodalmi élete. Ady, Ignotus, Babits, Jászi, Móricz, nevesebb és elfeledett költők levelezése a Nyugat folyóirat sok tekintetben teljhatalmú szerkesztőjével, Osvát Ernővel. Mindez egy kötetben a Margó Irodalmi Fesztiválon bemutatott Tessék színt vallaniban.
A Nyugat titkos története, egy eddig rejtett irodalomtörténeti folyamat ismerhető meg a szerkesztői levelezés által – mondta bevezetőjében Fráter Zoltán. A modern magyar irodalom születését láthatja a kötetet fellapozva az olvasó, átélheti a folyóirat körüli szellemi vitákat Osvát és a címzettek szemszögéből. Ezáltal érthetőbb és jobban megismerhető az a korszak, amit modern magyar irodalomnak nevez az irodalomtörténet, azaz: Osvát, Ady, Hatvany, Móricz, Jászi, Ignotus (és még hosszan sorolhatnánk) világa.
Könyvészetileg is különleges vállalkozás a kiadás, hiszen két vaskos kötetben, 1668 oldalon olvashatjuk Osvát Ernő levelezését. Ha kézbe veszi az olvasó a könyvet, már a borítója megidézi a századelő szecessziós világát: finom színezésű, kissé titokzatos, sejtelmes. Dinnyés Attila tervező egy korabeli akvarellt keltett életre.
Több mint tízéves, aprólékos, fáradhatatlan munkával állította össze a két szerkesztő, sajtó alá rendező Osvát levelezését. A pódiumbeszélgetésen kiderült, hogy a vállalkozás először csak az OSZK mélyén fekvő Osvát-levelek feldolgozásának indult, de kiderült, hogy a levelezésből egy szerteágazó irodalmi hálózatot ismerhetünk meg, mely több magángyűjteményben való kutatásra is vezette a szerkesztőket. A filológiai munka során több nehézségbe ütköztek: a levelek nagy része ugyanis nem volt datálva, ezért a tartalmuk alapján – ami lehetett egy könyvmegjelenésre, könyvkiadásra való utalás stb. – tudták a leveleket kronológiai sorba rendezni. Kihívást jelentettek az Ignotus-kéziratok is, hiszen a mecénás szerkesztőnek valóban kacifántos írása volt – mondta Nemeskéri Erika –, a latin betűk mellett néha gót betűvel írt.
A munka ihletéséről Kosztolánczy Tibor elárulta, hogy Gyulai Pál és Osvát Ernő volt a két nagy irodalmi alak, akiknek a gondolkodását, irodalomszervező tevékenységét szerette volna megismerni. Ez a cél hajtotta a kötet összeállítóját, hogy bemutassa a fáradtságot nem ismerő, konok szerkesztőt, Osvát Ernőt. A kötet pedig erre a találkozásra hívja az olvasóit is.
Az irodalmárok élete néha a regényhősökéhez hasonló, így a Fodor-féle vívóteremben történt Osvát–Hatvany párbaj is. A levelezésben is olvashatunk Hatvany Lajos, a mecénás és a szerkesztő, Osvát Ernő párbajáról. Pontosabban arról a levelezésről, ami egy igazi vívópárbajhoz vezetett, melynek nem kisebb volt a tétje, mint az irodalmi lap, a Nyugat szerkesztése. De hogy is történt mindez? Az irodalom történetében már az antik időktől ismert, hogy a mecénás mindig bele szeret szólni a szerkesztői munkákba. Hatvany is így volt ezzel, aki szerette volna, ha az ismertebb szerzők kaphatnának helyet a lapban, mint Gárdonyi, Tömörkény, Bródy Sándor; míg Osvát a 20-as években valóságosan lángolt az új szerzők, új tehetségek iránti felfedezőkedvtől. 1911-ben a szerkesztői vita addig élesedett, hogy Hatvany ankétot szerkesztetett Adyval december 30-án, azaz egy körkérdésben ismert szerzőket kértek fel, hogy vegyék górcső alá Osvát szerkesztői elveit, politikáját. Hatvany az elkészült írásokat azonban nem találta elég kiélezettnek, és ezért ő maga egy személyeskedő, Osvátot személyében is támadó cikket jelentetett meg, amire Osvát válaszolt. Ez után került sor arra, hogy Hatvany kihívta Osvátot a már említett vívópárbajra: így került Hatvany homlokára az Osvát okozta seb, a zsebéből pedig kiúszott 150 ezer korona… Hatvany otthagyta a Nyugatot.
„Ha pénz kell, nekem szólj” – írta Osvátnak az új mecénás, a gyáriparosok szövetségének titkára, Fenyő Miksa. A beszélgetésen kiderült, hogy a szövetség nemcsak testületileg támogatta a Nyugatot, hanem egy-egy nagyobb iparos, például Weiss Manfréd vagy Korin Ferenc személyesen is támogatta a folyóiratot: a lapszámokat tízesével, áron felül vásárolták fel.
1919-ben a háború után anyagilag is nehéz helyzetbe került a lap, s erre az időszakra esett Babits és Osvát szerkesztői vitája. A költő többször sérelmezte, hogy Osvát keveset fizet az általa támogatott tehetségeknek, és főleg Osvát női felfedezettjeinek zsebébe csúszik a(z amúgy sem túl magas) szerzői honorárium.
A vitát azonban az 1920 utáni helyzet csitította némiképp, hiszen ekkor elvárták a laptól, hogy az korszerű társadalmi kérdésekkel foglalkozzon. Ezek a cikkek azonban javarészt csak kiszorították a valódi, értékes irodalmi tartalmakat a lapból.
A kötetben végiglapozhatjuk Osvát munkásságát, egészen az utolsó nehéz időkig, megrázó haláláig.
Osvát fáradhatatlanul, fényes kritikai érzékkel szerkesztette a Nyugatot. A kötet elolvasásával megérthetjük szerkesztői elveit, átélhetjük irodalmi harcait és mindezek mellett, mintegy észrevétlenül, betekinthetünk a Nyugat nagy irodalmi színpadának kulisszái mögé. A levelek kronologikusan, címszavak alá, korszakok szerint vannak rendezve (Osvát indulása, Figyelő, Nyugat stb.). A kötet egy korszakmonográfia is, a modern magyar irodalom születésének időszakából.
