A forró nyári napokon a tengerpart mellett a legjobb hely a Magyar Nemzeti Múzeum – persze nem csak a klímaberendezés miatt. Az országos (6 állomásos) vándorútja után most nyáron érkezett meg a végső helyére a Seuso-kincs, az ELTE bölcsészkarától csupán 96 lépésre (lemértem), a múzeum falai közé.
A Seuso-kincs a mi „Pogány Madonnánk”. Legalábbis a múzeum egy olyan sötét teremben őrzi a kincset, mint amilyen titokzatos és homályba vesző a története. Fotózni a teremben még fotójeggyel sem szabad, így az írás illusztrálására az interneten fellelhető, szabadon felhasználható képekből válogattam, de elragadó látvány a műkincseket egyben is megfigyelni a sötét teremben, majd elemezni és az edényeken keresztül kicsit asztalközösségbe kerülni Seusóval és családjával.
A Seuso-tálon ábrázolt lakoma
Amit a kincsről tudni kell
1700 évvel ezelőtt a Polgárdi–Kőszárhegy–Szabadbattyán koordinátákkal jelölhető horizonton élhetett családjával Seuso, a vadászatot kedvelő, sőt vadasparkot fenntartó, jómódú arisztokrata, akiről – a nevét viselő kincsleleten kívül – semmilyen írott vagy tárgyi forrásból nem tudunk. A Seuso-kincs a titokzatos és tragikus története miatt került a média, és így a köztudat által figyelemmel kísért műkincsek közé.
A történeti kontextusról meg kell említeni, hogy a 3–4. század a Római Birodalom alkonyaként fémjelezhető. Diocletianus császár tetrarchális rendszere a hatalom megszilárdulását hozta. A kereszténység terjedése, majd államvallássá tétele a következmények tekintetében a korszak legnagyobb hatású eseménysorozata volt.
Pannónia a 4. században, azaz Seuso idején is katonai jelentőségű határprovincia volt. Ekkor élte virágkorát a pannóniai elit. Ehhez hozzájárultak a provinciából származó császárok, I. Valentinianus (364–375) és Valens (364–378), akik „honfitársaikat” juttatták előkelő pozíciókhoz. Ennek eredményeként Pannóniában is kialakult a nagybirtokrendszer, a birtokok központjai pedig nagy alapterületű luxusvillák voltak. A vadászat után, sötétedéskor egy ilyen épületben lépkedhetett Seuso a színes márványburkolaton, a falfestmények mellett a nagy műgonddal készült luxuscikkekben tálalt vacsorához.
A kincs elrejtésére valószínűleg az 5. században a hunok terjeszkedésének hatására meginduló germán–szarmata támadások miatt volt szükség. Az elrejtőnek nyugat felé kellett menekülnie a támadások elől, így a kincsek előásására csak 1400 évvel később kerülhetett sor.
Ekkorra már megváltozott a világ. A műkincsek megtalálója feltételezhetően a polgárdi származású Sümegh József volt, akinek a tragikus halálát épp a nagy „szerencséje” okozhatta.
Amit a kiállításon megtudhatunk
A vadászat apoteózisa
Számomra a kincs legkülönösebb része a díszítés. A tárgyak nagy részén mitológiai történetek, istenek és emberek ünnepi alkalmainak ábrázolásait láthatjuk. Ilyenek az extázisba eső bakkhánsnők, Páris az aranyalma odaítéléséről való döntése pillanatában vagy az Euripidész, Kr. u. 1. századi latin drámaíró által leírt Hippolütosz és Phaidra története. A történetből az ezüstműves mester külön kiemelte a vadászatra készülő Hippolütosz alakját. A vadászat az egyik fő motívum, amely visszatér a Seuso-kincs több darabján is. Feltehetően Seuso és családja látható a Balaton környéki villájában a Seuso-tál közepén, éppen vadászat után. A dionüszoszi menettel díszített amfora oldalán is vadkanra vadászó kutyákat jelenítettek meg. A díszítés valószínűleg nemcsak az ünnepi alkalomra utalt, hanem a mitológiai történetek tablójaként témát is adott a lakomák utáni beszélgetéseknek, melyek során az elit tagjai az „edényeken” csillanthatták fel antik műveltségüket.
A Seuso-tál medalionja, azaz a középső, gazdagon díszített része – érdemes megkeresni rajta a SEVSO nevet, a Krisztus-monogramot és a PELSO feliratot, amelyről azonosították a Balaton környéki lelőhelyet
Határeset
A Seuso-tál felirata a híres Krisztus-monogrammal kezdődik és zárul. A tál közepe körül futó disztichonos felirat így szól:
HEC SEVSO TIBI DVRENT PER SAECULA MVLTA
POSTERIS VT PROSINT VASCVLA DIGNA TVIS
Szolgáljon sok századon át, Seuso, ez a készlet,
s használják hosszan büszke utódaid is!
(Kőrizs Imre fordítása)
Különös, hogy a krisztogram feltűnik a Seuso-kincsen, hiszen ez az egyetlen keresztény utalás szinte elvész a díszítések között, a hangsúlyozott antik mitológiai „enumeráció” mellett. Ennek ellenére gondolhatunk-e arra, hogy Seuso vagy az ezüstműves mester keresztény volt? A krisztogram Jézus Krisztus nevének görög kezdőbetűiből (khi, ró) kialakított jel. Kezdetben rövidítésként használták szövegösszefüggésben, de olykor ragozott formában is. A 4. századtól Nagy Konstantin császár (306–337) látomása alapján gyorsan népszerűvé vált. Ebből az időszakból származik a készlet. Talán ebben érhető tetten a 4. századi emberben lezajló viaskodás? Poli- és monoteizmus az ó- és a középkor határán?
Az edénykészlet nyitott kérdést tár elénk, és szemléletes iskolapéldája lehet a keresztény és pogány kultúrák találkozásának, a kulturális, mentális, spirituális paradigmaváltásnak. Érdemes megtekinteni a kincsleletet és hazavinni belőle egy-egy jelenetet, alakot, történetet (persze nem zsebbe, hanem emlékezetbe téve): a Seuso-udvar, a Kr. u. 4. századi arisztokrácia hangulatát, gondolkodásmódját, az istenek történeteinek hozzánk is szóló, örök érvényű üzenetét. A tál felirata újból értelmet kap, hiszen századokon át szolgálhat múltidézésként, forrásként, és sokat tanulhatunk az 1700 évvel ezelőtti mester munkájából, kiválasztott történeteiből.
