Kobe Bryant az NBA történetének egyik legmegosztóbb szupersztárja volt. Sokak szerint minden idők egyik legnagyobb játékosa, ugyanakkor legalább ennyien gondolják róla azt is, hogy túlértékelt a pályafutása. Egyvalami viszont vitathatatlan: az életútja tele volt rendkívüli személyekkel és eseményekkel. Cikksorozatunk ezekkel a személyekkel és eseményekkel foglalkozik, az összekötő kapocs pedig maga Bryant. A második részben Kobe gyerekkoráról olvashattok.
1. rész: Joe Bryant, az eltékozolt tehetség
Kobe Bean Bryant 1978. augusztus 23-án született Philadelphia városában. Apja miatt a kosárlabda a kezdetektől meghatározta az életét, de igazán közel akkor került a sportághoz, amikor a család Olaszországba költözött. A család barátai már erre az időszakra is úgy emlékeznek, hogy amikor Kobe játszott, akkor mindig komoly volt a tekintete, csak a győzelemre koncentrált. Az apja, Joe „Jellybean” Bryant pont az ellenkező volt, ő szinte kivétel nélkül mosolygott, s sokkal könnyebben vette a dolgokat. Ezt a személyiséget egyértelműen az anyjától, Pamelától örökölte, aki egyébként meglehetősen korán próbálta már felnőttként kezelni őt. (Sokszor például úgy öltöztette, mintha egy miniatűr felnőtt lenne.)
Akkori edzői mind úgy emlékeznek rá, hogy elképesztően önző módon játszott, de abban is egyetértenek, hogy már ekkor is kiemelkedően képzett volt. 7 évesen egy meccsen a csapata 22 pontjából 16-ot ő szerzett, ezért átirányították a 10 évesekhez. Ott is dominált. A kosárlabda mellett sárga öves karatés volt és balettleckéket is vett. Ekkor ismerkedett meg a focival is, ahol viszont rendre a kapuba állították, mert ő volt a legmagasabb. Mások szerint tehetséges csatárerényeket is csillogtatott. A sokoldalúság és képzettség egyértelműen az apai géneket reprezentálta. Bryant később úgy emlékezett erre az időszakra, hogy nagyon fontos volt számára, mert az alapvető készségekre, trükkökre, rafinált megoldásokra koncentrált az európai kosárlabda, miközben otthon csak azt tanulta volna meg, hogy miként lehet látványosan trükközni. Az atletikusságát leszámítva olasz stílusú játékosnak gondolta magát.
Az otthonnal leginkább a nagyszülőkön keresztül maradt kapcsolatban a család, akik rendszeresen videófelvételeket küldtek, főleg a The Cosby Show-ról, valamint NBA-meccsekről. Hamar állandó apa-fiú program lett abból, hogy Joe és Kobe együtt nézték a meccseket, jegyzeteket készítettek róluk, majd kielemezték azokat. Jellemzően Magic Johnson (Los Angeles Lakers), Larry Bird (Boston Celtics), Michael Jordan (Chicago Bulls) és Dominique Wilkins (Atlanta Hawks) meccsei dominálták ezeket a programokat, de Joe sokat mesélt Julius Erving játékáról is. Kobe 9 éves korában készítette el az első önálló elemzését egy játékosról (John Battle, Atlanta), míg ebben az időszakban egyértelműen Magic Johnson volt rá a legnagyobb hatással, ő volt a legnagyobb kedvence. Ha egy mozdulat megtetszett neki, akkor azt addig ismételte, amíg meg tudta csinálni, és ezeket többnyire egyedül gyakorolta. Ahogyan később ő nevezte, ilyenkor a saját árnyéka ellen játszott, miközben felidézte azokat a pillanatokat, amiket a videókon látott.
Ezt az árnyékjátékot rendszeresen előadta apja meccsein is, két negyed között ő szórakoztatta a közönséget, persze csak azok után, hogy feltörölte a pályát. Az idegenbeli meccsekre a csapat buszán utazott, ami sokat segített neki, hogy megszokja a felnőtt kosarasok környezetét. Sokat segített az is, hogy nyaranta Sonny Hill ligájában idősebbek ellen játszott, ahol viszont egyszer az is előfordult vele, hogy a teljes program alatt egyetlen kosarat sem szerzett. 1991 nagy változásokat hozott az életében. Magic Johnson HIV-betegsége és visszavonulásának híre annyira megviselte Kobe-t, hogy egy hétig enni sem tudott rendesen. Néhány nappal később sokkal kisebb, de számára szintén jelentős hír volt, hogy Joe Bryant is bejelentette a visszavonulását. Ő még szívesen játszott volna 1-2 évet, de a felesége honvágytól szenvedett, és a gyerekek sportpályafutása is egyre inkább előtérbe került. (Kobe nővérei tehetséges röplabdások voltak, és sokáig nagyobb családi eseménynek számított, ha valamelyik lánynak volt meccse.)
