A labdarúgás jelenleg a világ legnépszerűbb sportja, és több mint másfél évszázados történelme során leginkább a munkás-osztály sportjaként él a köztudatban, azonban a játék születése az értelmiségi réteghez kötődik. 1848-ben az angliai cambridge-i és oxfordi egyetemen született meg az első szabályozás, ami a játékot érintette, majd 1855-ben megszületett a világ első labdarúgó klubja, a Sheffield FC.
Konrad Koch
A sport németországi megjelenésre egészen 1874-ig kellett várni, ekkor August Hermann és Konrad Koch kísérletezett a játékkal Braunschweigben, az iskolájukban tanuló diákoknak szánták oktatási célzattal. Noha a játék képe jobban hasonlított a rögbire, mint a ma ismert labdarúgásra, próbálkozásuk annyira jól sikerült, hogy egy évvel később Koch kiadta könyvét, amiben már a szabályokat is lefektette. Az első német futballklub megszületése 1888. április 15-re tehető, ekkor négy fiatal testvér közreműködésével megalakult az FC Germania Berlin, majd hat héttel később a ma is ismert Hamburger FC. Az intézményi keretet megjelenésére 1900-ig kellett várni, az ekkor létrehozott DFB (Deutscher Fußball-Bund) a mai napig a német labdarúgás irányító szervezete.
A Bundesliga 1963-as indulásáig a bajnoki cím sorsa a kupákban megszokott rendszerben zajlott, eleinte a regionális bajnokok, majd később a többi helyezettel kibővített mezőny mérte össze a tudását. Külön érdekesség, hogy az 1902-től induló versengésben a területi változások folytán még francia, osztrák, luxemburgi és cseh csapatok is indulhattak, de diadalmaskodni csak a bécsi Rapid tudott 1941-ben. A korszak meghatározó csapatává az 1. FC Nürnberg nőtte ki magát, köszönhetően annak, hogy gyakorta angol ellenfelek ellen trenírozta magát. A szigetországtól való tudásbeli lemaradást jól jelzi, hogy az első összecsapásra 1909-ben került sor, de a vereséget 1914-ben tudták először elkerülni, amikor 1:1-re végeztek a Totteham Hotspur ellen. Nem csak az angol, hanem a magyar csapatok is Európa elitjébe tartoztak, az MTK ellen elszenvedett 3:0-s vereségnek egy pozitívuma volt nürnbergi szempontból, sikerült megszerezni Schaffer Alfrédot, akinek a segítségével kiépítette hazai dominanciáját a bajor csapat: 1918 és 1922 között 104 mérkőzés alatt nem találtak legyőzőre.
A második világháború a sportot is mélyen érintette, a fegyveres konfliktus alatt szüneteltek az európai bajnokságok, azonban a labdarúgás iránti vágyat remekül példázza, hogy egy Prága melletti német lágerben, Terezínben a rabok megszervezték a saját bajnokságukat, aminek keretei között több száz mérkőzésre került sor. A nem hivatalos keretek között zajló Terezín Ligának volt irányító testülete, ellenőrző bizottsága és profi játékvezetők tevékenykedtek a gyakran több ezer néző előtt zajló meccsek alatt. Az eredmények, statisztikák és a tabellák nyomtatásban is megjelentek, amit a helyi foglyok hordtak szét. A háború következményeként a DFB is felfüggesztette működését egészen 1949-ig, az első válogatott mérkőzésre pedig 1950-ig kellett várni, ekkor Németország Svájccal találkozott. A 115 ezer kilátogató néző remekül példázza, mekkora igény jelentkezett a labdarúgásra.
1954-ben az NSZK megnyerte a világbajnokságot, és 1960-as években már több mint 70 német klub játszott a legmagasabb szinten, így mindenképp szükségessé vált a modernizálás. Ennek első lépéseként a DFB vezetői 1962. júliús 28-án elfogadták egy egységes bajnokság, a Bundesliga tervezetét, ami 1963 augusztus 24-én el is rajtolt. Így 75 évvel később, mint az angol, és 34 évvel az olasz és a spanyol bajnokság megszületése után elindult a profi német pontvadászat 16 csapattal. Az esélyeknek megfelelően a Köln magabiztosan gyűjtötte be a bajnoki címet, de a következő években több meglepetés eredmény is született, rácáfolva arra az előzetes félelemre, hogy a profizmus ellehetetleníti a kisebb költségvetésű csapatok működését, és a gazdagabb klubok hegemóniáját fogja okozni. A kevésbé esélyesnek tartott Werder Bremen 1965-os diadala, majd a Eintracht Braunschweig 1967-es sikere is jelezte, hogy közel sem a pénz az egyedüli szempont, a Bundesliga első hét szezonjában egyetlen csapat sem tudta megvédeni bajnoki címét.
