Ma már rengeteg olyan kutatási, vizsgálati eredmény van, amiket valamiért mégsem lehet átültetni a gyakorlatba. A „Mikor érnek el a szülészeti kutatási eredmények a gyakorlatba?” című program keretében perinatális területen dolgozó szakemberek (szülészek, pszichológusok, dúlák stb.) ezt a kérdést próbálták megfejteni, illetve azon ötleteltek, hogyan lehetne javítani a szülészeti és az újszülött ellátás körüli területeken.
Először is az előadó székeit körbe rendezték, ezzel baráti, családias, kötetlenebb hangulatot és valódi kerekasztal beszélgetés jelleget teremtettek. Nem választ szerettek volna adni erre a kérdésre, hanem inkább közösen gondolkodni.
Néhány fontos adat:
- A szülészorvosok száma 2011–2014 közt 115-tel nőtt, viszont a szülésznők száma csökkent. Jelenleg Magyarországon egy szülészorvosra egy szülésznő jut.
- A koraszülések átlaga az EU-ban 6%, nálunk 2001 és 2015 között 8–9% volt.
- 1920–1930 között az újszülöttek 6%-a meghalt egyéves kora előtt, akkor még nem vizsgálták külön a születéskori halálozások számát. Az 1970-es és ’90-es években nagy ugrás figyelhető meg, nőtt a születéskori halálozások száma.
- Az anyai halálozások száma csökkent, 1991–2000 között volt a legalacsonyabb az arány, egészen 2004-ig csökkenés látható, azóta kismértékű növekedés tapasztalható. A Magyarországi értékeknél magasabbat csak Szlovéniában, Horvátországban és Lettországban mértek.
- A császármetszések száma 1950-től az ezredfordulóig 20%-ra emelkedett és a rákövetkező 15 évben megduplázódott, 40%-ra emelkedett.
- A gátmetszések aránya 2000-től közel 100%. Észtországban e téren csökkendő tendencia figyelhető meg.
- A 2012–2014 közti otthonszüléseket vizsgálva, átlagosan 3–4 történt havonta. Ezek körül 105 beavatkozás és sérülés nélkül történt.
A statisztikák ismertetése után Dr. Varga Katalin, a PPK Affektív Pszichológia Tanszékének vezetője joggal tette fel a kérdést, hogy ha ezek a számok mutatnak egy irányba, akkor ezt miért nem tükrözi a gyakorlat? Mi áll ennek hátterében? Több részvevő is reagált a felvetésre, és ez újabb kérdéshez vezetett: szerepelnek-e az orvosképzésben ezek a statisztikák? A beszélhgetésből kiderült, hogy az ELTE PPK-án egy hallgató hasonló témában írt szakdolgozatot arról, hogy a WHO ajánlása hogyan jelenik meg a tankönyvekben.
A WHO 2003-as ajánlása előirányozza, hogy a rutinszerű bábai eljárás mellett történjen a szülések 80%, Magyarországon ez az arány 1% alatti. Fontos lenne továbbá, hogy az anyukáknak korlátlanul ihassanak és egyenek, ezzel szemben itthon sok intézményben a mai napig tiltják az evést. További cél, hogy rutinszerű infúziót kapjanak a szülő nők, vagyis kerüljük a szintetikus oxitocint. Emellett az is, hogy szabadon választhassák meg testhelyzetüket. Gátmetszést mindeközben a szülések kevesebb mint 10%-ánál kellene alkalmazni, az újszülött rutinvizsgálatát pedig az anyán folytatni le.
A szakdolgozat szerzője szerint az irányelvek általában tévesen, vagy marginálisan jelennek meg a tankönyvekben, pedig kézenfekvő dolgokról van szó, ráadásul egyre hangsúlyosabbá válnak ezek a kérdések.
Meglepő volt az a hozzászóllás, ami arra tért ki, hogy a szülészeti tankönyvekben nincs külföldi hivatkozás.
