Klein Dávid és Suhajda Szilárd, a magyar hegymászás jelenlegi két legnagyobb képviselője kedden a Gólyavárba kapaszkodtak fel, ahol betekintést nyújtottak az expedíciók kulisszatitkaiba. A Kalifa cég által támogatott országos turné budapesti előadása ingyenesen volt látogatható, de nem ezért volt telt ház a Mária Terézia teremben.
Egy rövid felkonferálás után két videó köszöntötte a nagyérdeműt, amelyeken Dávid az Annapurnát, Szilárd pedig a Broad Peaket hódítja meg, és közben egymásról mesélnek a felek. A 10 perces kedvcsináló után színpadra lépett a két kalandor, és átfogóan, képek segítségével elmesélték, hogyan jutottak a hazai szikláktól – az alpesi és tátrai mászásokon át – egészen a Himalájáig. Leegyszerűsítve a felváltva tartott előadást, kezdjük Klein Dáviddal.
Klein Dávid
A BTK filozófiatudományi doktori iskola PhD-hallgatója jelenleg a 42. évében jár, de már 13 évesen felmászott a környékbeli dombokra, veszélyes sziklákra, mindig kereste a kalandot és az adrenalint. Első expedíciója a Magas-Tátrába vezetett, ahol nagyon rossz körülmények között és félamatőr felszereléssel hatalmas élményben volt része, így akkori mászótársával el is döntötték, hogy a második expedíció – nem kicsit ugorva – a Hindukusban (pakisztáni hegységrendszerben) lesz. Ez volt az első magyar expedíció erre, 1998-ban.
Rögtön beleszeretett ebbe az igen veszélyes, de annál élvezhetőbb sportba, mert megtalálta benne mindazt, ami vonzza: a bajtársiasság, a nagybetűs KALAND, a fizikai kihívás, a bizonytalanság és az átalakulás mind a hegymászás védjegyei. Dávidnál feltétlenül meg kell említenünk az everestes utakat, ugyanis eddig 9-szer próbálkozott feljutni a világ tetejére, de valami miatt mindig vissza kellett fordulnia (egyszer 8700 méternél). Mégis büszke a fegyelmezettségére és kitartóerejére. Azért a 17 himalájai expedícióból 4 sikeresen zárult: 2003-ban a Gasherbrum, 2004-ben a Cso-Oju, 2015-ben a Manaszlu és tavaly az Annapurna. Ezzel a négy sikerrel jelenleg ő a legtöbb 8000-es csúcsot elérő élő magyar – mindezt oxigénpalack segítsége nélkül! Friss sikereiért 2015-ben és 2016-ban is ő érdemelte ki az Év Mászása díjat a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetségtől. A 2015-ös év sportolója is ő lett az Excelsior Hegymászó SE díjazásában.
Megtelt a Mária Terézia terem
Suhajda Szilárd 35 éves, és kicsit később, 2003-ban kezdett túrázni barátaival a Tátrában. A mászási mániája már általános iskolában jelentkezett nála, és első tátrai sikere után eldöntötte, hogy komolyabban belekezd az expedíciózásba. Első nemzetközi hódításai közé tartozik a Mont Blanc, melyet 10 éve mászott meg társaival. Rendszeres futással tartja magát kondiban, kell az állóképesség szinten tartása, elmondása szerint egyszerűen nem tud a fenekén ülni.
A K2-t (a második legmagasabb pont) kétszer is próbálta már megmászni, de mivel az egyik legveszélyesebb csúcsok közé tartozik, meg kellett állnia. Az Everestet átutazóban látta, még nem próbálkozott vele, de ami késik, nem múlik. Szilárd egy 8000 méter feletti sikerrel rendelkezik: 2014-ben a Broad Peaket hódította meg Pakisztánban – szintén palack nélkül. 2015-ben ugyan a K2 csúcsára nem ért fel, az Év Mászása díjat ő is kiérdemelte lenyűgöző munkája miatt. Dávidhoz hasonlóan az Excelsior Hegymászó Egyesület őt is kitüntette az Év sportolója díjjal.
Suhajda Szilárd
A két sportember előadásában az őszinteség és a hitelesség fogott meg a legjobban. Dávid és Szilárd képein olyan látvánnyal találkoztam, amelyet minden embernek legalább egyszer át kell élnie. Rögtön megértettem, hogy ez az egész az adrenalintölteten túl az esztétikáról is szól. Mindig más élménnyel jutottak fel egy hegyre: volt, ahol nem tudták átérezni, hol is vannak valójában, volt, ahol egy órát is eltöltöttek ámulatukban. Abban mindketten megállapodtak, hogy a hazatérés, a családtagok viszontlátása az utazás legjobb része, hiszen az a valódi célba érés.
Az olykor embertelen körülmények sem szegték soha a kedvüket: hónapokon keresztül olajos magvakon, aszalt gyümölcsökön és levesen élni, valamint egy szűk, de meleg sátorban tölteni az estéket nem éppen leányálom. Van, hogy hetekig nem tudnak sehova se menni az időjárás miatt, ilyenkor 3000-es magasságokban húzódnak meg. Meglepő továbbá, hogy a fagysérüléseken túl a leégés is fenyegeti az alpinistákat, hiszen ekkora magasságban nagyon jól éri őket a nap, és ebben a fehér hó is segít. Nincs idő regenerációra, ha jön egy kis sérülés, az a túra végéig úgy is marad.
Visszatérve az expedíciók pozitívumaira: hatalmas élmény lehet, hogy a felhők fölé érve napsütésben folytatódhat az út, továbbá hogy ezt a sportot kortalanul – és ami a legfontosabb: csapatban lehet űzni. Ha nincs kivel megosztani (legyen az akár egy ismeretlen) a pillanatot, akkor nem ér semmit. A hegymászók között olyan különleges kapcsolat és bizalom alakul ki, ami más területen nem érezhető. Ebben közrejátszik az is, hogy sajnos tragédiák és halálesetek is történnek olykor…
Az előadás végén a fiúk beszámoltak a 2018-as terveikről. A magyar hegymászók még két 8000 méteres hegyet nem hódítottak meg a 14 közül: A K2-t és a Sisapangmát. Mivel már pár éve együtt kalandoznak, jövő tavasszal is közösen terveztek menni, de Szilárd első gyermekét akkora várja, és vele akar maradni a következő évben, így Dávid egy másik csoporttal vág neki a Sisapangmának.
„Ha másokat motiválsz, te is egyre motiváltabb leszel!” – Sarhan Omar, a Kalifa vezetőjének mottója összefoglalja az egész előadást és a profi hegymászás lényegét: bármibe is fogunk bele, élvezettel és jó társaságban tegyük, mert valahogy így mászhatjuk meg az élet csúcsait.
Képek: ELTE Online
