Több mint játék – A sport általi tiltakozások ereje és jelentősége

A sport nem csak egy játék. Gyakran halljuk ezt, de sokszor talán nem vesszük elég komolyan. Pedig a háttérben rengeteg olyan esemény történt/történik, ami messze túlmutat azon, amit egy közvetítés, esetleg egy élőben megtekintett verseny vagy mérkőzés során látunk. Számos példát láttunk már arra, hogy milyen jótékony hatásai lehetnek a sportnak az egészséges életmódon túlmutatva is. Azonban egy másik fontos funkciója is van, mégpedig, hogy már szinte a kezdetektől egy olyan színtérré vált, ahol, vagy ami által az emberek kinyilváníthatják véleményüket és tömegeket mozgathatnak meg, valamint komoly problémákra hívhatják fel a figyelmet. Ennek legjellemzőbb példája a tiltakozás, mely esetek közül az alábbiakban olvashattok néhány érdekesebbet.

A sport és a politikai tiltakozás kapcsolatára már a középkorban is találunk példát, az 532-es bizánci Nika-felkelés során ugyanis az egyes lóversenyistállók hívei összefogtak és együtt léptek fel I. Iustinianosz császár uralma ellen politikai követeléseikkel.

A sportolói tiltakozás, illetve aktivizmus igazán az 1800-as évek végétől kezdett megjelenni, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban, ahol főként a fekete sportolókat érte módszeresen hátrányos megkülönböztetés.

Erre a legkorábbi példa, amikor 1887-ben a Chicago White Sox tulajdonos-edzője, Cap Anson hosszas törekvései után, a baseball csapatok tulajdonosai elfogadták azt a szabályt, ami tiltotta az afroamerikai játékosok szereplését a profiligában. Ennek egyik előzménye, amikor a White Sox 1883-ban egy bemutató mérkőzésre utazott Ohióba, Anson követelte, hogy az ellenfél csapatában ne léphessen pályára a színes bőrű Moses Fleetwood Walker. A játékos a sérüléséről szóló hírek ellenére mégis játszott, ugyanis edzője nem volt hajlandó teljesíteni Anson követeléseit, tiltakozásképp mégis a csapatba tette, ami a chicagóiak tulajdonosának nagyon nem tetszett. Egy évvel később Walker lett az első fekete baseball játékos, aki a profiligában szerepelhetett.

Fleet_Wood_Story

Az afroamerikai sportolók hátrányos megkülönböztetése, és az ez ellen irányuló tiltakozások az 1900-as évek nagy részében jellemzőek voltak, de a 20. század utolsó negyedére ez a tendencia megszűnt, köszönhetően a sportolók aktivizmusának, illetve a világ változásának.

Természetesen nem csak a rasszizmussal kapcsolatban, és nem csak az Egyesült Államokban történtek tiltakozások. Az olimpiai játékok számos példát szolgáltatnak. Már az 1906-os (nem hivatalos) athéni olimpián megtörtént az első zászlós tiltakozás. A távolugrásban ezüstérmet szerző ír Peter O’Connor abban a tudatban utazott el Görögországba, hogy Írországot képviseli majd, csak a helyszínen értesült róla, hogy külön ír csapat nem indul, hanem Nagy-Britanniát kell képviselnie. Az eredményhirdetés során becsempészett magával egy ír zászlót, amikor pedig a nemzeti zászlók felvonásra kerültek, kibontotta a nála lévő ír lobogót, amelyen az volt olvasható: „Erin G Bragh”.

Az 1936-os berlini olimpián több amerikai sportoló sem vett részt, tiltakozásukat kifejezve ezzel az antiszemita elveket valló Hitler és pártja ellen. Más sportolók, mint Jesse Owens és Mack Robinson viszont éppen azért indultak el, hogy rácáfoljanak Hitler fajelméletére, ugyanis mindketten színes bőrű sportolók voltak. Owens és Robinson is atlétikában indultak, Owens 100 és 200 méteres síkfutásban, 4 x 100-as váltófutásban és távolugrásban is aranyérmet szerzett, míg utóbbi 200 méteres síkfutásban ezüstérmet.

