Ámor furfangja

Különös véletlen, hogy a szerelem költőjét, az első magyar lírikust éppen Bálintnak hívják. Ezáltal a február 14-i Valentin nap nálunk igazán mély gyökerekkel rendelkezik, melyek legalább 500 évre nyúlnak vissza a múltba. Ez az 500 éves hagyomány éledhetett újjá február 14-én este 19 órakor a Petőfi Irodalmi Múzeumban az Ámor farsangja című régizenekoncerten.

A PIM Díszterme megtelt 450-500 éves dallamokkal, énekszóval, versekkel, lantjátékkal. Az előadók nem (csak) zenészek és előadóművészek, hanem egyúttal a régizene, a kora újkor tudományos kutatói is. A Virágh László vezette Ars Renata szólóének-együttes és a Csörsz Rumen István vezette Musica Historica közös koncertje nemcsak zenei élményt jelentett, hanem Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész felvezetésével kiegészülve valódi művelődéstörténeti barangolást a 16. századi Európában, kitérővel Zólyomra és Sárospatakra, Balassi Bálint udvarába.

Az est előadóművészei egyben a téma avatott szakértői, tudományos kutatói. Az Ars Renata szólóének-együttest vezető és alapító Virágh László zeneszerző, költő, műfordító, a magyarországi régizene-mozgalom egyik elindítója; a Musica Historica együttes alapítója és vezetője, Csörsz Rumen István pedig az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. 450-500 éves dallamok nyomában bejárták Európát, s megtalálták azokat az itáliai, német, török dallamokat, melyekre többek között Balassi nótajelzései is utaltak. Volt olyan dallam, amely 450 év után először most csendült fel Szabó István lantján. Ezek a régi szerelmes énekek közös európai gyökerű kultúrkincseink.

Csörsz Rumen István a 16. századi humanista világról beszélt.

Csörsz Rumen István és zenekara a 16. századi udvari világot elevenítette fel.

Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész a koncert bevezetőjében a reneszánsz világról, a szerelem ünnepének hagyományairól beszélt. Miért február 14-e a szerelmesek napja? Ellentmondásosnak tűnhet – hívta fel a figyelmet Szabó Géza – egy hideg téli napon ünnepelni a szerelmeseket, hiszen az ő hónapjuk  köztudottan a tavasz, ahogy azt már Balassi is megénekelte az esten elhangzott egyik dalban:

„Széllel tündökleni nem ládd-é ez földet gyönyörű virágokkal?
Mezők illatoznak jószagú rózsákkal, sokszínű violákkal,
Berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngenek sokféle madárszókkal.”

Mindez talán Ámor furfangja? Ennek a furcsaságnak az oka a naptárreformokban keresendő. A középkorban használt julián naptárban ugyanis rendszeresen négyévenként következtek a szökőévek, tehát egy évet 365,25 nappal számoltak. Ez azonban nem teljesen pontos, hiszen egy év 365 nap és 6 óra helyett csak 365 nap 5 óra 48 perc és 46 másodpercből áll. A hiányzó 11 perc 14 másodpercből 128 évenként egy felesleges nap keletkezik. Ennek következtében a hosszú, „sötét” középkor alatt lassan elcsúsztak a napok, melyek az egyházi ünnepek kapcsán jelentettek egyre nagyobb gondot, az ünnepek kezdtek egymásra torlódni. XIII. Gergely pápa 1581 februárjában rendelte el az időszámítás kiigazítását. Egyrészt úgy döntött, hogy a tavaszi napéjegyenlőség időpontját – mely a julián naptár szerint számítva akkoriban március 10-én következett be – vissza kell helyezni március 21-re. Ezért úgy rendelkezett, hogy 1582. október 4-e után azonnal október 15-e következzék, ami azonban nem változtatja meg a hetek napjainak rendjét (tehát 4-e csütörtök, 15-e péntek volt). Az első hónap a január lett.

Kutatóként, érdeklődőként erre a 12 napra kell figyelni, illetve arra, hogy a naptárhasználat nem vált azonnal egységessé még Európában sem. Az angolok a 18. századig nem tértek át az új időszámításra. Így csempészhet a szerelmesek ünnepe egy kis tavaszt, melegséget a zord februárba.

Az Ars Renata szólóének-együttes a magyar mellett az itáliai költészetet, reneszánsz világot is felidézte

Az Ars Renata szólóének-együttes a magyar mellett az itáliai költészetet, reneszánsz világot is felidézte

Az est központjában Balassi Bálint állt. Most pillantsunk be egy protestáns főúr, az első magyar lírikus baldachines, fátylakkal borított életébe. Lesz szó várfoglalásról, vérfertőző házasság vádjáról, szerelemről, eretnekségről és katolizációról, majd rekatolizációról, teológiáról. Röviden összefoglaltam a költő kalandos életét, melyben a szerelemi és a teológiai szálat igyekeztem összefonni, s bemutatni a Balassiról ismert újabb tudományos eredményeket. Így kitérek arra a „füves könyvecskére”, mely Nyizsnyij Novgorodból 2006-ban kerülhetett vissza Magyarországra.

