Stréberek, iskolakerülők és tanáraik – a BTK Diszciplínák párbeszéde második felvonásán jártunk

A Stréberek, iskolakerülők és tanáraik a 16-18. századi Magyarországon című beszélgetésen kiderült, hogyan lehetett extra jövedelemhez jutni a jezsuita gimnáziumok diákjaként, de azt is megtudtuk, hogy az évismétlés igazi kikapcsolódás volt a korban.

Október 19-én folytatódott a diszciplínák párbeszéde az ELTE BTK Kari Tanácstermében. Ezúttal a történelem- és az irodalomtudomány két képviselőjének eszmecseréjét hallgathatta a közönség, amiben a hallgatók aránya meglepően nagy volt. A történész Fazekas István volt, a Bécsi Levéltár Magyar Levéltári Kirendeltségének egykori alkalmazottja és az ELTE jelenlegi oktatója. Az ő doktori kutatása adta a beszélgetés témáját, ami a figyelemfelhívó és ezért némileg félrevezető Stréberek, iskolakerülők és tanáraik a 16–18. századi Magyarországon címet kapta. Fazekas kutatásában három nyugat-magyarországi jezsuita gimnázium (Győr, Pozsony, Nagyszombat) 16-18. századi diákjainak adatait gyűjtötte egy hatalmas rendszerbe. Az adathalmaz sok kutatási lehetőséget kínált, így nem kérdés, hogy az irodalomtudomány is profitálhat belőle. Ezt a diszciplínát Ács Pál, az ELTE címzetes egyetemi tanára képviselte.

A beszélgetést Bartus Dávid, a BTK dékánja nyitotta meg. A dékán felvezetőjében elmondta, hogy a Diszciplínák párbeszéde beszélgetéssorozatot még 2020 februárban indították, de a járványhelyzet már az első alkalom után mindjárt közbeszólt. (Az első alkalomról szintén tudósítottunk.) Több mint másfél évvel később sikerült megrendezni a második felvonást, de a cél ugyanaz: a karon jelen lévő tudományterületek közötti kommunikáció elősegítése.

A beszélgetést Varga Zsuzsanna, az ELTE tanára vezette, akire akár külső, harmadik területről érkező kutatóként is gondolhatunk, hiszen szakterülete az 1945 utáni történelem. Az első kérdéskör magára a kutatásra és annak finanszírozására vonatkozott. Varga arra kérdezett rá, hogy mi lehet az oka annak, hogy a kutatás kétszer is nyert az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) pályázatán. Fazekas szerint először az alapkutatás jelleg miatt kaptak támogatást. A csaknem 70 ezer diák adatait rendszerező adatbázis számos más kutató számára szolgálhat kiindulási pontként. Fazekas szerint a második sikeres pályázás oka az első vállalások teljeskörű teljesítése volt. A kutatás aköré épült, hogy az oktatás a társadalmi reprodukció eszköze, vagy a társadalmi mobilitást segíti. A történész anélkül, hogy lelőtte volna a poént, elmondta, hogy a vizsgálódás megadta erre a választ.

Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítója

A második kérdéskör a kor valláspolitikai környezetére irányult. Ács Pál válaszából megtudhattuk, hogy eredetileg a beszélgetés a 17. és a 18. századdal foglalkozott volna, de később kiderült, hogy a reformáció évszázada (16. század) nem hiányozhat egy teljeskörű leírásból, ugyanis a későbbi évszázadok sok releváns újítása a reformációhoz köthető. Az újszerű szemléletet hordozó mozgalom a katolikus megújhodást is magával hozta, vagyis reformáció nélkül a római katolikus jezsuita egyház sem úgy nézne ki, ahogy ma ismerjük.

Fazekas hozzátette, hogy a kapcsolódási pont az iskola. A jezsuita iskolarendszer humanista alapokra épült. Példaként említhető Oláh Miklós személye (esztergomi érsek, történész a 16. századból), akinek tevékenysége nagyban hatott a katolikus megújulásra, ő maga pedig a humanista (pontosabban erazmista, azaz Rotterdami Erasmus magyar követője) nézeteket vallott.

A moderátor a következő kérdésével Oláh Miklós jelentőségére kérdezett rá. A tudósok egyetértettek abban, hogy az évszázad nagy zsinata (tridenti zsinat, 1545–1563) döntései előtt nem lehetett tudni, hogy milyen irányba indul el az egyház. Oláh intézkedései annyiban izgalmasak, hogy ő már Magyarországon meghozta azokat a rendeleteket, amiket az egyetemes zsinat csak később kodifikál.

Ács Pál azzal a kérdéssel fordult beszélgetőpartnere felé, hogy a magyar nyelvnek mekkora szerepe volt/van a kutatásában. Fazekas István elmondta, hogy az anyanyelv kevéssé jelentős, a korban az emberek a latin nyelv elsajátítására törekedtek. Ezzel a tendenciával szemben jelent meg a nemzeti nyelvű bibliák iránti nagy igény. Az első magyar nyelvű Biblia azonban református lelkész tollából származik (Károli Gáspár). Ács a katolikus bibliafordítások felé terelte a beszélgetést és felhívta a hallgatóság figyelmét Szántó (Arator) István jezsuita tanárra. Az első katolikus magyar nyelvű Bibliát mégis Káldi György készítette el, aki különösen hamar elkészült a fordítással. Arator kéziratát a Bocskai-támadás pusztította el, de elképzelhető, hogy Káldi ismerte, sőt egyenesen használta is ezeket a kéziratokat. Bizonyíték hiányában azonban ez a tudományos spekuláció körébe tartozik.

