A London Marathon hőse

Leghosszabb és leginkább embert próbáló futótávnak mindig sokan kezdenek neki, de csak kevesen vannak, akik magukon és a győzelmen kívül másokra is odafigyelnek a 42 kilométer alatt. Ilyen ember viszont Matthew Rees, aki az idei London Marathonon hőssé avanzsálódott.

Nem is kell ahhoz futni, hogy valaki egy kicsit is átérezze azt, amin David Wyeth ment keresztül a nem sokkal több mint 42 km-es londoni futóversenyen. Már csak néhány száz méter volt hátra, már látta a célegyenest is, amikor a fizikai kimerültsége olyan szintre jutott, hogy az agya egész egyszerűen képtelen volt irányítani a testmozgását, a lábai teljesen megadták magukat, így a földre esett.

A versenyzők sorba mentek el mellette, csak egyetlen futó, Rees volt az, aki megállt. Először az irányt mutatta a szinte tudatlan állapotban levő  Wyethnek, majd felkarolta és egy segítővel együtt betámogatták a célba. Az esetet számos kamera rögzítette, a videofelvétel bejárta az egész világot. Az önzetlen versenyző és Wyeth is természetesen óriási ovációt kapott , ott volt a helyszínen a királyi család, ők is megtapsolták a sportszerű jelenetet.

Reese elmondta, amikor meglátta az összecsukló futótársát eszébe jutott, mit is jelent számára a maraton. „Próbált felállni, de sehogy sem sikerült neki, és arra gondoltam, fontosabb segíteni, minthogy néhány másodpercet lefaragjak az időmből. Odamentem, próbáltam felvidítani, és mondtam neki, hogy együtt meg tudjuk csinálni. Nagyon hálás volt, bár nem tudott már annyira egybefüggően beszélni, csak azt ismételgette, be kell fejeznie a versenyt, szóval mondtam neki, hogy be fogod fejezni, gyerünk, csináljuk meg”.

forrás: index.hu

kép: runningadventures.uk

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]