Balassi Bálint és Ámor voltak az est főszereplői

Protestáns (református) családból származott, apja, Balassi János vallásosságáról a svájci földrajztudós, Josias Simler a következőket jegyezte fel: „az igazi vallás és az erkölcsök legfőbb patrónusa”. Emellett a költő az evangélikus vallással is közelebbről megismerkedhetett nevelője, a lutheri tanokat követő zólyomi udvari prédikátor, Bornemisza Péter által.

Fiatalkori vallásossága

Árnyalt képet kaphatunk Balassi vallásosságáról, ha elolvassuk 18 éves korában (!) készített munkáját. Ekkor fordította le Michael Bock, a hagenaui evangélikus prédikátor Wurtzgärtlein, für die krancken Seelen című prédikációgyűjteményét magyarra. Az elkészült Balassi-fordítás Beteg lelkeknek való füves kertecske címen 1572-ben, Krakkóban jelent meg.

Krakkó főtere, abból az utcából kilépve, ahol Balassi 1590-ben lakott

Az ifjú Balassi fordítása azonban nemcsak a német szöveg magyarra való magas szintű, érett stílusú tolmácsolása, hanem a lutheri nézetek kálvinista transzlációja is. A Balassi-fordításban a szöveg több pontjánál – különösen az úrvacsoratanról való értekezésnél – a fordító nem szöveghű, hanem betold különböző szavakat, melyek egyértelműen Kálvin nézeteihez közelítik a fordítást. A krakkói első kiadás Bock eredeti szövegét megtoldja egy szóval, s azt mondja, hogy „Krisztus lelkiképpen az ő testét és vérét enned és innod adja”. Az eredeti szöveg így hangzott: „Also wenn der Christus sein Leib zu essen, und sein Blut zu trinken gibt…” A lelkiképpen szó a helvét irányzathoz közelíti a fordítást. Balassi a német eredetihez képest szükségét érezte betoldani ezt a kifejezést, s ezzel részben kizárni az úgynevezett ubiquitárius értelmezést, mely szerint valóságosan Krisztus testét és vérét vesszük az úrvacsorában.

Emléktábla a ház oldalán, melyben Balassi 1590-ben lakott. (a szerző felvételei)

Emléktábla a ház oldalán, melyben Balassi 1590-ben lakott

A második úrvacsoráról szóló szövegrészlet így hangzik: „Hogy peniglen Krisztus az ő testének és az ő vérének néked jelét adja enni és innya.” Az eredetiben pedig „Christus die sein Leib zu essen, und sein Blut zu trinken gibt…” Az összes további magyar kiadás elhagyja a Balassi által betoldott jelét szót, amely közismerten Zwingli teológiai álláspontját tükrözi.

A fiatal Balassi tehát egyértelműen protestáns nézeteket vallott, de a vallásosságáról – talán nürnbergi tanulmányai és tartózkodása hatására – elmondható, hogy kritikusan gondolkozik.

54

Balassi fiatalkori prédikációgyűjtemény-fordítását 1572-ben Krakkóban adta ki, s a könyvecskét az akkoriban Lengyelországban élő szülei vigasztalására ajánlja.

Balassi katolizálása

Balassi Bálint első házasságát a fiatalon, 24 évesen megözvegyült unokatestvérével, Dobó Krisztinával kötötte. A vérfertőző házasság és a jogtalan várfoglalás – Balassi ugyanis beköltözött a jogilag Ferdinánd királyhoz tartozó Sárospatak várába –  hozzájárult életének negatív megítéléséhez a kortársai körében.

Dobó Ferenc kettős pert indított Balassi ellen, az egyiket felségsértés miatt, hiszen Balassi egy királyi várat próbált meg elfoglalni, a másikat vérfertőzés címén a rokonházasságért. Balassi Bálint ekkor – a Lengyelországban megismert – Báthory András bíboros közbenjárását kérte a pápánál, annak reményében, hogy diszpenzációval érvényesíteni tudja házasságát.

Balassi katolizációja formailag 1586. augusztus 24-én történt meg, amikor a következő egyházi elveket személyesen vállalta és írta alá:

Eretnekségben születtem, oktattattam és neveltettem, sőt eretnek tanítók által tudományban és különböző vélekedésekben a római katolikus egyház ellen felkészíttettem és felfegyvereztettem.”

Felmerül azonban a kérdés, hogy peres és jogi ügyei mellett milyen lelki okok vezettek Balassi katolizálásához? Hogyan élte meg  lelkileg a felekezetek közötti váltást és az mennyiben változtatta meg életét, gondolkodását?

Katolikus szimbolika a Balassi-versekben

A katolizációra utalhatnak Balassi két versében szereplő kellékek, melyek a katolikus hitélethez kapcsolhatók.