Varga Zsuzsanna a következőkben visszaterelte a beszélgetést a jezsuita gimnáziumok működésére: hogyan kell elképzelni a jezsuita iskolarendszert? Fazekas István azt részletezte, hogy ez a felállás már egy valódi rendszer volt. Több évtized alatt dolgozták ki a tanrendet, a szabályzat 1584-es első verziója után 15 év tesztfázis következett. A végleges tervet még 1616-ban kiegészítették, majd a következő több, mint száz évben hozzá sem nyúltak a tanrendhez. A jezsuita rendszernek végül ez is lesz a veszte, hiszen nem tudott kellő gyorsasággal reagálni a kor változásaira. Ez azonban nem csorbítja a jezsuiták jelentőségét, akik elsőként választották fő céljuknak a tanítást. A jezsuita iskolák újítása volt

  • az osztályrendszer (többnyire egykorú diákokkal),
  • az aránylag nagyszámú tanári kar,
  • valamint az ingyenes oktatás.

Ács hozzátette, hogy a jezsuita gimnáziumokba járhattak protestáns diákok is. Erre leginkább ott volt példa, ahol nem volt protestáns oktatás. Pozsonyban viszonylag kevesebb, de Győrben, ahol nem volt protestáns oktatás, jóval nagyobb számban találunk nem katolikus diákokat a jezsuita gimnáziumban. Fazekas szerint a felekezeti határok még a 17. században átjárhatóak voltak, a 18. századra azonban ezek megerősödnek.

A következő kérdéskör a hallgatóság összetételére vonatkozott. Fazekas szerint

  • a diákok egyharmada nem nemesi származású volt, azonban ebből az anyagi háttér nem egyértelmű (vö. elszegényedett nemesek),
  • az viszont világos, hogy a jezsuiták nem tettek különbséget diákok közt.
  • A jezsuita iskolákban az osztályközösség nem megbonthatatlan: egy diák addig járt egy osztályba, amíg nem tudta az anyagot,
  • az évismétlés pedig nem volt szégyen, sőt, a második felvonást egyenesen üdülésként élték meg a diákok, ami fegyelmezési problémákat szült.

Igazán izgalmas tény volt, hogy az iskolabetegség már a 17. században is megvolt a diákokban. Fazekas István Zrínyi Miklóst említette példaként, akinek írásaira hivatkozva tudjuk, neki a térde is dagadozott, ha nem kívánt iskolába menni.

A moderátor a következő kérdéskörben a szülői elvárásokra volt kíváncsi: mit vártak a szülők a gimnáziumtól, mennyire avatkoztak be gyermekeik oktatásába? Fazekas válaszában taglalta, hogy a szülő azt várta, hogy gyermeke releváns tudást kap az iskolában. A jezsuita iskolarendszer mindezt a 17. században biztosítani tudta. A kor karrierlehetősége egy itáliai egyetem elvégzése volt, amihez a humanista középiskola megfelelő előzetes tudást biztosított. Különösen izgalmas adalék, hogy a kutatás szerint a diákok az édesanyjukkal anyanyelven, míg édesapjukkal latinul leveleztek. A kutatók ebből arra következtetnek, hogy az apa tesztelte gyermekét, de persze ez könnyen kijátszható volt, ha a levelet egy jobb képességű diák írta meg.

Oláh Miklós esztergomi érsek

Az egyik utolsó kérdéskörben a beszélgetőtársak a diákok anyagi helyzetét és az iskola mellett végezhető munkalehetőségeket járták körül. Kiderült, hogy a diákmunka nehezen kutatható terület a források hiánya miatt, de a központi probléma a kollégiumi férőhelyek száma volt. Egy városban 400-500 diákra mindössze 30-40 kollégiumi férőhely jutott, a többiek elszállásolását a városban kellett megoldani. A diákok a tanítási időszakra otthonról hozott terebélyes élelmiszercsomaggal érkeztek, de ha ez elfogyott, akkor sem maradtak lehetőségek nélkül. Sokan vállaltak

  • segédtanári munkákat,
  • de aratás, vagy szőlőápolás idején is vállalhattak munkát, ami igazolt hiányzásnak számított.

Varga Zsuzsanna végül a diákok utóélete felől érdeklődött. Fazekas István elmondta, hogy a hosszabb távú követés egy kisebb csoport kiválasztásával lehetséges, hiszen egy teljes osztályközösséget követni lehetetlen: hamar szétesett a társaság. A kutatók emiatt az utolsó évfolyamokra figyelnek (retorika és poétika), mivel az idáig eljutott diákok pályáját már némileg egyszerűbben végig kehet követni. A történész számára pedig az egyházi személyek szolgálnak kiindulópontként: az ő életútjukat könnyebb az adatokból felrajzolni.

A Diszciplínák párbeszéde már második alkalommal szolgált izgalmas, tudományterületek közötti beszélgetéssel tanárok és hallgatók számára egyaránt. A Bölcsészkar dékánja azt ígérte, hogy hasonló beszélgetésekre a szemeszterek elején számíthatunk, reméljük, a járványhelyzet továbbra sem szab határt a következő találkozóknak.

A kiemelt kép forrása, a beillesztett képek innen és innen származnak.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]