Az Eötvös József Collegium magyar műhelyénél is pörögnek az események: a héten Bodó Csanád, az ELTE BTK Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszék oktatója tartott előadást dzsendernyelvészetből. Laczkó Krisztina felvezető beszéde – és hatásos kilépője (a vetítővászon környéki világítás leoltásakor az áram is eltűnt a teremből) után a Marilyn Monroe-film egyik kulcsjelenetét néztük meg. Az este során megtudtuk például azt, hogy miért érdekesek elméleti szempontból a drag queenek, hogy miért izgalmas jelenség a buzizás, és mi is a coming out valódi lényege.
Az előadás úgy kezdődött, amin valószínűleg a legtöbb nagyszülő kiakadna: miután megnéztük, hogy énekli el a Happy Birthdayt Kennedynek a Marilyn Monroe-t alakító színésznő, azután egy feltűnően nőiesen kisminkelt, nőnek öltözött férfi videóját láthattuk-hallhattuk, ahogy ugyanezt a dalt énekli. A drag queenek (nőnek öltözött férfiak, jellemzően előadóművészek) kapcsán Bodó Csanád elmondta: egy drag nem attól vagy akkor lesz sikeres, ha tökéletesen imitál egy nőt, hiszen akkor elveszne a „poén” – az előadás lényegéhez hozzátartozik, hogy a néző felismeri, hogy egy férfi alakít egy nőt. És hogy ez miért botránkoztat meg sokakat? Mert a heteroszexualitás sikertelenségének a lehetősége van beleírva.
Az 1970-es években Lakoff összegyűjtötte a férfi és női beszédmódra jellemző jelenségeket (például szerinte a nők gyakran visszakérdeznek, árnyaltabban fejezik ki magukat, nem beszélnek csúnyán, a férfiak pont fordítva) – de ez a különbségtevés, esetleges különbségek mind hatalmi egyenlőtlenségekre vezethetők vissza. Egy fehér úrinőt alakító afroamerikai drag előadásában (Barrett vizsgálódásait idézte Bodó) folyamatosan keveredtek az obszcén szavak és az erre való reflexiók (például olyanok, hogy „egy úrinő nem beszél így”). Ez a példa is azt illusztrálja, hogy nem a nemek közti nyelvhasználati különbségeket érdemes vizsgálnunk, hanem azt, hogy hogyan jön létre feminitás és maszkulinitás a nyelv stilizálása által.
Ezután tért rá Bodó Csanád a modern és posztmodern feminista megközelítésekre (Cameron nyomán). A nekem legfontosabbnak tűnő különbség az, hogy míg a modernben a biológiai és a társadalmi nemet szétválasztják, addig a posztmodern tulajdonképpen csak társadalmi nemről beszél, és ennek a létrehozásáról. Megkerülhetetlen az a megállapítás is, hogy a feminitásnak és maszkulinitásnak mindig helyi beágyazottsága van (leegyszerűsítve például természetesen különbözni fog pl. két különböző környezetből érkező férfi csoport).
Előadónk ezután a queerről beszélt: ez tulajdonképpen a heteronormativitás (mely csak a heteroszexuális, monogám, hagyományos nemi szerepeknek megfelelő, reproduktív kapcsolatokat fogadja el) kritikája. Az előadó ezután a coming out aktusáról beszélt, Chirrey-t is idézve: „a személy aláveti magát annak a folyamatnak, melynek során a heteroszexuálistól eltérő identitást hoz létre” – azaz a coming outot (akár politikai) tettként értelmezhetjük, mint például Szetey Gábor politikus 2007-es, úttörő előbújását.
A homoszexuálisként való megbélyegzés félelme mélyen belénk van ivódva – ugyanakkor a buzizás tulajdonképpen rituális inzultus elsősorban a kamaszkorban, tért ki rá Bodó Csanád. (Valószínűleg mindannyiunknak eszünkbe jutnak ilyen helyzetek, párbeszédek.) A buzizás során termelik újra a fiúk kultúrájuk heteronormatív, hatalmi viszonyokra épülő maszkulinitását, azaz “buzisnak” ítélnek bizonyos dolgokat, ezzel kerülendőnek is nyilvánítva azt – ezzel (szerintem) sok félelmet és előítéletet tovább erősítenek.
Kép: ejcvalasztmany.wordpress.com
