Napjainkban, ha felteszik egy magyar futballszurkolónak a kérdést, kit nevezne meg a hazai labdarúgás legnagyobb reménységének, szinte mindenki a 19 éves Szoboszlai Dominikot mondaná. A fiatal középpályás kilátásai nagyszerűek, mind a hazai, mind a külföldi szakértők elismerően szólnak róla, és az újabb kihívások alkalmával sem remeg meg a lába, életkorát meghazudtoló módon veszi az akadályokat. Az alábbiakban a pályafutását, illetve az abban rejlő lehetőségeket vesszük sorra, kitérve a magyar futball elmúlt évtizedeinek nagy reménységeire, illetve arra, mennyire hozták ki pályafutásukból azt, ami bennük volt.
A magyar labdarúgás már hosszú évtizedek óta vár egy olyan játékosra, akit mindenhol ismernek, és világszinten is nagy megbecsülésnek örvend. Voltak persze olyan játékosaink az utóbbi időkben is, akik külföldön nevet szereztek maguknak és egy-egy klubnál, vagy akár egy országban a mai napig élnek a szurkolók emlékezetében. Habár volt, aki némileg ezen is túlmutatott teljesítményével, mégis azt mondhatjuk, hogy az elmúlt közel harminc évben nem jegyezhetünk fel olyan haza labdarúgót, akire azt mondhatnánk, hogy a nemzetközi futballszurkolók szemében Magyarország szimbóluma lett volna, és világszerte azonosítani tudták volna vele hazánkat, amikor szóba kerül.
A magyar szurkolók egy részének tudatában már jó ideje megfogalmazódott az a feltevés, hogy egy hazánkból induló játékos nem lehet sikeres, mintha genetikailag kódolva lenne. Nos, erre egyrészt hazánk futballmúltja is rácáfol, másrészt elég csak szétnézni a futball világában, és látjuk, hogy Magyarországhoz hasonlóan kicsi, vagy még kisebb futballnemzetek is kitermelnek olyan játékosokat, akiket az egész világ csodál, és ha nem is nevezhető mind világklasszisnak, mégis mindenki tudja a nevüket, mert pályafutásuk során letették már olyan szinten a névjegyüket, hogy a drukkerek számára alapvetéssé váljon ezen játékosok említése, amikor a labdarúgásról beszélgetnek. Bosznia-Hercegovina nem nevezhető a foci meghatározó országának, mégis, ha Edin Dzekóra gondolunk, nincs olyan, aki ne lenne tisztában képességeivel és eredményeivel. A bosnyák támadó három nagy topligában – Bundesliga, Premier League és Serie A – is a legjobb gólszerzők közé tartozott, mindenhol kulcsszerepet vállalt csapatai sikereiből. Hasonlóan jó példa a szlovén Jan Oblak. Szlovénia eddig nem tudott olyan játékost felmutatni, aki nemzetközi szinten meghatározónak nevezhető lett volna, az Atletico Madridban védő Oblak azonban hamar a világ egyik legjobb hálóőrévé nőtte ki magát. De messzebb is mehetünk akár, napjaink egyik legnagyobb sztárja az egyiptomi Mohamed Salah, aki a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool egyik első számú sikerkovácsa volt, valamint az előző Aranylabda-szavazás előtt is sokan esélyesnek tartották a végső győzelemre, noha Egyiptom sem ontotta magából az emlékezetesebbnél emlékezetesebb játékosokat.
A sort hosszasan lehetne még folytatni, de jól látható, hogy bárhonnan jön az ember, nincs genetikailag kódolva benne, hogy ne lehetne nagy játékos. Magyarország esetében valami mégis hosszú ideje meggátolja azt, hogy egy játékosunk átlépje a legfelső szintet. Az utolsó magyar világklasszisnak Détári Lajost tartják, aki pályafutása csúcsán az 1980-as évek második, valamint a ’90-es évek első felében volt. Hétszer szerepelt a világválogatottban, és nagy sikereket ért el Németországban az Eintracht Frankfurt csapatánál, illetve Görögországban az Olympiakosznál, de Olaszországban is többször megfordult, és minden állomáshelyén letette a névjegyét.
