A „kis brazil”, aki túlélte a túlélhetetlent

Bár Felipe Massa 2008-ban fél percig világbajnoknak érezhette magát, mégsem ez élete legnagyobb sikere, hanem hogy – a kiváló magyar sebészeknek és – akaraterejének köszönhetően nemcsak hogy túlélte 2009-es hungaroringi balesetét, de utána még nyolc idényen át helyt tudott állni az F1-ben.

Felipe Massa 2002-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, és 21 esztendősen a középmezőnybe tartozó Sauber Petronas csapatának versenyzőjeként három versenyen is pontot tudott szerezni. Előtte a kisebb kategóriájú, utánpótlássorozatokként funkcionáló bajnokságokban négy bajnoki címet is begyűjtött a Sao Pauloban 1981. április 25-én született pilóta.

A remek bemutatkozó idénye után – ne feledjük, 2002-ben még csak a legjobb hat versenyző kapott pontot, a mai pontrendszerrel számolva 3 helyett a 16 futam felén pontot szerzett volna – 2003-ra, 22 éves korára a Ferrari tesztpilótai állást ajánlott neki, amit készségesen el is fogadott a brazil, ezáltal egy teljes idényen át a hétszeres világbajnok Michael Schumachertől, valamint honfitársától, Rubens Barichellótól tanulhatott.

A Ferraris tanulóév után a következő két esztendőre visszatért a Sauberhez, ahol megfelelő technika hiányában továbbra is csak néhány pontszerző hely jutott neki, ám lehetőségeihez képest szépen fejlődött az alig 1,66 méteres „kis brazil”. Aztán 2006-ra véglegesen a Ferrari-család tagjává vált, és Michael Schumacher hű szárnysegédje lett a német utolsó szezonjára.

massa2

Májusban a legendás Nürnburgringen megszerezte pályafutása első dobogóját, a bajnoki címért csatázó Schumacher és Fernando Alonso mögött. Karrierje első futamgyőzelmét azon a török pályán szerezte 2006. augusztus 27-én, melynek igazi specialistájának számított, a hét Török nagydíjból hármat is ő nyert meg 2005–2011 között.

Mivel Schuminak az évad utolsó versenyén már nem volt esélye Alonsóval szemben, ezért tükörsimán, 18 másodperccel diadalmaskodott szülővárosa versenypályáján, ez volt Massa legsimább győzelme abból a tizenegyből, amit összesen elért. 2006-ban Schumi – mint később kiderült, először – visszavonult, Massa csapattársa a McLarenből érkező Kimi Raikönnen lett.

A finn csapattárs és közte kezdetben nem volt csapatsorrend, ám Raikönnen 2007 második felére teljesen Massa fölé nőtt, és zsinórban hét dobogós helyezéssel megnyerte a világbajnoki címet. Tegyük hozzá, az utolsó, Brazil Nagydíjon kellett hozzá Massa lovagiassága, hogy elengedje Raikönnent, akinek mindenképpen győznie kellett az év utolsó futamán, hogy maga mögé utasítsa Lewis Hamiltont és Alonsót.

massa2008

Massa legjobb idénye 2008 volt, ahol bár ő szerezte a legtöbb győzelmet (hatot), egy drámai Brazil Nagydíjon mégis az akkor 23 éves Hamiltont koronázták meg. Aki azt gondolja, az utolsó kanyarban ment el Massa vb-címe, nagyot téved, a Hungaroringen három körrel a vége előtt adta meg magát a Ferrari-motor, valamint Szingapúrban egy boxkiállás alkalmával elvitte magával a tankoló csövet. Ha nincs ez a két nullázás, tükörsimán nyeri meg a 2008-as trófeát!

2009 egy még nagyobb dráma éve volt, melyből csoda, hogy nem lett tragédia: a Magyar Nagydíj időmérőjén az első szektorban autózva fejbe találta egy, a Barichello autójáról leszakadó rugó, a brazil elájult, és megközelítően 150 km/órás sebességgel a gumifalba csapódott. Massa csak a gyors, precíz és kiváló magyar segítségnek köszönhetően élte túl a balesetet.

Mi több, 2010-ben visszatért és egy bahreini második, valamint egy ausztrál harmadik hellyel jelezte, jobb formában van, mint valaha. Csak hát a Ferrari ekkor már igencsak a harmadik vb-címéért küzdő Alonso köré volt építve, így vették el tőle a szezon közepén a Nürnburgringen egy „Fernando gyorsabb nálad, tudod mi a dolgod” csapatutasítással az első helyet.

massa3

2014-ben Massa karrierje elérkezett utolsó állomásához, a Williams csapatához. A brit istállónak egy 32 éves, óriási tapasztalattal bíró pilóta aranyat ért, és a Williams a szezont a második legjobb autóvá fejlődve zárta sőt, 2015-ben Ausztriában Massa megfejelte az utolsó, tizenhatodik pole pozíciójával ezt az egész projektet. Ám a 2015-ös monzai dobogója után az autó egyre gyengébbé vált, 2017-re már csak az ötödik erő volt a csapatok sorában.

Bár csak hetedik helyen intette őt le a kockás zászló a vasárnapi Brazil Nagydíjon, a szervezők nagylelkűségének köszönhetően fiával mégis a dobogó tetején búcsúzhatott szülővárosa közönségétől, mely még a futam után három órával is őt éltette a helyszínen. Ezt jelentette Massa a Forma-1-nek! Soha senki nem gondolta azt, hogy ő a legtehetségesebb pilóta, akivel találkozott, ám hatalmas szíve miatt mégis kivívta sokak szeretetét és tiszteletét! A miénket is.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]