Ez történik az aggyal okostelefonozás közben

Az ágyban lefekvés előtt is neteztek és reggel az első dolgokat, hogy ránéztek a mobilotokra? Pedig ez nagyon nem tesz jót az agyunknak. Az emberi agy naponta hat újságnyi információt képes feldolgozni, viszont az átlagos mai fiatalok agya 200 lapnyi információval kell, hogy megküzdjön. Ez egy 2011-es adat, azóta valószínűleg még több információval bombáz minket az internet.

Az agyunkat nem arra tervezték, hogy folyamatosan be legyen kapcsolva, és információkkal stimulálják – ezt mondja a University of London egyik kutatója. Szerinte az agyunk még nem képes követni internetezési szokásainkat.

Úgy tűnik, hogy a technológia fejlődésével nem tud lépést tartani a testünk. Például az okostelefonok álmatlanságot okozhatnak, ha az ágyban, lefekvés előtt nyomkodják, a közösségi média pedig önzésre ösztönöz – ezek is bizonyított tények.

Tehát az agyunkat ilyenkor extrém terhelés éri, ezért nehezebb koncentrálunk a fontos dolgokra. Ez pedig a kreativitásunkat és magát gondolkodást is veszélyezteti. A megoldás egyszerű: kapcsoljuk ki a telefonjainkat.

A McGill University egyik kutatója szerint minden Facebook-üzenet, tweet versenyez az agyunkban egy másik problémával, így sokkal fontosabb dolgok elől elvonhatja a figyelmünket. Érdemes mindennek megszabni a maga idejét. Szerinte a legjobb az, ha minden 30-50 perces periódusokban csinálunk, de akkor csak egy dologra koncentrálunk. A feladatok között pedig jót tesz, ha sétálunk, alszunk pár percet, ez segít az agynak átállni.

A legfontosabb, hogy ne használjátok a közösségi médiát, internetet párhuzamosan a tanulással vagy más tevékenységgel, még pihenés alatt se. A multitasking nem működik, mindennek találjátok meg a maga idejét.

Forrás: eduline.hu

Kép: ihungary.hu

 

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]