Détárit követően is beszélhetünk kiemelkedő magyar teljesítményekről külföldön, a teljesség igénye nélkül következzenek a legkiemelkedőbbek. Lisztes Krisztián szép karriert futott be Németországban, a VfB Stuttgart és a Werder Bremen csapatánál is kiemelkedőt nyújtott, utóbbival 2004-ben a bajnokságot is megnyerte, melynek végig alapembere volt a szezonvégi sérüléséig (amely végül a karrierje további részét is megpecsételte). Szintén Németországban alkotott maradandót Dárdai Pál és Király Gábor, mindketten a Hertha BSC csapatánál. Királyt egy időben a Bundesliga legjobb kapusai között is emlegették, Dárdaira pedig igazi legendaként emlékeznek a berlini klubnál, ahol aztán edzősködött is 2015 és 2019 között. A legnagyobb nevet azonban Gera Zoltán szerezte magának, aki 2004 és 2014 között 10 szezont töltött Angliában a West Bromwich Albion, valamint a Fulham csapatánál. Már első idénye után volt olyan szaklap, mely beválasztotta az év csapatába, hamar óriási közönségkedvenc lett, a sajtó pedig rövidesen „Mágikus Magyar” néven kezdte emlegetni. Az itt töltött idő alatt az összes nagycsapat ellen szerzett egy parádés gólt, melyek közül a 2009-es Manchester United elleni ollózásos találata a legemlékezetesebb. A csúcsot a 2009/2010-es idény jelentette számára, amikor is a Fulham csapatával bejutott az Európa Liga döntőjébe, melyben Gera főszerepet játszott a sorozatban szerzett 6 góljával, melyek között ott volt egy Juventus elleni dupla, illetve a döntőt érő gól a Hamburg ellen.
Gerát angliai pályafutása, valamint a válogatottbeli meghatározó szerepe és képességei alapján sokan az elmúlt 20-25 év legjobb magyar labdarúgójának tartják. Ki kell emelni pályafutásával kapcsolatban, hogy neki is voltak ajánlatai többek között Oroszországból, mielőtt elhagyta volna a Ferencvárost, ám ő a jobb fizetés ellenére visszautasította, mondván, egy topbajnokságban akar játszani. A magyar játékosok kapcsán gyakran hozzák fel hibaként, hogy a pénz matt feladják a jobb pályafutás lehetőségét. Az ehhez hasonló kritikák kereszttüzében általában Dzsudzsák Balázs áll, aki elképesztő teljesítményt nyújtott a PSV Eindhoven csapatánál, a hollandiai bajnokság egyik legkiemelkedőbb játékosa volt, és számtalan ajánlata volt Olaszországból, Angliából és Németországból is. Az akkori hírek szerint többek között a Juventus és a Dortmund is szívesen látta volna a soraiban, ám ő még is a nemzetközi szinten ismeretlen, de akkoriban dúsgazdag Anzsi Mahacskala csapatához szerződött, ahonnan rövidesen továbbállt a Dinamo Moszkvához. A játék korántsem ment neki jól, majd amikor később lehetősége lett volna még topligában játszani, akkor is inkább az Egyesült Arab Emírségekbe távozott. Dzsudzsákban sokan látták egy újabb magyar világklasszis lehetőségét a PSV-s időkben, nem tudni, mire ment volna egy topbajnokságban, ám tény, hogy a stílusának is jobban feküdt volna pl. egy Bundesliga, és hogy ebben a pályafutásban lényegesen több volt, mint amit végül kihozott belőle.
Hozzá hasonlóan Huszti Szabolcsot is megvádolták azzal, hogy a pénzt választotta karrier helyett – hogy csak a legismertebb példákat említsük –, a magyar középpályás ugyanis 2006 és 2009 között Németországban a Hannoverben magyar futballistától ritkán látott teljesítményt mutatott be, ahogy haladt előre az idő, alig akadt forduló, ahol ne alkotott volna valami kiemelkedőt, lehetőségek tárháza állt előtte, ám 2009 februárjában az orosz Zenithez igazolt, ahol 3 éve alatt finoman szólva sem sikerült brillíroznia. Visszatérve a Hannoverhez sikerült ismét a régi formáját hoznia, ám végül ekkor is inkább az anyagilag jóval kecsegtetőbb Kínába igazolt, semhogy az európai fociban lépjen előre.
Más szempontból nézve a fiatal magyar tehetségnek kikiáltott játékosok közül, akiknek minden megvolt a sikeres pályafutás lehetőségéhez, nem sokan váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, valamin mindig elbukott a dolog, talán a nyomás volt túl nagy, esetleg rossz döntések, vagy csak a szakma mérte fel tévesen, hogy mit is várhatunk tőlük. A legjobb példa a 2009-ben U20-as VB-n bronzérmet szerző válogatott, akiknek tagjairól ma már alig hallani, pedig az egész generációba nagy reményeket fektettek a szurkolók. A kapus Gulácsi Péter az, aki ma is magas szinten játszik, a Bundesliga egyik legjobb kapusa az RB Leipzig csapatánál, valamint kirobbanthatatlan a válogatottból. Németh Krisztián, aki szintén rendre válogatott kerettag, ugyan az Egyesült Államokban remek teljesítményt nyújt, más helyeken mégsem tudta beváltani sosem a hozzá fűzött reményeket. A legnagyobb reménységnek kikiáltott Koman Vladimir pedig pályafutása ígéretes olaszországi kezdete után, valamint válogatottbeli biztató játékát követően hihetetlen mértékben megindult a lejtőn, 30 éves korára már senki nem beszél róla, a válogatottnál sem került szóba hosszú ideje, sőt utolsó ottani periódusa anno köznevetség tárgya volt.
