Tegyük fel, hogy a Barcelona és a Real Madrid találkozik a Bajnokok Ligája döntőjében. Képzeljük el, hogy a két klub szurkolótábora között a Narcosban ábrázolt bandaháborúk és leszámolások szinte mindennaposak. Mondjuk, hogy az örök riválisok a történelem során először feszülhetnek egymásnak a kontinens legértékesebb trófeájáért. Ennek a fiktív helyzetnek a valós, dél-amerikai verziója az idei Libertadores-kupa fináléja.
Argentína két legpatinásabb egyesülete, a Boca Juniors és a River Plate mérkőzik meg a Dél-Amerika legjobb klubcsapatai számára kiírt kupasorozat, a Copa Libertadores döntőjében. A két felvonásból álló párharc első mérkőzését a Boca otthonában, a La Bonbonerában rendezték volna november 10-én, ám a heves esőzések miatt végül csak egy nappal később, vasárnap kerülhetett sor az év egyik legjelentősebb futballeseményére. Ezzel 2010 után első ízben fordult elő, hogy el kellett halasztani egy Superclasicót.
Az említett közjáték szerencsére nem nyomta rá a bélyegét a találkozóra. A hazaiak hiába szereztek vezetést kétszer is Ramón Ábila, illetve a csereként beálló Darío Benedetto révén, mégsem sikerült előnyt szerezniük a szombaton esedékes visszavágó előtt. Első alkalommal Lucas Pratto egy percen belül visszaállította a döntetlen állást, majd a 61. percben Carlos Izquierdoz öngóljával állt be a 2-2-es végeredmény.
Európai focihoz szokott szemmel furcsának tűnhet, de a nézőtéren csak a vendéglátók kék-sárga színei voltak fellelhetők. Mindez nem véletlen: a két városi rivális rangadóin 2014 óta csak a hazai szurkolók lehetnek jelen. Argentína elnöke, Mauricio Macri hiába szorgalmazta a vendég szimpatizánsok beengedését, a klubok vezetői közös megegyezéssel, biztonsági okokra hivatkozva elvetették az ötletet. Két Boca Juniors-fanatikus, Jose Mendez és Pepe Diaz történetét megismerve számunkra is hamar érthetővé válhat az aggodalom.
Villa Fioritóban, Argentína egyik leghírhedtebb nyomornegyedében élő Mendeznek is egy Superclasico után változott meg az élete. Cigivel a szájában, egy River Plate-mezzel a vállán, győztes hadvezérként sétált hazafelé a poros utcákon. „Letéptem a mezét” – meséli az álnéven szereplő szurkoló a Guardian riporterének 2011-ben, visszaemlékezve, miként verte össze az ősi ellenség egyik szimpatizánsát. „Mindenki engem bámult. Akkor éreztem, hogy megcsináltam. Mindenki megtudta, mennyire szeretem a klubot. Már közéjük tartoztam.”
Hasonlóan sok Buenos Aires-i fiatalhoz, Mendez számára is a foci jelenti az egyetlen örömforrást a munkanélküliség, bűnözés és mélyszegénység által fémjelzett környezetében. Sorsfordító diadalmenetével azonban ő is csapata önjelölt katonáinak egyikévé, barra bravává vált. A barra bravák egy olyan hierarchikus felépítésű, erőszakos szervezet tagjai, amely szervezet az évek során gyakorlatilag korlátlan hatalmat és befolyást szerzett a kontinens legnagyobb klubjai felett. A barra bravák mára évente milliókat söpörnek be, többnyire zsarolás, pénzmosás és drogkereskedelem útján, a klubok és a rendőrség tudtával.
A képlet egyszerű: minél sikeresebb a klub, annál több pénzt keresnek bűnszervezetbe verődött szurkolóik. Nem elég, hogy a legbefolyásosabb barrák szedik a parkolódíjakat a stadion környékén és üzemeltetik a büféket, egy argentin oknyomozó újságíró szerint akár 30%-os részesedést is kaphatnak a befolyó átigazolási díjakból. A kontextus kedvéért: a Boca az elmúlt három évben 10 millió euró fölötti összegért értékesítette Jonathan Callerit, Carlos Tevezt és Rodrigo Bentancurt is…
Rodrigo Bentancur eladásával is jól jártak a barra bravák
A Mendezhez hasonló átlagemberek számára egyszerű üzenetet közvetítenek a barra bravák: ha nem félsz bepiszkolni a kezed, te is közénk tartozhatsz. Ez pedig mindennél többet jelent nekik. „Mindig is ez volt az álmom: minden héten meccsre járni, fontosnak érezni magam.” „A stadionban valóságos hősként kezelnek. Nincs biztonsági ellenőrzés, hozzád se szól senki. Bent mi vagyunk a királyok.”
