Belátható időn belül újabb olimpiai bajnokban reménykedik a BEAC

Simon Gáborral, a BEAC igazgatójával beszélgettünk a 120. emlékév lezárásának apropóján. A dicső múlt felidézése mellett beavatott minket a klub jövőjének terveibe és reményeikbe. Azt is elárulta, hogy ő személyesen meddig maradna a klub élén.

November 7-én került ünnepélyesen lezárásra a BEAC 120. emlékéve. Mit éreztek most? Inkább felszabadultság van bennetek vagy szomorúság, hogy ez is véget ért?

Szabit (Simó Szabolcs a BEAC-120 emlékév főszervezője) kéne megkérdezni (nevet). Meg kell hagyni, hogy ez egy nagyon mozgalmas év volt a számunkra, rengeteg mindent csináltunk, majdhogynem több év munkáját végeztük el egy esztendő alatt. Az Ünnepi Közgyűléssel pedig véleményem szerint méltóképp zártuk le ezt az emlékévet. Elég, ha csak azt nézzük meg, hogy mennyi és milyen köztiszteletben álló személy tette tiszteletét a helyszínen. Számomra a legnagyobb öröm, hogy egy tartalmas évet tudtunk zárni, amivel értéket teremtettünk. Megalkottuk a BEAC jövőjére vonatkozó stratégiát, kiadtunk egy könyvet Prokopp Sándorról, a BEAC első olimpiai bajnokáról, és számtalan eseményt is életre hívtunk. Büszkeséggel tölt el, hogy a kollégáim milyen komolyan vették a feladatot, és valóban arra érdemes módon emlékeztünk meg az évfordulóra. Így az év vége felé, ennyi program után, azért jól fog jönni egy kis pihenés. Az a megérzésem, hogy a tavalyi évvel a klub a helyére került. Sikerült megmutatnunk azt – talán most egy nagyobb közegnek is –, hogy itt nagyon komoly szakmai munka és fejlődés van folyamatban. Beszélhetünk akár az NB 1-es kosárlabda csapatról, Csere Gáspárról, vagy akár a már korábban említett stratégiai programról is.
DSC_0017
Zsidó kultúrkörben illik úgy köszönteni a születésnapost, hogy „bis hundert und zwanzig”, vagyis hogy „százhúsz évig élj”. Mózes volt az, akinek élete három, 40 éves szakaszra volt osztható, innen ez a szokás. Visszatekintve a BEAC 120 évére, milyen életszakaszokra lehetne osztani azt?

A BEAC története, történelme nem választható el Magyarország és Budapest történelmétől, annak szerves része, néha talán alakítója is volt. Az első időszak a felfutásé volt, amikor virágkorát élte a klub. Ekkor mind intézményileg, mind eredményeit tekintve szárnyalt a csapat (pl. Prokopp Sándor olimpiai sikere 1912-ben). Ennek a korszaknak a vége a világháborúk idejére tehető. A szocialista érában komoly trendforduló volt, hiszen azt megelőzően az egyetemi sportklubok, a BEAC kimondottan is a korabeli magyar elit klubja volt. Ezzel szemben Rákosi és Kádár idejében erről nyilvánvalóan szó sem lehetett, és ekkor komoly átalakuláson esett át a klub, elég csak a szovjet sportmodell időszakára gondolni, amikor még a nevét is elvesztette az egyesület. A harmadik korszak határa pedig nyilván 1989-90, amikor a rendszerváltozást követően modern sportklubbá kellett válnia a BEAC-nak, és meg kellett küzdenie a modern kor kihívásaival. Őszintén bízom benne, hogyha a jövőből visszatekintenek majd a mai időkre, akkor azt fogják látni, hogy a mostani korszak is egy trendforduló volt, amikor tovább modernizálták a klubot.
Most az évforduló okán mi is mélyebben megismerkedtünk a klub történelmével, és erőt ad nekünk az, hogy látjuk, sokszor milyen reménytelen helyzetben volt a BEAC, de még a XX. század legsötétebb időszakában is voltak olyan emberek, akik elszántan dolgoztak ezért a csapatért. Ez példát kell hogy mutasson nekünk. Nagyon büszke vagyok a munkatársaimra, mert az emlékév kapcsán mindenki nagyon nyitottan és kreatívan állt hozzá a munkához. Rengeteg rendezvényt hívtak életre a szakosztályok, nem is akarok csak egyet-kettőt kiemelni, mert annyi volt, hogy tiszteletlenség lenne a többivel szemben. Amit még fontosnak tartottam az események kapcsán, hogy ezek nem csak kifelé voltak pozitív üzenetek, hanem nekünk befelé is egy nagyon jó közösség- és identitás-erősítő időszak volt.
DSC_0023
Az Ünnepi Közgyűlésen a dicső múlt felelevenítése mellet sok szó esett a jövőről is. Többek között a BEAC intézményi megújulásáról, és erről egy tervezetet is bemutattatok a jelenlévőknek. Számomra azonban szembetűnő volt, hogy a valóban nagyon impozáns tervekhez nem tartozott cél, dátum. Sokszor fordul elő, hogy hangzatos ígéretekből, szép látványtervekből végül nem lesz semmi. Te hogy látod, mi a garancia a tervek megvalósulására?

