A film, ami mindannyiunkról szól – Social dilemma

Bárhova megyünk, a legelső dolog, amit magunkkkal viszünk, az a telefonunk. Képesek vagyunk órákig bámulni a képernyőt, cél nélkül görgetni a Facebookot, Instagramot, TikTokot. Tömegközlekedés közben, órán, sorbanálláskor, a munkahelyen, az ágyban, a mosdóban, bárhol. Nem véletlen, hiszen ezeket a közösségi oldalakat pontosan erre tervezték.

A Netflix nemrég megjelent másfél órás dokumentumfiljében, a Social dilemmában (Társadalmi dilemma) részletesen kifejtett, átfogó képet kapunk többek közt arról, hogyan hálóz be minket a közösségi média, milyen céllal jöttek létre ezek a platformok. Mindezt olyan emberek tolmácsolásában, akik a legnagyobb közösségi oldalak egykori alkalmazottai voltak.

Már a film elején elhangzik egy kulcsfontosságú mondat: „Ha nem kell fizetned egy termékért, akkor te magad vagy a termék.” Gondoljunk csak bele, mi volt évekig a Facebook mottója: ingyenes és az is marad. Nem véletlenül, hiszen minden online tevékenységünk lábnyomot hagy maga után. A különböző algoritmusok segítségével megfigyelhető, mi érdekel minket, mennyi ideig foglalkozunk egy adott témával, sőt, még az aktuális érzelmeinkről is képet ad. A begyűjtött információk segítségével pedig lemodellezi és megjósolja jövőbeli érdeklődésünket és cselekvéseinket. Hogy ez miért is olyan fontos? A személyre szabott hirdetések miatt, hiszen ebből tetemes mennyiségű bevétel származik. Az adatokkal való fizetés olyan piacot hozott létre, ami korábban soha nem létezett.

De maga a film nem csak az adathalászatot említi lényeges problémaként. Szó van arról, hogyan ötvözik a pszichológiát és a technológiát a közösségi platformok alkotói. Az örök kérdésre, hogyan válik a közösségi média droggá, miért olyan addiktív, szintén választ kaphat a néző. Ennél a pontnál pedig ki is emelném, hogy Tristan Harris kulcsfontosságú karaktere a produkciónak. A Google egykori dizájnetikusaként évekkel ezelőtt egy fontos problémára próbálta meg felhívni a figyelmet: a közösségi oldalakat direkt módón tervezik egyre addiktívabbá. Prezentációját szétküldte kollégáinak, bízva a változtatásban, ám végül az elmaradt. Erre a problémára építette fel a Társadalmi dilemmát Jeff Orlowski, rendező.

A szakemberek monológjához tökéletes illusztrációként szolgál egy fiktív hétköznapi amerikai család bemutatása. Végigkísérhetjük például, hogyan éli meg egy 11 éves kislány, ha egy általa feltöltött kép alatt hiába van sok pozitív komment, de akad köztük egy bántó is. Illetve, hogy egy fiatal gimnazista srác még alig alakítható politikai gondolkodását hogyan befolyásolhatja a közösségi média.

Fontos momentuma a filmnek, mikor a szakemberek kimondják: Az álhírek több pénzzel járnak, az igazság unalmas. Itt rá is kanyarodnék arra, milyen ijesztő módon lehet akár egy választást befolyásolni a Facebook segítségével:

„Ha egy választást akarnék manipulálni, beléphetek egy összeesküvés-elméleteket hirdető Facebook-csoportba, és találhatok száz embert, akik szerint a Föld teljesen lapos, és akik a holdra szállást is összeesküvés-elméletnek hiszik. Én pedig azt kérhetem a Facebooktól, hogy mutasson még ezer ilyen embert. A Facebook boldogan küld több ezer hasonló felhasználót, akiket így még több összeesküvés-elmélettel bombázhatok” – állítja Tristan Harris informatikus.

Nyilvánvaló, hogy a fentebb említett információk egyszerre ijesztőek és elkeserítők. Azonban még mielőtt letörölnéd magad az összes létező közösségi platformról, ahova beregisztráltál, inkább azt tanácsolnám, hogy nézd meg a filmet, és gondolkodj kritikusan. Mint mindennek, az internetnek és a közösségi médiának van jó, illetve rossz oldala is. Ez a film pedig segítség abban, hogy közös gondolkodásra és párbeszédre hívja a nézőt.

A hangsúly inkább azon van, hogy ne essünk túlzásokba, és amikor tehetjük, tartsunk telefonmentes napokat. Éljük meg a pillanatokat a valóságban, a posztolás várhat.

A képek forrása: Netflix.