Bár Argentínában a foci és az erőszak mindig is kéz a kézben jártak, az ezredforduló környékén tovább romlott a helyzet. Miután 2002-ben egy éven belül öt gyilkosság is történt a stadionok környékén, az argentin kormány szigorított a labdarúgást érintő biztonsági előírásokon, ám a probléma nem oldódott meg. A sokszor tűzharcokba és brutális kivégzésekbe torkolló konfliktusok Buenos Aires utcáin folytatódtak. A radikalizálódott ultrákat azonban ez inkább büszkeséggel tölti el. „Mi másra lehetnénk büszkék, ha nem a címerre, amit viselünk?” – kérdezi Mendez, ahogy körbevezeti riporterét a nyomornegyedben. A környéken egyre nagyobb problémát okoz a drogkereskedelem is, szintén a barra bravák hathatós közreműködésének hála. „Az a két srác együtt focizott a fiammal régebben” – mutat két pacót (rossz minőségű, mérgező kokain pasztát) szívó fiatal fiúra. Egyikük lába helyén csak néhány koszos rongy van. „Bekábulva rádőlt a sínekre” – magyarázza. „Úgyis legfeljebb egy évük van itt hátra…”
Minden igyekezete ellenére Mendezből sosem vált túl jó „katona”. Üzleti érzék híján elsősorban fizikai erejével tudta segíteni a szervezetet, de amióta megígérte feleségének, hogy leszokik káros szenvedélyeiről, nincs, ami hajtaná az erőszakos akciók során. Vele ellentétben Pepe Diaz mindent tud a futballmaffia működéséről. A háromgyermekes apuka, Mendezzel ellentétben, pontosan talpraesettségének köszönhetően került rövid idő alatt magas pozícióba. „Argentínában a foci az emberek tulajdona” – fejti ki hitvallását. „A klubok és a játékosok mindent nekünk köszönhetnek. Talán hátradőlve kéne figyeljük, ahogy mások meggazdagodnak belőlünk? Csak elvesszük, ami jár.”
Ahogy Mendez, Diaz is a főváros legszegényebb környékéről származik, hét közben eldobott papírhulladék összegyűjtésével és újrahasznosításával próbál boldogulni. „Mikor éjszakánként járom a várost, az emberek egyszerűen átnéznek rajtam. Szegény emberként gyakorlatilag láthatatlan vagy. Hétvégente ez megváltozik.”
A legendás Diego Maradona is Buenos Aires utcáin nőtt fel
Diaz különösen büszke a barra bravák üzleti tevékenységére. „Hiába hírhedtek az angol huligánok, ami ott megy, az semmi ahhoz képest, amit mi csinálunk. Ott az egész csak arról szól, hogy isznak, aztán verekednek egy jót. Mi iszunk, bunyózunk, mellette pedig pörög a bolt. Nem holmi állatok vagyunk, akik csak éltetik a csapatukat a stadionban, utána pedig levadásszák egymást a városban. Sokat tanulhatnának tőlünk. ”
Koncentrikus köröket rajzolva szemlélteti a szervezet felépítését. Középen áll az az alig féltucatnyi vezető, akik fejenként akár milliókat tehetnek zsebre évente egy olyan országban, ahol majdnem minden harmadik ember a létminimum alatt él. Kívülre szorulnak a Mendezhez hasonló egyszerű szurkolók, akiknek a fizetsége többnyire kimerül az ingyen alkoholban és kábítószerekben. A két réteg között pedig az az egyre nagyobb hatalommal bíró csoport, amelynek Diaz is tagja. Ő is parkolódíjak szedésével kezdte, amiből hamar akár 15 ezer forintnak megfelelő pesót is megkeresett meccsenként. „A parkolókban kezdesz, aztán, ha elég jó vagy, beállhatsz jegyüzérnek.” – meséli. „Az igazi üzlet ott kezdődik, amikor bekerülsz a stadionon belülre. Fegyverek, speed, marihuána, mindent ott terítünk a lelátókon. Érinthetetlenek vagyunk, azt csinálunk amit csak akarunk.”
