Ki a legnagyobb hatalommal rendelkező nő a foci világában?

A profi foci világa egy nagyon zárt közeg. Nők számára pedig szinte lehetetlen volt még csak a közelébe is jutni nagyon sokáig. Ám szép lassan, mint ahogy sok már területen is, itt is elérték, és bebizonyították, hogy rájuk is lehet felelősségteljes és komoly feladatokat bízni. Jelenleg is több női futballbíró tevékenykedik a Bundesligaban, és a csapatokat segítő, szakmai stábban is egyre többen képviseltetik magukat. Mai cikkünk alanya azonban a futball világának egyik legnagyobb hatalommal rendelkező alakja, ismerjétek meg Marina Granovskaiat!

Ha Roman Abramovics Londonban jár, s Marina Granokvaja keresi, nem hezitál, hogy felvegye-e a telefont. Michael Emenalo (volt technikai igazgazó) távozása óta Marinára még nagyobb nyomás nehezedik, és még több kihívással kell megküzdenie. A Chelsea jelenlegi igazgatója húsz éve diplomázott a moszkvai egyetemen. 1997-ben kezdett el Abramovicsnak dolgozni a Sibneft nevű olajvállalatánál. 2003-ban az olajmágnás megvásárolta foci csapatát, s ekkor Marina is Londonba költözött. Ekkor azt a feladatot kapta, hogy segítsen főnökének felállítani irodáját Angliában. A kezdeti időszakban még nem is merült fel, hogy az ifjú titánt a Chelsea alkalmazásába állítják. Azonban hamar bizalmas kapcsolatokat sikerült kiépítenie. Egyre többször foglalt jegyeket befolyásos üzletembereknek, és szervezett meg fogadásokat a meccsek utánra. Rövid idő eltelte után, Abramovics egyre több futballszakmai kérdésben is kikérte új felfedezettjének véleményét.

Belsős források szerint a 2009-es év volt Marina áttörésének az éve. Ekkor a klub akkori sztárja Didier Drogba már távozni szeretett volna az egyesülettől. Erre több oka is volt, a csapat menedzsere Luiz Felipe Scolari egyre ritkábban számított az elefántcsontparti játékosra a kezdő csapatban, illetve eltiltást is kapott, mivel az emlékezetes Barcelona elleni mérkőzésen üldözőbe vette Tom Henning Ovrebo játékvezetőt. A Chelsea-n belül voltak, akik nem sajnálták volna annyira az afrikai távozását, de nem úgy Marina Granovskaia! Kijárta, hogy új szerződést kapjon a játékos és személyes felelősséget vállalt a döntéséért. Ezt követően Drogba egy három éves szerződést írt alá a kékekkel. Ezen időszak alatt nyertek Premier League-et és FA kupát, és az ő tizenegyesével tetőzött be az Abramovics projekt, megnyerték a Bajnokok Ligáját.

Marina Granovskaia és Drogba a sikerek után

Marina Granovskaia és Drogba a sikerek után

Ettől a pillanattól kezdve Granovkaia átvette a vezető szerepet a csapatnál. Az ő nevéhez fűződik Fernando Torres Liverpoolból való szerződtetése (habár ez a transzfer nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket), és David Luiz Benficatól való elcsábítása is (a brazil azóta egy párizsi kitérő után visszatért Londonba).
Granovkaia reszortjába tartozik azóta már a játékosok szerződései meghosszabbításáról szóló tárgyalások lebonyolítása, az utánpótlás ifjoncok profi szerződésének letárgyalása, és a híres-neves Chelsea kölcsönjátékos hadseregének szervezése is. Egyes becslések szerint nem kevesebb mint 120 szerződés tető alá hozásában vállalt szerepet, amihez több mint 500 tárgyaláson vezetett az út.
A Chelsea korai (abramovicsi) időszakában az átigazolási politikájuk annyiból állt, hogy megkérdezték mennyibe kerül az adott játékos, és ők nem voltak restek a kért összeget kicsengetni. Ennek a filozófiának a megváltoztatásában játszott tevékeny szerepet Granovskaia.
Egy játékos-ügynök elmondása szerint Marinánál a nem egyszerűen nemet jelent, ami az ő szakmájukban elég ritka. Legtöbb esetben, ha valaki nemet mond, akkor utána még hosszan alkudoznak, s a végén megállapodnak. Így történt akkor is, amikor a Juventus 70 millió fontot kért Alex Sandroért. A szurkolók és a szakértők is már készpénznek vették érkezését, azonban csalatkozniuk kellett. Főhősünk sokallta az összeget, és ha ő valamire azt mondja, hogy nem akkor az nemet is jelent. Több ilyen mentalitású emberre lenne szükség a futball szakmán belül is.

Forrás:telegraph.co.uk
Képekhttps:101greatgoals.com