A sort lehetne még folytatni a 2009-es U20-as csapat játékosain kívül is, ám ezekből is tisztán látható, hogy egy magyar fiatal nincs könnyű helyzetben. Gyakran hozzák fel, hogy fejben nem elég erősek, illetve hogy mennyire a pénz motiválja őket, mely háttérbe szorítja a karrier lehetőségét. Nos, mindkettőre láthatunk példákat és valóban kár lenne tagadni, hogy a magyar labdarúgásban ezek jelentős problémák, azonban látjuk azt is, hogy létezik kivétel, valamint reménykedhetünk, hogy a sok példa tudatosságra intheti az újabb reménységeket. Közülük is elsősorban a 19 éves Szoboszlai Dominikot, akinek minden lehetősége megvan, hogy egy olyan pályafutás álljon előtte, amire ő is és a magyar szurkolók is büszkék lehetnek.
Szoboszlai 6 és fél évesen kezdett el focizni a Videotonban, majd rövidesen a szintén fehérvári utánpótlásműhelyben a Főnix-GOLD-ban folytatta egészen 2015-ig, amikor is az MTK-hoz került, az ottani utánpótlásból egy év után vitte el az osztrák Red Bull Salzburg csapata 2016-ban. 2017 nyarán kölcsönbe, a Salzburg fiókcsapatához a másodikligás Lieferinghez került, ahol rendszeres játéklehetőséghez jutott és mivel nem volt cél a feljutás, csak a játékosok fejlődése, így túlzott nyomás nélkül juthatott rendszeres játéklehetőséghez a 2017/2018-as szezonban. Szoboszlai nem is vallott szégyent, kifejezetten jó teljesítményt nyújtott, gólokat lőtt és gólpasszokat adott, jó teljesítményének hála be is mutatkozhatott az első osztályú Salzburg csapatában, ám továbbra is maradt a Liefering csapatánál.
Mivel a következő szezon őszén is kirobbanó teljesítményt nyújtott, 2019 elején a visszahívták, és immár teljes értékű tagja lett az a Salzburgnak, ahol számítottak rá, jó teljesítményével pedig meg is hálálta a bizalmat, a fiatal középpályás tavasszal 3 gólt is szerzett az osztrák bajnokságban. Bemutatkozhatott az Európa Ligában is, nem kicsit jelzi a felé mutatott bizalomnak, hogy a 18 éves játékost rögtön kezdőként nevezték a Napoli elleni nyolcaddöntő visszavágóján, a középpályás pedig gólpasszal hálálta meg a bizalmat. A magyar sajtó ekkor kezdett el aktívabban foglalkozni az ifjú tehetséggel, azóta pedig gyakorlatilag minden mozdulatát követik a fiúnak.
2019. március 21-én mutatkozott be a válogatottban – bár ’18 tavaszán George Leekensnél már kerettag volt, de játéklehetőséget nem kapott –, a nem túl jó emlékű Szlovákia elleni 2-0-s idegenbeli vereség alkalmával lépett pályára csereként. Az első válogatott gólját ugyancsak Szlovákia ellen szerezte egy mesteri szabadrúgásból, mely azonban a szeptember 9-i mérkőzésen sajnos nem ért pontot, de Szoboszlai ekkor már kezdőként lépett pályára, és a csapat egyik legjobbja volt, alig néhány válogatott mérkőzés alatt bizonyította, hogy érdemes vele komolyan számolni a nemzeti tizenegy kezdőcsapatában is. Ráadásul Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitányai is bízik benne, amit mis sem mutat jobban, minthogy megkapta a legendás 10-es mezt, melyet hagyományosan csak egy kiemelkedő képességű játékos viselhet, akinek jelents szerepet szánnak. Bár napjainkban a 7-es meznek óriási divatja van, mégis mind válogatott, mind klubszinten a 10-es számít a legnagyobb játékosok mezszámának. Szoboszlai ezután nem várt sokáig egy újabb nagy dobással.
Bő egy héttel később érkezett el a következő erőpróba számára, amikor is bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában. A Genk ellen rögtön góllal debütált a legrangosabb európai kupasorozatban, és két rekordot is megdöntött: ő lett a legfiatalabb magyar, aki pályára lépett a sorozatban 18 évesen és 327 naposan, illetve a legfiatalabb magyar gólszerzőnek is őt kell ezután beírnunk. Mivel amióta a sorozatot Bajnokok Ligájának hívják, összességében kevés magyar játékos szerezhetett még gólt ebben a sorozatban, így a legeredményesebb hazai gólszerzőink holtversenyben Lisztes Krisztián, Vincze Ottó, Nyilas Elek, ifj. Albert Flórián, Szabics Imre és Rudolf Gergely, egyaránt 2 gólt szerezve, Szoboszlai Dominiknak tehát minden esélye megvan, hogy ezt a rekordot is megdöntse, mely ugyan nem tűnik nagy feladatnak, de a számok mégis önmagukért beszélnek. Mindenesetre már önmagában az hatalmas teljesítmény, hogy ilyen fiatalon góllal debütált a BL-ben.
