Egyedül vagyunk az Univerzumban?

A földönkívüli élet lehetőségeire kerestük a választ a KEBEL (Kalandozások az Elméleti Biológia és az Evolúció viLágában) legutóbbi előadásán.

A mindenkit foglalkoztató kérdés mindig ott lebeg előttünk: egyedül vagyunk az Univerzumban? Az exobiológia egyik nagy motivációja a Drake-egyenlet, mellyel fel lehet írni, hogy hány fejlett, a miénkhez hasonló civilizáció lehetséges a világegyetemben. Drake és kollégái arra a következtetésre jutottak, hogy legalább 10 ilyen civilizáció kell, hogy legyen. Azonban a feltételek teljesülésének esélyét sem tudjuk 100%-osan megbecsülni.

Mit szeretnénk látni? Először is fejlett civilizáció nyomát, de legalább sok oxigént, mely masszív életjelenségre utal. Esetleg „csodákat”, melyek a miénknél fejlettebb technológiákra utalnának. Az élet kialakulásának esélye közelít a nullához, ezért ha valahol mégis megjelenne, az a feltételezések szerint földihez hasonló kellene, hogy legyen. Ha nálunk fejlettebb civilizációk lennének a világegyetemben, akkor valószínűleg már találkoztunk volna „követeikkel”. A pesszimista megközelítés tehát az, hogy ha léteznek földönkívüliek, akkor nem olyan fejlettek vagy pedig ezek a civilizációk rövid élettartamúak.

Hol lehet vagy lehetett élet? Legegyszerűbb, ha szétnézünk saját Naprendszerünkben.
A Titán a Szaturnusz holdja, melyen földszerű, folyók, tavak találhatóak, de az egész tiszta metán és nincs oxigén, ezért esetleg metanogén életformák élhetnének meg.
Az Európa nevű holdat vízjég borítja, alatta folyékony óceán található, melyben a meleg vizű forrásokban lehetséges lenne az élet. Azonban ezeket a feltételezéseket leszállóegységek kutatásaival kellene bizonyítani.
A marsi kutatások elején azt gondolták, hogy halott bolygó. Később rájöttek, hogy a nedvességnek ciklikus változásai voltak, folyók és tavak lehettek a felszínen. A jégsapkák zöme ma is vízjégből tevődik össze, és a homok alatt szintén vízjég található. A 2001-es sötét dűnefoltok felfedezése újabb kutatásokat indított be. Az elmélet szerint a tavaszi napsugárzás behatol a jég alatti bazalt szemcsékbe, azok felmelegednek és megolvasztják a jeget, így lefolyások keletkeznek. Ekkor a jég alatt levő marsbéli organizmusok felszínre kerülhetnek és élhetnek. Majd a felszín szárad és az organizmusok újra eltűnnek. Ezáltal ciklikus életforma létezhetne a Marson. A hideg azonban nagy probléma, mert lelassítja az anyagcserét. Ugyanis nyugalmi állapotban az organizmusok sugárdózist szenvednek el, és a keletkezett hibákat ki kéne javítani, de nem biztos, hogy sikerülne ilyen lassú tempóban, ezáltal az életciklus valószínűleg nem valósulna meg.
A sötét foltok lehet, hogy csak potenciális és nem aktuális élőhelyek. Ettől függetlenül lehetséges az élet a Marson. A legcélravezetőbb az lenne, ha odamennénk, kutatásokat végeznénk és megbizonyosodhatnánk az élet jelenlétéről vagy ellenkezőjéről. De ez még a (közel)jövő kérdése.

Az előadás diái elérhetők itt.

A fenti kép forrása: http://www.flickr.com/photos/58782395@N03/5519580228/sizes/l/in/photostream/

Simó Szabolcs
ELTE Online