Hazaértek az Elsők

120 év történelem, közel 100 utánpótlásjátékos, 3 élsportoló, 1 egyesület – újabb állomáshoz érkezett a BEAC vándorkiállítása, „Az elsők”. Az egyesület nagyjait bemutató tárlat közel két éve van úton, hogy minél több embert megismertessen a történelmével, s a gyűjtemény ezúttal a XI. kerületben lesz egy bő hónapig látogatható.

2016. 05. 06-án indult útnak az ELTE Egyetemi Könyvtárából a BEAC első élsportolóinak történeteit feldolgozó kiállítás, mely az utóbbi lassan két évben nemcsak hogy végigjárta egyetemünk összes karát, de vendégeskedett még Pestszentlőrincen is, és idén (február 15-én) hazatért a XI. kerületbe, Albertfalvára.

A vándorkiállítás újabb állomásának megnyitója helyszínéül az Albertfalvi Közösségi Ház díszterme szolgált, ahol megjelent többek között Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, Horváth János, a BEAC alelnöke, az ELTE ipari kapcsolatokért felelős koordinátora, Simon Gábor, a BEAC igazgatója, Kis Mihály, a Grosics Gyula Sport Általános Iskola igazgatója, továbbá a BEAC elnökségének tagjai, edzői és sportolói.
Élsportolói részről a BEAC női NB I.-es kosárlabdacsapatát Süle Krisztina és Barnai Judit képviselte, mellettük Csere Gáspár a BEAC maratoni futója is tiszteletét tette az eseményen. A legnagyobbak mellett pedig a legkisebbek is szép számmal részt vettek a megnyitón – piros, BEAC 120-as pólóban a BEAC kosárlabda-szakosztályának utánpótlásjátékosai is jelen voltak, akik egyben a Grosics-iskola, az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola és a Domokos Pál Péter Általános Iskola tanulói.

DSC_3316-1024x682

Süle Krisztina (balra), Barnai Judit (középen) és Csere Gáspár képviselték a BEAC élsportolóit a megnyitón (fotó: Simó Szabolcs | beac.hu)

 

„A BEAC sportolói által 120 év alatt megszerzett olimpiai, világ-, és magyar bajnoki címek is hozzájárultak ahhoz, hogy az egyetemi sportnak nívója volt. A kerület mindent megtesz azért, hogy ezt a nívót helyreállítsuk. Nagyszerű látni, hogy a sok munka kezdi behozni a gyümölcsét, és egyre többen kezdenek el sportolni, az itt ülő iskolások számára pedig már természetes dolog a mindennapos sport” – emelte ki Dr. Hoffman Tamás.

27971687_10156130823472065_889625604569292480_n

Simon Gábor, a BEAC igazgatója is köszöntötte a megnyitó résztvevőit (fotó: Simó Szabolcs | beac.hu)

A kiállítás útját március 27-én a Helytörténeti Műhely keretében egy kerekasztal-beszélgetés zárja, amelyen egykori és jelenkori élsportolók osztják meg a nagyközönséggel a BEAC-cal kapcsolatos emlékeiket, élményeiket.

Forrás: beac.hu

További képek a megnyitóról: BEAC Facebook-oldala

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]