Tisztán látszik, hogy a barra bravák tevékenysége nem lenne kivitelezhető a klubok, illetve a rendőrség hallgatólagos beleegyezése nélkül. A folyamat még az ’50-es években kezdődött, amikor a klubok igazgatósági tanácsának tagjai mezekkel és ingyen jegyekkel szerezték meg a bérletes szurkolók voksait a tisztújító szavazások előtt. Innentől a folyamat hamar visszafordíthatatlanná vált: a szervezett formába verődő fanatikusok egyre többet és egyre erőszakosabban követeltek, a döntéshozóknak pedig érdekükben állt kiszolgálni az igényeiket.
Carlos de los Santos tagja az argentin kormány által létrehozott, sportesemények biztosításáért felelős szervezetnek. A kérdésre, hogy miért nincs előrelépés a barra bravák hatalmának visszaszorításában, csak beletörődve megvonja a vállát. „A korrupció egy népbetegség Argentínában. A probléma az, hogy a jelenlegi helyzetben majdnem mindenki jól jár. Amíg nem következik be drasztikus változás a politikai színtéren, gyakorlatilag tehetetlenek vagyunk.”
Mikor Diazt az egész sportágat behálózó korrupcióról kérdezik, jóformán a szeme se rebben. „Mindig is így működött: mi kihasználjuk őket, cserébe ők is kihasználnak minket.” – magyarázza. „Lefizetjük a rendőröket, lefizetjük a politikusokat, mindenki jól jár. Amikor emberekre van szükségük, hozzánk fordulhatnak, cserébe, ha nekünk kell pénz, vagy csak a játékosok közelébe akarunk kerülni, senki sem áll az utunkba. Ha a klub szerint probléma van a játékosokkal, mi elhintjük, hogy a szeretteik bajba kerülhetnek, és meg van oldva minden.” „Megfenyegetitek és fizikailag bántalmazzátok a játékosokat?” – érkezik a döbbent kérdés. „Csak ha tényleg szükséges. Fontos, hogy tisztában legyenek vele, kik a főnökök.”
A barra bravák közé tartozni közel sem életbiztosítás. Néhány éve egy, a Boca Juniors szurkolói között kialakult belviszály valóságos háborús övezetté alakította az utcákat, tucatnyi ártatlan járókelőt megsebesítve. „Minél nagyobb a hatalmad, annál nagyobb veszélynek vagy kitéve, de ez természetes” – mondja Diaz. „Sokszor gondolkodtam már, hogy örökre kilépek, de amint eljön a hétvége, bepiálva és becuccozva megindulunk a stadion felé, közben a csapat indulóját énekeljük… Ez a világ legcsodálatosabb érzése.”
Mendez története más irányba folytatódott. „A parkolóban pénzt szedni még egy dolog, de van, ami már nem éri meg a kockázatot.” Egy évvel korábban kisfiával belekeveredtek egy, a barrák és a helyi drogdílerek közötti tűzharcba. „Egyből rávetettem magam, hallottam, ahogy a golyók repkedtek a fejünk felett. Ha barra brava vagy, akkor vagy valaki. Nélkülük csak egy szegény ember vagyok, aki még a napi betevőt se tudja biztosítani családja számára. De legalább életben maradunk.”
„Vannak, akik szerint a futball élet és halál kérdése. Engem ez a vélemény elszomorít. Biztosíthatok mindenkit, hogy sokkal több annál.” – mondta egyszer a Liverpool legendás vezetőedzője, Bill Shankly. Most argentin emberek százezrei készülnek hasonló szellemiségben a szombati visszavágóra, amely egész életük legmeghatározóbb 90 perce lesz.
forrás: Guardian
képek forrása: Guardian, Matador Network, Sportstarlive, Turismo Buenos Aires
