Okosabb vagy, mint a telefonod?

Péntek délután az ELTE Informatikai Karára érkezve egy más – eddig elsősorban hollywoodi filmekből ismert – világba cseppentünk. Robotok száguldoztak a folyosón, Beethoven V. szimfóniája csendült fel egy plakátról, és maga a párizsi Notre Dame emelkedett ki egy hétköznapi papírlapból.

A Kutatók Éjszakája keretében egyetemünk Informatikai Karán bemutatott technológiákat – gyerekek és felnőttek részéről egyaránt – nagy érdeklődés övezte. A kar oktatói és hallgatói közel 10 féle, érdekesebbnél érdekesebb interaktív programmal fogadták a résztvevőket.

A liftből kilépve egy virtuális dimenzióba botlottunk, ahol egyszerű plakátok és okostelefonok, illetve táblagépek segítségével ismerkedhettünk meg a legújabb, egyben legérdekesebb programokkal. Többek között az egyik legnépszerűbb alkalmazással, az Aurasmával, mely QR kód helyett fotókat ismer fel, majd zenét, videót, illetve egyéb médiaelemeket vetít a szemünk elé. A készüléket Beethoven portréjára emelve, a legismertebb műve szólalt meg, majd ugyanilyen módszerrel egy természetfilmet láthattunk cserebogarak képére illesztve. Ezen kívül QR kódokkal tölthettünk ki kérdőívet, majd kérhettük le a legfrissebb statisztikák eredményeit; továbbá az ELTE egykori híres hallgatóit ábrázoló plakáton kereshettük a kakukktojást a QR kódjaikban tárolt segítség – például megtekinthető további képek vagy meghallgatható szövegek – igénybevételével.

 A telefonokra könnyen letölthető Junaio nevű applikációval az ELTE épületei között tájékozódhatunk, míg a Füvészkertben sétálva Molnár Ferenc jól ismert regénye, a Pál utcai fiúk története elevenedik meg a Toozla nevű szoftver segítségével. Az egyes állomások mellett elhaladva kép- és hangeffektek, illetve a regény filmváltozatának kapcsolódó részletei játszódnak le, egyedülálló élménnyé varázsolva sétánkat. Wi-Fi és GPS segítségével a turizmusban és marketingben egyaránt jól alkalmazhatók a hasonló jellegű programok. Épületek lemodellezésével pedig tájékozódhatunk, vagy otthon a fotelben ülve komplett múzeumokat járhatunk végig virtuálisan.

Az egyik teremben számítógépen és okostelefonon futtatott ELTE-s fejlesztésű játékok tették próbára logikánkat, míg a másikban QR kódok felhasználásáról, generálásáról és designolásáról kaptunk összefoglalót. Ezután egy kis QR-kvíz tesztelte tudásunkat, melyet akár saját telefonunkkal is kipróbálhattunk. Adott QR kód leolvasását követően kaptuk meg kérdéseinket, melyeket újonnan szerzett ismereteink segítségével válaszolhattunk meg.

A QR kódok használatának begyakorlása után a vonalkód-történelem legújabb állomásához érkeztünk. Az AR (Augmented Reality) technológia a kiterjesztett valóság, mely a valós és virtuális világot ötvözi háromdimenzióban. Az okostelefonokra is letölthető applikáció egy fehér lapon látott egyszerű fekete mintára 3D-s alakzatot vetít, melyet térben is mozgathatunk. A kivetített valóság segítségével például fizikai folyamatok illusztrálhatók, és 3D-s objektumok készíthetők biológiához, így számos előnye lehet az orvostudományban. (ITT kipróbálható!) A tájékoztató és szórakoztató célra is felhasználható szoftvernek köszönhetően a párizsi Notre Dame élethű mása jelent meg kezünkben, majd egy születésnapi jókívánságokat tartalmazó képeslapból virtuális torta bújt elő, miközben szülinapi dalokat énekelt.

A tömeg figyelmét mégis a folyosón közlekedő IK-s hallgatók által készített kis robotok keltették fel leginkább. A Robotika című bemutató keretein belül elméleti és gyakorlati betekintést kaphattunk egy – a robotok készítéséről, programozásáról, használatáról szóló – előadás, majd a főleg kisfiúk és apukáik érdeklődését kiváltó robotok tesztelése során.

 

Fotók: Simó Szabolcs

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]