A versekből kimutatható, hogy Balassi a középkori misztika felé fordult, a petrarcista szerelemfelfogást felhasználva versének hősnőjét, Júliát a profán nyelv használatával antik mitológiai alakokhoz, Vénuszhoz, Dianához, Pallászhoz, illetve Máriához közelítette. E formák a Következik más, Zsófi nevére kezdetű Balassi vers harmadik strófájában jelennek meg, ahol a szerző egy Mária-szoborra utal:

 „Fekete gyászába, mint sűrű árnékba liliom, úgy fejérlik,
Szép piros orcája, fekete zománcba mint rubin, úgy tündöklik,
Slejt öltözetében, mint a sovány böjtben Mária képe, úgy fénlik.”

Vagy az Erdélyi asszony kezéről című verse, ahol konkrét utalás történik az ereklyetiszteletre:

 „Ha szinte érdemem nincs is arra nekem, hogy ő engem szeressen,
Csak áldott kezével, mint szép ereklyével, engem, mint kórt illessen,
Legyek ferge rabja, bátor ne szolgája, csak szinte el ne vessen!”

Sokszínű lelki fellángolások

Dobó Krisztinával való válása, illetve az új remények felébredése a protestáns nagyasszony, Losonczy Anna kezének elnyerése iránt látszólag okafogyottá teszik Balassi katolizációját. Ebben az időben saját maga írja le, hogy nem kíván a teológiával, vallási kérdésekkel foglalkozni, hanem inkább nevettetéssel, ami „az szomoróknak is örömet s víg kedvet hozna”. Ez már utalás az ekkor készülő Szép magyar comediára.

Azonban miután Losonczy Anna újból férjhez ment, 1587 szeptemberének végén Balassi Krakkóba indult katolikus pártfogójához, Wesselényi Ferenchez. A mélyen katolikus vallású barát kelthette föl Balassiban újból a katolikus egyház felé fordulás igényét, ekkor ismerkedett meg közelebbről a jezsuita renddel, akiknek tudományos munkássága lenyűgözte a költőt. Valószínűleg ez a közeg ösztönözhette Balassit egy zarándokútra, melynek lehetséges célállomása akár Santiago del Compostela is lehetett.

Az már a protestáns Balassi-képre utal, hogy barátai – a fent említettek kivételével – a protestáns főúri körből származtak. Ilyen volt Enyingi Török István vagy Batthyány Ferenc, akik több levelükben is Balassi-strófákkal, barátjuk verseinek idézésével udvaroltak a kiszemelt hölgyeknek.

Balassi élete végén mind a katolikus, mind a protestáns felekezetekkel foglalkozott. Halálakor feljegyzett, illetve ez időpont körül neki tulajdonított mondatokról két kortárs feljegyzés készült, az egyik a jezsuita Dobokay Sándortól, Balassi gyóntatójától származik, a másik pedig egy Esztergomban tartózkodó német származású lutheránus iskolamestertől, Nikolaus Gabelmanntól.

Dobokay leírásai szerint Balassi a tizenegyedik órában megtért keresztény volt:Meghalt végül a teljesen katolikus férfiú és nemeslelkű vitéz, akinek eltelt életén bár az egész Magyarország csodálkozott, halálában mégis mindenki magasztalta az Isten kegyelmét, amely választottait a tizenegyedik órában is az elsőkkel teszi egyenlővé.” Fontos azonban megfigyelni a leírás kontextusát, ugyanis a jezsuita rendfőnök számára készített éves beszámolóban is több helyen beszél Balassiról, melyben előfordulhatnak torzítások. Gabelmann feljegyzésében az áll: „Meghaltak: Balassi Bálint, magyar ember, de istentelen”.

Mindezek ellenére érdekes tény, hogy Balassi versei halála után protestáns kezelésbe kerülnek. Verseinek első megjelenése a lutheri tanokat követő Rimayval közös kötetben történt, 1632-ben. A szövegek bekerültek a protestáns énekköltészet körébe. Ezek közül kiemelendő a Bocsásd meg Úristen… kezdetű szöveg, melyet a katolikus és protestáns egyházak egyaránt fontos bűnbánó énekként tartanak számon.

Mind a katolikus hagyomány, mind a protestáns foglalkoztatta Balassit. Ismerte a korszak teológiai irányzatait, gondolkozott Luther, Kálvin, Melanchthon, Zwingli tanain, protestáns barátai voltak, de mindemellett formailag fölvette a katolikus vallást, bár – ahogy azt a kortársak többször megjegyzik – nem élt buzgó hitéletet. Ugyanakkor lenyűgözte Balassit a jezsuiták tudós társasága és a katolikus misztika. Élete végén katolikusságát ért vádak ellen jezsuita vitairatot fordított, melyet azonban már nem tudott befejezni.

Ünnepeljük tehát Bálint napon a szerelmeseket, és ne feledkezzünk meg az európai kultúrkincsben gyökerező hagyományainkról, az első magyar lírikusról, Balassi Bálintról, és Ámor furfangjairól sem!