13 évesen nehezére esett beilleszkedni a hazai környezetbe, nem igazán találta a közös hangot azokkal a gyerekekkel, akik az Egyesült Államokban nevelkedtek. Ezen a kosaras tudása segített némileg, az iskola (addigi) legjobbját simán legyőzte egy meccsen. Hamar híre ment a tehetséges, 6 láb magas nyolcadikosnak, és a Lower Merion High School próbajátékra hívta őt. Először irányítónak hitték, mert folyton a kezében akarta tudni a labdát. A csapat edzői arra a következtetésre jutottak, hogy egy olyan játékost látnak, akinek a segítségével meg tudják tartani a munkájukat, és végül sikerült rávenni arra, hogy ebben az iskolában folytassa ősztől a tanulmányait. A döntésben közrejátszott, hogy kevésbé tehetséges játékosok vettek részt a programjukban, így Kobe előtt adott volt a lehetőség, hogy domináljon. Nyáron ismét megmutatta magát Sonny Hill ligájában, ahol rendszerint harmad-, és negyedéves középiskolások játszottak. Mindenki azt gondolta róla, hogy jó, de senki sem volt arról meggyőződve, hogy igazán jó. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ebben az időben rendszeresen térdfájdalmakkal küszködött, ami a gyors növekedésével állt összefüggésben.
A középiskolában eleinte elképesztő munkamorálja tűnt fel az edzőinek, ezt követően pedig a benne lévő óriási versenyszellem. Az edzéseken is mindig ő akarta csinálni a legjobban a gyakorlatokat, amiben lehetett, ő akart nyerni. A csapatnál munkát kapott Joe Bryant is, mert ő jobban tudott vele kommunikálni. Az első szezont 4-20-as mérleggel fejezte be a Lower Merion. Egy idő után az edzők is arra a következtetésre jutottak, hogy jobb egy rossz dobás Kobe-tól, mint egy ügyetlen passz valamelyik csapattársától. Ez sok feszültséget szült, mivel a csapattársai mind sokkal idősebbek voltak nála. Egyszer az edzőivel azon veszett össze, hogy nem akart a palánk alatt játszani védekezésben, mert az NBA-ben nem ott fog védekezni. A második szezonban óriási változást hozott, hogy a csapathoz került egy olyan játékos, aki sokkal tehetségesebb volt, mint Bryant addigi csapattársai, vele pedig hamar megtalálta az összhangot a pályán.
Ezzel párhuzamosan egy másik területen is elkezdte bontogatni a szárnyait, a pályán kívül tehetséges költőnek bizonyult. Belecsöppent a rap világába, miután megismerkedett egy két évvel idősebb sráccal, aki megmutatta neki, hogy milyen zenékről maradt le az európai évek alatt. Hamarosan utcai freestyle versenyeken is részt vett, ahol a kosárpályához hasonlóan tudta kamatoztatni a versenyszellemét. Stílusát leginkább költőinek jellemezték, a szókincsével és a választékos rímekkel tűnt ki. Idővel a CHEIZAW formáció tagja lett, akik Philadelphia legjobb csapatává váltak, amit legjobban az bizonyít, hogy leszerződtette őket a Sony Music. Kobe nem jelent meg velük minden nyilvános eseményen, edzést sosem mulasztott azért, hogy a zenével foglalkozzon. Amikor megjelent velük, mindig érezni lehetett a jelenlétét a „The Eight Man” művésznevet használó játékosnak.
Második középiskolai évében 22 pontot és 10 lepattanót átlagolt, miközben a Lower Merion 16-6-os mérleget ért el. Játéka viszont nem ezeken a meccseken fejlődött igazán sokat, hanem a nyári idényben az Amateur Athletic Union (AAU) meccsein, ahol Sam Rines volt az edzője. Ebben a sorozatban a legtehetségesebb fiatalok vettek részt, Rines csapata viszont nem tartozott a legerősebbek közé. Egy-egy meccsen előfordult, hogy nem lehetett lecserélni, hiába utasította erre az edző, míg máskor meccs közben próbált meg begyakorolni egy új mozdulatot. Rines idővel rájött, hogy pszichológiai oldalról kell megközelítenie a problémát és elmagyarázta Kobe-nak, hogy nem kell mindent egyedül csinálnia, adja le a labdát nyugodtan, mert vissza fogja kapni. Ez a módszer sikeres volt, Bryant egyre többet játszott labda nélkül is.
Harmadik évében 31,1 pontot, 10,4 lepattanót, 5,2 gólpasszt, 3,8 blokkot és 2,3 labdaszerzést átlagolt, amire már felfigyeltek az elit egyetemek is. Rick Pitino (Kentucky) és Mike Krzyzewski (Duke) is többször megnézte őt játék közben. Védekezésben többnyire a palánk alatt játszott, míg támadásban továbbra is hátvédet. Csapata 26-5-ös mérleget ért el és bajnokságot nyert. A címről döntő meccsen 42 pontot szerzett Kobe. Innen a következő szint negyeddöntőjébe kerültek, ahol a hajrában Bryant hozta vissza a csapatot 7 pontos hátrányból, de 10 másodperccel a vége előtt eladta a labdát. A hosszabbításban kipontozódott, csapata pedig pontot sem szerzett a ráadásban. Még 1999-ben is úgy nyilatkozott erről a meccsről, hogy ez volt pályafutása egyik legfájdalmasabb veresége. 1995 nyarán számos nagy táborban vett részt, ahol remek kapcsolatot épített ki újdonsült AAU-csapattársával, Richard „Rip” Hamiltonnal, és számos nagy csatát vívott Lamar Odom és Jermaine O’Neal csapatai ellen.
A következő részben Bryant 1996-os évéről olvashattok, amikor megkötötte az első cipőszerződését, és az egyetemet kihagyva jelentkezett az NBA játékosbörzéjére.
A cikk Roland Lazenby Showboat: The Life of Kobe Bryant című könyve alapján készült, ami először 2016-ban jelent meg az Egyesült Államokban. A statisztikák ellenőrzésében a Basketball Reference oldala segített.
Képek forrás: Pinterest
