Vulkánok miatt lehetett császár Augustus? A legújabb kutatások szerint a vulkanikus tevékenység ugyanis Pompeii sorsánál is mélyrehatóbban befolyásolhatta a római történelem alakulását. Egy nemzetközi, történészekből és klímakutatókból álló kutatócsoport a társadalmi feszültségeket a Nílus vízhozamának a korszakban meglehetősen gyakori és hosszan elhúzódó visszaeséseivel kötötte össze, és érdekes eredményekre bukkant.
Egyiptom évezredeken át volt a Földközi-tenger keleti medencéjének meghatározó nagyhatalma, ereje még a hellenisztikus korban, az i. e. 305-ben hatalomra került Ptolemaida-dinasztia közel 300 éves uralkodásának nagy része alatt is jelentős volt. Nem véletlen, hogy a második triumvirátus tagjainak egymás ellen fordulása után Marcus Antonius is Egyiptomban igyekezett haderőt gyűjteni Octavianus ellen.
Rómában Antonius igen népszerűnek számított, sokan reménykedtek abban, hogy az ő győzelme jelenti majd a visszatérést a köztársasági hagyományhoz. A birodalomban élvezett támogatása és a Ptolemaida Egyiptom ereje talán elegendő is lehetett volna arra, hogy legalábbis komoly kihívást jelentsen Octavianus számára, ha a Nílus-menti állam nem éppen történetének egyik súlyos válságokkal tarkított időszakát élte volna. Hiszen az i. e. II. század közepétől az I. század közepéig Egyiptomban egymást érték a különböző lázadások és felkelések.
Egy nemzetközi, történészekből és klímakutatókból álló kutatócsoport ezeket a társadalmi feszültségeket összekötötte a Nílus vízhozamának a korszakban meglehetősen gyakori és hosszan elhúzódó visszaeséseivel – és ezzel a termésátlagok csökkenése miatti éhínségekkel –, és arra találtak bizonyítékokat, hogy a belső problémák a Ptolemaidák katonai erejének gyengülésében is megnyilvánultak. Azt is sikerült meghatározniuk, mi állhatott az Egyiptomnak évezredeken át életet adó folyam gyengélkedése mögött.
Üledékek és kőzetrétegek analízisével kimutatták, hogy ebben az időszakban számos olyan vulkánkitörésre került sor világszerte, amelyeknek a légkörben szétterülő hamuja megzavarhatta az úgynevezett Intertropikus Konvergencia Zóna működését (ez a légköri jelenség felelős az északi és déli félteke egyes területeire jellemző monszunesők kialakulásáért). Az Etiópia területén lezúduló monszunesők táplálják a Nílust, így ezek mennyiségének csökkenése jelentősen csökkenthette a folyam vízhozamát, ezzel pedig az egyiptomi mezőgazdaság teljesítményét, a termésátlagok csökkenését és az ezt követő éhínséget, illetve lázadásokat.
A feljegyzett lázadások idejét a kutatók szinte tökéletes szinkronba tudták hozni a vulkáni hamu koncentrációjában megjelenő kiugrásokkal (a vulkánkitöréseket általában két évvel később követték az éhínség miatt kitörő lázadások). A történészek szerint ezek az állandó gondok Egyiptom területének csökkenéséhez és a környező államok feletti befolyásának gyengüléséhez vezettek, és ez állhatott annak hátterében is, hogy az i. e. I. századi római fenyegetéssel szemben Egyiptom nem tudott elegendő erővel fellépni.
Octavianus flottája i. e. 31 szeptemberében verte szét Antonius és Kleopátra hajóhadát a görög partoknál, a következő évben pedig Octavianus már Egyiptom ellen vonult, ahol légiói csak gyenge ellenállással találkoztak – Antonius, majd Kleopátra öngyilkossága után a több ezer éves állam római uralom alá került. A gyors bukásban ezek szerint jelentős szerepe lehetett a vulkánkitörések okozta éghajlati anomáliáknak is, bár nehéz lenne megmondani, hogy egy ereje teljében lévő Egyiptom milyen ellenállást tudott volna hosszabb távon kifejteni a terjeszkedő Rómával szemben.
forrás: index.hu
kép: pixabay.com