További nehézségeket okoz az emberek terminológiai bizonytalansága: általában császármetszésről vagy normál szülésről szokás beszélni. Utóbbi alatt sokan a hüvelyi szülést értik, pedig ilyenkor is történhetnek beavatkozások, például gátmetszés. Ha történik bármilyen közbeavatkozás a természetes folyamatba, az már nem normális szülés.
A kutatási eredményeket viszont nem egyszerű gyakorlatba ültetni, ehhez bizonyos mértékű nyitottság szükséges. Egyes intézményekben a főorvos nyitott, meggyőzhető, máshol teljesen elutasítók.
Ráadásul, ezek a kutatási eredmények, források, mind szabadon hozzáférhetők, de mégsem jutnak el a társadalom jelentős részéhez. Ez pedig elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy az anya ismerje meg minden lehetőségét, szabadon dönthessen és ne az intézmény határozza meg a szülés körülményeit és módját.
Egy szülészorvos foglalkozású hozzászóló az orvosok félelmeire hívta fel a figyelmet, illetve arra, hogy az intézményeknek bizalmat, nyugalmat és más pozitív érzéseket kellene keltenie. „A szülés természetes folyamat, de vannak olyan esetek, amikor szükséges orvosi beavatkozás. Mások gondolkodását nem lehet megváltoztatni, a kis változásokhoz nagy türelemre és kitartásra van szükség. Egy mélyen elásott konzervatív szemlélettel szemben nehezen lehet siettetni a változást.”
A program következő része a „Séta a SzüléSzületéS minőségéért” címet kapta, amelyen a PPK Perinatális Szaktanácsadó szakának éves “sétá”-járól számoltak be a szervezők. Ez volt a harmadik ilyen séta, amelynek keretében a program első szakaszában vázolt problémákra hívják fel a figyelmet. Az első évben az egyetemről Egerbe látogattak, azután Topolyára, idén pedig Egerből indulva öt bababarát intézményt látogattak meg. Bemutatták azt a zászlót is, amit a séta során bárki aláírhat, aki egyetért a kezdeményezéssel.
Az első séta hatására Egerben születéssel foglalkozó képzés indult, ennek eredményeképpen a csecsemőgondondozó képzésbe beépültek a WHO ajánlásai. A képzés első évfolyamába ötvenen jelentkeztek, a másodikba pedig már kétszázan.
Topolyán a műtő nélküli, alacsony rizikójú szülésekre fenntartott „születésház”-at látogatták meg. Az ott történő szülések alacsony száma miatt az intézményt be akarták zárni, a „séta” hatására viszont népszerűbbé vált, és megnövekedett a születések száma.
A bababarát intézmények látogatása során vegyes tapasztalatokat szereztek a résztvevők. Nincs olyan létesítmény, ami tökéletesen bababarát lenne (pl. a szülőszoba fala szürke színű). Az egyik hozzászóló elmondása szerint szigorúbb kritériumok mentén nem biztos, hogy lennének egyáltalán bababarát kórházak.
A program harmadik részeként pedig a Mikroszülés című filmet vetítették le. A film a szüléssel és születéssel kapcsolatos új nézeteket vizsgálja mikroszkópon keresztül. „Górcső alá veszi a jelenlegi szülési protokollok gyermekeink egészségére gyakorolt hatását, ami hosszútávon az egész emberiség jövőjét befolyásolja. A film készítői Toni Harman és Alex Wakeford, brit filmkészítő házaspár, a Freedom for Birth c. film is az ő alkotásuk (Alto Films Ltd /UK). Hisznek abban, hogy ezt a filmet most kellett leforgatniuk és a világ elé tárniuk, hogy a szóban forgó tudományos kutatások eddigi eredményei minden ember tudomására jussanak.”
A témával kapcsolatban további információkat az Affektív Pszichológia Tanszék honlapján találtok.
Forrás: kutatokejszakaja.hu
Képek: twitter.com, hu.wikipedia.org, www.europeis.com, www.cdc.gov
