Afrikába mentünk – Rögtön jövünk

Négy fizikus és két geológus két Lada kombival a sivatgaban. Mi az? A Rögtön jövünk csapat a Budapest-Bamako Rallyn.

Kik alkotják a csapatot, hogyan osztottátok fel egymás között a feladatokat?

A csapatot 2 geológus és 4 fizikus alkotja, Koch Máté a webdesignerünk (rogtonjovunk.hu), Gelencsér Gábor felel az autó felkészítéséért, Kelecsényi Nándor feladata a videós anyagok készítése, Schvarcz Mónika és Káldos Réka főleg a szponzorkeresést vállalták fel, jómagam, Szeifert Gábor pedig kapcsolattartó vagyok és a fizikai kísérletek összeállítója. Utóbbiban persze mindenki részt vesz, hiszen mindannyian természettudományos végzettségűek vagyunk. 

Mit jelent a spirit kategória, amiben indulni szeretnétek?

A szervezők megfogalmazása szerint „ipari hulladékkal” is neki lehet indulni a versenynek, mi két Lada Kombival szeretnénk versenyezni. A korábbi években ennél rosszabb és gyengébben felkészített autóval is végigmentek már, úgyhogy bizakodhatunk mi is. Járműveinket közel gyári állapotra hozzuk, gyakorlatilag újraépítjük a motort, megerősítjük a futóművet.

Hogyan kapcsolható össze ezzel a természettudományok népszerűsítése?

Utunk során videókat, fotókat és írott dokumentációt készítünk és a futam médianyilvánosságát felhasználva népszerűsítjük ezeket az anyagokat, két nagyobb tévécsatornával pedig tárgyalunk ismertterjesztő filmsorozat készítéséről.

Milyen kísérletek valósíthatók meg a sivatagi körülmények között?

Tervezzük például a gravitációs gyorsulás és a légnyomás mérését, bemutatjuk a Cartesius-búvárt. Kísérletezünk majd nap- és megújuló energiákkal valamint súrlódással.  A sivatag a geológusok számára is érdekes, szeretnénk például bemutatni a meteoritkráterek létrejöttét egy modellkísérlettel, ezt fel is vennénk nagysebességű kamerával.

Hogyan készültök az extrém időjárási körülményekre?

Napközben árnyékban 40°C van, éjszaka pedig fagypont alatti a hőmérséklet, az európai télből az afrikai nyárba megyünk majd át, így minden évszakra alkalmas ruházattal kell készülnünk. Szerencsére száraz meleg van, így legalább a magas páratartalommal nem kell megküzdenünk. A homokviharok is veszélyesek lehetnek, bár védekezni ellenük szinte lehetetlen, hiszen az apróbb szemű homok mindenhová bejut, ezért hordanak az afrikaiak vastag szövésű kendőt, azaz shemagot.

Mennyire áll fenn arra felé terrorveszély? Számíthattok-e egészségügyi ellátásra?

A versenyzők katonai védettséget kapnak ott, ahol szükség van rá, így kisebb a veszély. Bár kétségtelen, hogy Afrikának ezen a részén léteznek európaiak elrablására szakodosott csoportok. A rallyn induló csapatokat mentőautó is kíséri, így az egészségügyi ellátás elvileg biztosítva van, bár egy skorpiócsípés ellen például nemigen lehet védekezni.

Hogyan álltok a szervezéssel? Mi hiányzik még a januári induláshoz?

Szponzorokra még szükség lenne, egy nagy számítástechnikai céggel tárgyalunk a támogatásról. Csak a benzinköltség mintegy 1 millió forint lenne, és két induló autót 600 ezerből tudnánk kihozni, ehhez jönnek oltások, vízumok, engedélyek költségei. Minimálköltségvetésünk 3 millió forint, de ha megfelelő technikai felkészültséggel, jó minőségű kamerákkal szeretnénk nekivágni, akkor 8-10 millió között lenne a végösszeg. Ha a minimális pénzösszeget nem sikerül időre összeszednünk, akkor a 2013-as futamon indulunk, addig is egy magyarországi tudományos ismeretterjesztő programot fogunk végrehajtani amiről természetesen beszámolunk az összes lehetséges fórumon.

Jurecska Laura
ELTE Online