Azt fontos tisztázni az elején, hogy ez egy tanulmányterv. Mi ebben azt próbáltuk meg összefoglalni, hogy ideális körülmények között a BEAC jelenlegi és jövőbeli igényeinek kielégítésére egy ilyen sportkomplexum maximálisan eleget tudna tenni. Ez az épületegyüttes egy nagyon átfogó feladatkört látna el. Kezdve attól, hogy a szakosztályok többsége számára otthont jelentene, modern helyszínt nyújthatna az egyetemen zajló sportszakos oktatási tevékenységeknek is, illetve egyfajta szabadidős központként is funkcionálna. Véleményem szerint jelen pillanatban az a fontos, hogy ez a terv megszületett. Határidőt pont azért nem vállaltunk erre, mert ez egy rajtunk túlmutató fejlesztés. Az teljesen nyilvánvaló, hogy külső források, kormányzati támogatás nélkül mi nem lennénk képesek egy ilyen beruházást kigazdálkodni. A mi vállalásunk ebben az, hogy pontosan felmértük, mire lenne szükségünk. Ez a terv, ami elkészült, van olyan minőségű, amivel bátran kereshetünk támogatókat. Őszintén reméljük, hogy ők is látni fogják benne a potenciált, és azt, hogy ez nemcsak egy látványberuházás, hanem egy olyan sportkomplexum, ami az amatőr sportolókat és a profikat egyaránt szolgálná.
Azt érzem, hogy jelenleg egy „most vagy soha” pillanatban vagyunk, hiszen mind az egyetemi vezetés, mind az újbudai önkormányzat, mind pedig a kormányzat támogatja a sport jellegű beruházásokat.
DSC_0020
Akkor térjünk át a szakmai stratégiai programra, melyet Virtuti et fortitudini néven adtatok közre. Számomra ellentmondást jelentett (de te ezt majd biztosan segítesz feloldani) az a célkitűzés, hogy rövid időn belül a BEAC szeretne olimpiai bajnokot tudni a sorai közt. Miközben a tegnapi taggyűlésen is visszatérő motívum volt, hogy a klub szerepe mára sokkal inkább a közösségépítés és a szabadidősport támogatása volna. Ezek a célok hogyan férnek meg egymás mellett? Meg lehet-e egyszerre mindkét elvárásnak felelni?

Szerintem a két cél nem választható el egymástól. A közösségépítésnek fontos része, hogy vannak olyan bajnokaink, akikre büszkék vagyunk és szurkolunk nekik. Például itt van Csere Gáspár. Hatalmas közösség-kovácsoló ereje van annak, hogy egy sportolónk részt vett az olimpiai játékokon és lehetett neki szurkolni Rióban. A BEAC számára fontos, hogy a versenysportban is tudjon elérni eredményeket. Hogyha a tendenciát nézzük, az elmúlt években az volt a fő célkitűzésünk, hogy a bázisunkat szélesítsük. Jelenleg már több mint 5000 sportolónk van. Ez egy olyan alap, amire már stabilan építkezhetünk és reális elvárás, hogy egy ilyen szakmai műhely „kitermeljen” olyan versenyzőket, akik igenis megállják a helyüket akár a legmagasabb szinteken is. Ez most egy szintlépés lesz számunkra. Erről szól a programunk is.

Végezetül: hol látod a klubot, s hol magadat a BEAC 150. születésnapján?

Abban azért őszintén bízom, hogy arra a születésnapra majd meghívnak engem is (nevet). Harminc év múlva már hatvannégy esztendős leszek, az már közel van a nyugdíjkorhatárhoz a jelenlegi törvények szerint. De olyan szívesen foglalkozom a BEAC-al, hogy akár még azt is el tudom képzelni, hogy innen megyek nyugdíjba. Szeretek itt dolgozni, és amíg lesznek célok, amikért küzdeni lehet, és a klub számít rám, én itt leszek. Hogyha valamilyen oknál fogva mégsem így lenne, és a munkám máshova szólít, akkor remélem, hogy a gyerekeim okán fogom látogatni majd azt a BEAC-ot, ahol legalább mindazok a célok megvalósultak, amiket 2018-ban elterveztünk.

Fotó: Baló Timi