Az igazi “pesti parasztok”

Napjainkban egyre inkább újraéled a vidéki kultusz; legyen szó turizmusról, ruházkodásról vagy éppen az ételekről. Nincs ez másként a földműveléssel sem.

Ugyan még gyerekcipőben jár a közösségi kertek kialakításáért létrejött mozgalom, mégis egyre több követőjük akad köszönhetően azoknak az interaktív, ingyenes programoknak, ahol az előadások mellett bárki részese lehet egy közös növényültetésnek. A kitartó tagok pedig a későbbiekben másokkal együtt gondozhatják az adott kertet, melynek termését majd együtt szüretelheti le az addigra összekovácsolódott csapat. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában egyre több és nagyobb területű közösségi kertprojekt valósul meg, ám a magyar nagyvárosokban egyelőre nem igazán találkozhatunk ilyen kezdeményezésekkel. Ez alól csupán a főváros kivétel, ahol a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) zászlójára tűzte, hogy változtat Budapest közösségi kertkoncepcióján. Már rögtön az első ütemben megalapították Közép-Európa legnagyobb közösségi kertjét, a Nyugati pályaudvar szomszédságában lévő Fügés Kertet, majd sorban jelölték ki a “megszállandó” területeket.

De vajon miért jó ez a kezdeményezés és egyáltalán milyen hatással vannak ránk ezek a kertek? Erről Dúll Andreát, az ELTE Gazdaság- és Környezetpszichológiai Tanszék vezetőjét kérdeztük. “A válasz meglehetősen komplex, hiszen egyrészt pótolja azt a természetélményt, amit a városi ember csak ritkán tapasztalhat meg; másrészt kontrollélményt biztosít egy olyan természeti helyzetben, ahol látványos visszajelzés tud érkezni; harmadrészt pedig kielégíti azokat az evolúciós maradványszükségleteket, amelyek a városi embereknél sem szűntek meg teljesen. Tehát például a növények fejlődése lévén közvetlenebb kapcsolat alakul ki az elmúlás-újraépülés ciklusával, amit nagyléptékben leginkább a tavasz kezdetekor, illetve a tél beköszöntével érzünk. Végül pedig egy saját kis territoriális birtokot képez ez a “földecske”, melynek igen fontos szerepe van kultúránkban“.

Az már nyilvánvaló, hogy számtalan pozitív hatása van a közösségi kertészkedésnek, hazánkban mégis ritkaság számba megy egy-egy ilyen létesítmény, melynek legfőbb oka az, hogy ezek a civil kezdeményezések rengeteg egyéb olyan akadályba ütköznek, melynek nem feltétlenül maga a jelenség az okozója. Pusztán környezetpszichológiai szempontból ilyen tényező lehet az, hogy hol helyezkedik el az adott terület, milyen könnyen közelíthető meg; vagy mi történi a későbbiekben akkor, ha valaki eladja a maga telkét és utána az új tulajdonos hogyan fog beilleszkedni az addigra már összekovácsolódott közösségbe?

Talán, ha jobban felkarolnánk ezeket a közösségi kezdeményezéseket, segítenénk a felmerülő problémák megoldásában mind társas, mind környezeti szinten, akkor tényleg lehetne a közösségi kertek koncepciójából valami.

Fotó: Simó Szabolcs