Eldőlt: 2021-re halasztják a tokiói olimpiát, de mik lesznek a következményei?

A koronavírus kitörése óta lehetett találgatni, hogy vajon a 2020-as olimpiai játékokat megtartják e Japánban. A találgatásnak vége, az olimpia sorsa megpecsételődött. Mibe kerül ez Tokiónak, és a versenyzőknek? Mivel jár a halasztás? Cikkünkből kiderül.

Bárki, aki valaha járt kint akár nézőként is olimpiai játékokon, az tudja, hogy milyen azt érezni, mintha a világ közepén lennél, ahol sosincs elég dráma, váratlan fordulat. Sorra tűnnek fel az új ikonok, meghatározó és váratlan pillanatokon, eseményeken esünk át mi nézők, és a versenyzők is. Ezért is tartott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak olyan sokáig meghozni ezt a nehéz, ugyanakkor felelősségteljes döntést.

Amióta olimpiát rendeznek a történelemben, mindössze háromszor volt rá példa, hogy ne kerüljön megrendezésre. Először az első világháború miatt maradt el 1916-ban, majd a második világháború miatt két alkalommal is meghiúsult 1940-ben majd 1944-ben. Sem pénzügyi válság, sem terrortámadás vagy kormányok összeomlása nem akadályozta soha az olimpia és a paralimpia megrendezését.  Nemcsak a mögötte lévő rengeteg pénz az oka ennek, hanem turisztikai fontossága is van, továbbá nem elhanyagolható a világ fiataljainak felkészülése, akik 4 évig készülnek egy-egy ilyen megmérettetésre.

Képtalálatok a következőre: olympic postponed tokio

Olyan időszakot élünk jelenleg, amikor a világunk fele megáll, több helyen kijárási tilalom van, az emberek önkéntesen karanténba vonulnak. Ilyen helyzetben a sportolók és a nézők egybegyűlésének sincsen értelme, nincsen lehetősége.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság így is sokat várt, mondhatni kivárt, merre tart a járvány, azonban ez szinte már az utolsó utáni pillanat volt, ameddig a nehéz döntést el tudták halasztani. Nem várhatott még további négy hetet, hiszen már bőven a felkészülési időszakban vannak a sportolók, és minden nap számít. Az, hogy leállnak az uszodák vagy a sportlétesítmények, nagyban nehezítik meg a felkészülést: az evezők nem képesek önállóan felkészülni a garázsban, vagy a rúdugrásra sem lehet felkészülni a hátsó kertben… A bokszolóknak és teniszezőknek edzőpartnerekre van szükségük. Nem beszélve az orvosi ellátásról, az orvosi személyzetről és a megfelelő táplálkozásról. Zárva vannak az edzőtermek, uszodák, öltözők.

Nem olcsó döntés az olimpia elhalasztása. Az olimpiai és paralimpiai játékok minden alkalommal különlegességet hoznak a fogadó városnak, de ennek ára van. A megépített stadionok üresen állnak jelenleg, amelyeknek vannak bizonyos fenntartási költségei, a szerződéseket meg kell hosszabbítani a tervek lejárta után is.

Képtalálatok a következőre: olympic postponed tokio

Nem beszélve a sportolókról, akiknek talán a legnehezebb ezt a döntést feldolgozni. Azoknak a sportolóknak, akik majdnem négy évet készülnek erre a két hétre, és közülük nem mindenki lesz képes ugyanerre egy évvel később. Nem mindenki lesz képes elhalasztani a  csúcsformáját egy évvel, néhányan túl idősek ehhez.

Ezeknek a sportolóknak az élete kivétel nélkül az olimpia köré épül fel. Nem terveznek a családdal, a babavárást kitolják. Nyári esküvők helyett inkább késő őszi, téli menyegzőket tartanak. Veszélybe kerülhet a megélhetésük is. Sok sportoló a megjelenési díjakból, győzelmi díjakból tudja fenntartani magát, finanszírozni a sport költségeit.

Aggodalomra azonban nincsen ok, abból a szempontból, hogy Japánnak van elég pénzügyi forrása ahhoz, hogy még 12 hónapig fenntartsa az olimpia előkészületeit. És hogy mire számíthatunk egy év múlva? Arra, hogy Tokióban lesz az első világjárvány utáni globális ünnepség. Hónapokig tartó különlét után, mikor már egy ideje nem voltak nemzetközi rendezvények, koncertek, ünnepségek, a tokiói olimpia az elsők között lehet, ahol az egész világ együtt ünnepelhet. Nem csak az olimpiát, de kicsit azt is, hogy végre újra mind együtt lehetünk.

Tokió készen áll, ha 2021-ig is kell várnia.

Forrás: bbc.co.uk

Képek forrása: dailymail.co.uk, en.as.com, livescience.com