Október 16-án az ELTE BTK HÖK Magyar Intézetek Képviselete a Magyar Szakos Nap keretein belül megrendezte A Nyugat irodalmának nemzetközi kapcsolatai című konferenciát, amit Eisemann György nyitott meg reggel kilenckor a BTK A épületének kari tanácstermében.
A facebookos esemény szerint 71-en talán, és 204-en biztosan ott voltak a konferencián. Ehhez képest sajnos már ebédszünet előtt is meglehetősen szellősen ültünk a kari tanácsteremben, délutánra én nagyjából 20 fős közönséget saccolok.
Szerencsére a konferenciákon gyakori csúszás szerencsére itt nem volt. A szinte egész napos rendezvény félórás előadásokból épület fel- ebédszünettel, kávészünettel könnyítve a szekciók közti átmenetet. A terem hátsó részében üdítőt és a hallgatók által készített süteményeket kínáltak a szervezők.
Branczeiz Anna a Radnóti-recepció nemzetköziségéről, Broscautanu-Kiss Mátyás, Tamkó Sirató Károly és a nemzetközi dimenzionista művészet kezdeteiről tartott előadást, József Attilát pedig többen is választották témájuknak (Fancsali Róbert, Seager-Smith Dániel Michael, Kovács Teréz Klaudia).
A délelőtti blokk utolsó előadójaként, Kalmár Balázs, a nemzetközi színházi kultúra és a magyar színházi kultúra kapcsolatait fejtegette a két világháború között, Németh Antal szemüvegén keresztül.
Felvezetésként bemutatta az akkori korszakot és színházi tendenciákat. A századfordulón emelkedett hangnem jellemezte a színházi előadásokat. Ezzel kapcsolatban sok kérdés merült fel akkoriban, így változások következtek be az előadásmódokban is, például a színész háttal állt a közönségnek.
Egy-egy adott szöveg különböző képzeteket hoz létre, és ezeket viszik fel a színpadra. A korszakban az ezzel kapcsolatos teendők szétválnak (pl. díszlettervező stb.). A rendező is különálló fogalom lesz (előtte inkább játékmesterről beszélhettünk), kiemeli magát a többi szerepkör közül. Ám kérdés, hogy hatásköre meddig terjedhet ki?
Röviden betekintést kaphattunk a Nemzeti Színház történelmébe is, a helyszíneket illetően a krematóriumon át a hotelig. Régen ennek az intézménynek fontos nemzeti összetartó ereje volt (például itt mutatták be elsőként a Bánk Bánt), napjainkban „népesebb”, folklór jellegűvé vált. Németh Antal vezetése előtt az a tendencia élt, hogy írók vagy rendezők voltak a színház igazgatói.
Dr. Németh Antal, már a „doktorsága” miatt is érdekes, munkásságát a Nyugat második vagy a harmadik nemzedékéhez lehetne kötni.
Fő feladata az intézmény ujjászervezése volt, abban az időszakban amikor a két világháború közt Magyarország küzd az identitásáért. Úgy próbálta növelni a nézők számát, hogy „jó értelemben vett” sztárokat szerződtetett (pl. Dajka Margit, Jávor Pál, Bajor Gizi…) Emellett Goethe-t, Móriczot, Kodolányit vagy például Szabó Lőrinc fordításait is bemutatták.
Próbálkozásai sajnos sikertelennek bizonyultak, mivel elméleti úton próbált közelíteni, gyakorlati szempontok helyett. 1944 októberében leváltják, és szilenciumot is kap.
A hosszabb ebédszünet után, a harmadik, egyben utolsó szekcióban, Miksó Péter betegsége miatt a tervezett három előadás helyett csak kettőt tartottak meg.
Szilvási Viktória, a Nyugat, az angolszász irodalom közvetítéséről beszélt, középpontba állítva a száműzött Joyce-t. Könyveket is ajánlj az író munkásságáról és sok idézetet is használ pl. Hamvas Bélától.
Az angolszász kultúra marginalizáltsága tehát szemben áll a német nyelv dominanciájával, éppen ezért Joyceról kevés szó esik a nyugatban. Szövegeit egyszerűen nem tudták hova tenni a korszakban, műveit értetlenség övezte. Ezek megértéséhez egyetemes tudás, széleskörű kultúrkörök ismerete és széleskörű tájékozottság szükséges (pl. Odüsszeia pontos ismerete). Ezt a hozzáállást reprezentálja az is, hogy Kosztolányi pénzjutalmat akart adni annak, aki bizonyítani tudja, hogy elolvasta az Ulyssest. James Joyceról tehát csak elvétve hallunk (pl. a Termelési regényben utalnak rá).
A megértéssel kapcsolatban egy kérdés is elhangzott: A különböző fordítások ebben segítik-e az olvasót, vagy éppen akadályt jelentenek?
Nemrég készület egy új fordítás, melyben cél, hogy a kulturális utalások egyértelműek legyenek. Viszont nem az egészet fordították újra, bizonyos szövegrészeket meghagytak, és csak jegyzetekkel látták el, ezzel is vezetve az olvasót.
Ezután Gagyi Miklós Karinthy Frigyes Utazás Faremidóba című művét elemzi. Elsőként röviden bemutatta a huszadik század elejének tudományfelfogását, kiemelve a pozitivizmust, bár ez az irányzat inkább a természettudományokra hatott ki. Az irodalmi életben fórumként a kávéházak szabadegyeteme működött.
Karinthy tudományhoz való hozzáállását a világháború megváltoztatta, mivel a csodálatra méltó technika, a gépek fejlődése már nem az emberek javára válnak, hanem kioltanak életeket. Az író „mindig más hangon szólal meg”, írásait ebben a korszakban megtisztítja a poétikai fogásoktól.
A nyelv fogalmának problémái és a megértés kérdéskörének kapcsán az előadó sokszor hasonlítja össze Swift szövegével, utóbbi viszont nem annyira filozofikus.
A program záróbeszédében a szervezők elmondták, hogy körülbelül másfél éve merült fel a konferencia tervezete, melyből szeretnének hagyományt teremteni, hogy visszatérő esemény legyen az egyetemünk életében.
A magyar szakos nap keretében további más rendezvényeken is részt lehetett venni: helyesírás gyorstalpalón, konferencián a finnugor nyelvek oroszországi anyanyelv-oktatásáról az udmurt nyelv alapján, este pedig koncertek várták az érdeklődőket a KK-ban.
Kép: www.kulturpart.hu