8-04-18-JesseOwens-1800x1013

Az olimpiák történetében legendás tiltakozások még az 1980-as moszkvai, illetve az 1984-es Los Angeles-i olimpiák. A Szovjetunió afganisztáni bevonulása miatt 1980-ban az Egyesült Államok és több nyugati állam nem vett részt a játékokon, míg a 4 évvel későbbi eseményen a keleti blokk országai bojkottálták az eseményt hasonlóképp, reflektálva az azt megelőző olimpián történtekre.

Minden idők egyik legnagyobb bokszolója, Muhammad Ali nevéhez nem csak ökölvívói sikerek társulnak. Híres eset, amikor megtagadta a hadseregbe való bevonulást, mert nem értett egyet a vietnámi háborúval, annak ellenére, hogy így megfoszthatták világbajnoki címétől, megvonták ökölvívói licencét, és 5 év börtönbüntetésre ítélték (amelyből óvadék fejében szabadulhatott). Amikor megkérdezték az esetről, válaszában kiemelte, hogyha ez a háború tényleg békét hozna és jobb életet az emberek számára, akkor gondolkodás nélkül csatlakozna, azonban tudja, hogy ez nem így van, és kiemelte, hogy a feketékkel „úgy bánnak, mint a kutyákkal”, mégis elvárják tőlük, hogy feleslegesen az életüket kockáztassák olyanokért, akik gyűlölik és elnyomják őket.

Számtalan más eset is okot adott már arra, hogy sporthoz kapcsolódóan fejezzék ki a tiltakozásukat egyes emberek. Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy a női egyenjogúság szempontjából is fontos színtérnek tekintették ezt a terepet. Példaként álljon itt Kathrine „Kathy” Switzer, aki az 1967-es bostoni maratonon vált legendássá. Ezen a futóversenyen a nőket sosem engedték versenyezni, azonban a szabályok áttanulmányozása után Kathy rájött, hogy az nem tartalmaz semmi erre irányuló korlátozást, így ő maga is rajthoz állt. A verseny közben 2 mérföld után a kísérőbuszról az egyik rendező leugrott, és megpróbálta kiráncigálni onnan a hölgyet, azonban tehetetlen volt Switzer céltudatosságával szemben, aki végül 4 óra 20 perces idejével rekordidőt futott.

First-Women-in-Boston-Marathon-1440x9999

Napjainkban leginkább az egyes sportágaknál megfigyelhető globális aktivizmus a jellemző, elég csak a labdarúgást tekintve az UEFA rasszizmus elleni kampányára gondolni, amikor a Bajnokok Ligája mérkőzések közvetítései idején, híres labdarúgókat láthatunk, ahogy felszólalnak ellene. Világversenyeken pedig az egyenes kieséses szakaszban, a mérkőzések előtt, immár hagyománnyá vált, hogy a nemzetek csapatkapitányai felolvasnak egy rasszizmus ellen szóló szöveget.

Magyarországon 2004-ben a Ferencváros részéről volt egy jelentősebb rasszizmus elleni kampány, a csapat akkori lapjában egy poszter jelent meg a csapat több játékosával, ujjukat a szájuk elé téve, alatta ezzel a szöveggel: „Hallgattassuk el a rasszizmust!”. Leghíresebb demonstrálása ennek a kampánynak az UEFA kupa (ma Európa-liga) csoportkörében volt, amikor a Fradi az angol Millwallt fogadta. A találkozón egy előre megadott percben, több ezer szurkoló emelte fel az említett posztert, amelyről az UEFA is elismerően szólt.

 

Képek forrása: aljazeera.com, goyeo.com, frontart.org, gameplan-a.com,