A hétvégén pedig a Rapid Wien elleni osztrák csúcsrangadón is betalált tizenegyesből a végül 3-2-re megnyert mérkőzésen. Szoboszlai tehát rendre hallat magáról, a magyar futballsajtó pedig mindig kiemelten kezeli az őt érintő dolgokat, még azt is hírként hozzák le, amikor egy meccsen nem kezdő, vagy épp pihentetés céljából nem játszik. A fiatal középpályás éretten kezeli a helyzetet, logikusan és megfontoltan nyilatkozik, és láthatóan nem zavarja meg őt fejben az sem, amikor az edzője épp mást tesz a csapatba, a következő mérkőzésen ugyanis rendre bizonyítja, hogy őt illeti meg a kezdőtagság.
Szoboszlai Dominik állítólag több európai nagycsapat érdeklődését is felkeltette, mint a Bayern München, a Liverpool, az Arsenal és az Internazionale. Nem tudni, mennyire valósak ezek a pletykák, ám tény, hogy a Liverpool már küldött megfigyelőt a játékos miatt, és hogy valóban nagy elismertségnek örvend külföldön is, a transfermarkt nyári listáján a 8. legértékesebb 18 éves, vagy annál fiatalabb játékos a világon. Menedzsere lenyilatkozta azonban, hogy tudatosan igyekeznek építeni Dominik pályafutását, nem kívánnak túl gyorsan túl magas szintet lépni, fontos, hogy mire ez megtörténik, a játékos már ténylegesen készen álljon, illetve az ő nyilatkozatai is azt sejtetik, hogy komoly céljai vannak a futballt illetően, és az anyagiak nem fogják felülírni a szakmai szempontokat.
Ki kell még emelni, hogy a Salzburg magyar középpályása rendkívül jól kezeli a sajtót, nyilatkozatai mindig érettek, és magabiztosságról tesz tanúbizonyságot, ami nagyon fontos annak tekintetében, hogy fejben erős maradjon és ne tudják megzavarni az esetleges kellemetlenebb vagy provokatívabb kérdések. Másrészről az is kiemelendő, hogy napjainkban mekkora szerepe van a sajtónak a sportolók megítélésében. Amennyiben egy játékos kiemelkedő, borítékolhatóan sokat cikkeznek róla, ám ha még körülötte a felhajtás is nagy, akkor a sajtóban alaptémává válik az adott futballista, negatív és pozitív szinten egyaránt. Hiszen láthatjuk, akár külföldi sztárjátékosok esetén is, hogy egy átlagos teljesítményt néhány kiemelkedő megmozdulással miként festenek le rendkívüliként, ha egy fontos futballistáról van szó, vagy ha épp rosszabb periódust él meg egy focista, akkor szinte nagyítóval lesik a hibáit. Persze ezek nem minden alap nélküliek, de a sajtó szenzációra megy, ami végleteket szül. Így ezek akár túlzott elvárásokká, vagy ha negatívak, akkor degradálóvá válhatnak egy játékos számára, mely jelentősen visszavetheti a fejlődését, ezért fontos nagyon, hogy a profi labdarúgók manapság lélektanilag is a csúcson legyenek és megfelelően kizárják a sajtót. Persze sok olyan játékos van, akit ez nem érint meg és nem is kell ehhez sztárnak lenni. Szoboszlai azonban egyelőre úgy tűnik képes ezt is jól kezelni, bízzunk benne, hogy ebben a tekintetben is a megfelelő irányba fejlődik tovább.
Az előjelek jók, a képességek vitathatatlanok, reméljük, hogy a sok példa – jók és rosszak egyaránt – iránymutató lesz számára, ugyanakkor fontos, hogy se a szurkolók, se a sajtó ne várjon tőle irreális dolgokat és támogatóak legyenek a magyar labdarúgás jelenlegi legnagyobb tehetségét illetően. Még fontosabb azonban, hogy ő maga keményen és jól dolgozzon, reálisan ismerje fel a saját erényeit, illetve azt is, hogy miben kell fejlődnie. A potenciál kétségtelenül megvan benne, a lehetőségek is nyitottak előtte, mi pedig drukkolunk neki, hogy a legtöbbet hozza ki magából és a pályafutásából is!
Képek forrása: infostart.hu; scroll.in; m4sport.hu; nemzetisport.hu; csakfoci.hu; index.hu