A következő évtized egy teljesen más bajnokságot hozott, ami két klub egyeduralkodásáról szólt: a Günter Netzer középpályás vezette, kontratámadásokra építő Borussia Mönchengladbach a Franz Beckenbauer fémjelezte, racionális és eredményorientált Bayern Münchennel viaskodott az első helyért. A Bayern ebben az időszakban fektette le a ma is közismert egyeduralkodó szerepét hazáján belül, de az 1970-es években még nem tudott a Borussia fölé nőni, 1968 és 1978 között a bajorok négyszer végeztek az élen, szemben a Mönchengladbach öt elsőségével, ráadásul az utóbbi lett az első klub, amelyik meg tudta védeni bajnoki címét.
A megerősödő nemzeti bajnokság Európában is megmutatta az erejét, a Gladbach 1975-ben és 1979-ben, a Frankfurt pedig 1980-ban tudott diadalmaskodni az UEFA-kupában, a Bayern München pedig 1974-ben, 1975-ben és 1976-ban is fel tudott ülni Európa trónjára, és diadalmaskodott a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. A ’80-as évek a Bayern dominanciáját hozták, 1980-ban megszerzett bajnoki címüket még hat elsőség követte 1990-ig, csupán a Hamburg, a Werder Bremen és a Stuttgart tudott beékelődni a Bayern sikerek közé. A nemzetközi porondon azonban elmaradtak a sikerek, egyedül a Bayer Leverkusennek sikerült egy UEFA-kupa elsőséget szereznie 1988-ban. Láthatjuk, hogy a sikeres 1970-es éveket egy minőségromlás követte, ami több téren is megmutatkozott: az 1977/1978-as szezonban az átlagos nézőszám 27625 fő volt, ez 1985-re 18400 főre csökkent. A visszaesés egyrészt betudható a Bayern egyedülálló sikereinek, másrészt a stadionok környékén egyre nagyobb teret öltött az erőszak, ami távol tartotta a nézőket. Ha mindez nem lenne elég, az olasz klubok elkezdték felvásárolni a legjobb német játékosokat, olyan karizmatikus egyéniséget távoztak a Bundesligából mint Jürgen Klinsmann, Lothar Matthäus, Matthias Sammer, Rudi Völler vagy Karl-Heinz Rummenigge.
Ulrich Potofski, a szakértő
A fordulópontot 1988 jelentette, a 25. Bundesliga szezon kezdete. A Radio Tele Luxemburg Plus megvásárolta a német foci közvetítési jogait az UEFA-tól, és Ulrich Potofski személyében olyan profi szakértőt alkalmazott, aki minden aspektusában ki tudta elemezni a mérkőzéseket. Azáltal, hogy megjelentek a mérkőzések, az összefoglalók és a beharangozók a TV-ben, ráadásul ezekhez felkészült, profi kommentátorok társultak, a szurkolók elkezdtek visszatérni a stadionokba. Mindez azonban kevés lett volna ahhoz, hogy újra a labdarúgásé legyen a főszerep, mivel a kiábrándult német tömegek már új idolokat találtak. Michael Gross az úszás felé irányította a figyelmet, míg Steffi Graf és Boris Becker tündöklése a tenisz iránti rajongást erősítette, ami oda vezetett, hogy 1993-ban több teniszt közvetített a TV, mint futballt. A futball vezető szerepéhez szükség volt a Bajnokok Ligája megszületésére 1992-ben, valamint a Bayern München dominanciájának megszűnésére. A csapatok kasszájába óriási összegek vándoroltak a TV-s jogdíjaknak köszönhetően, amit a Borussia Dortmund tudott a legjobban felhasználni. 1995-ban, majd 1996-ban elhódították a bajnoki címet, majd ’97-ben első német csapatként a BL serleget is.
Az ezredforduló előtt a német bajnokságot a kiszámíthatatlanság jellemezte. A Freiburg a harmadik helye után kiesett, a Kaiserslautern friss feljutóként bajnokságot nyert, a Dortmund két bajnoki címe után majdnem búcsúzott az élvonaltól. A Bayern élére pedig azt az Ottmar Hitzfeldet nevezték ki, aki épp a Dortmunddal nyert bajnokságot és BL-t. A svájci szakember új színt vitt a Bayern életébe, szakított a Csernai Pál és Giovanni Trapattoni által lefektetett védekező felfogással, ami meghozta a rég várt sikert: 1999-ben bejutottak a Bajnokok Ligájának döntőjébe, és noha drámai körülmények között elbukták azt, két évvel később már ők örülhettek, mint végső győztes. A nemzetközi siker mellett a hazai diadalmenet sem maradt el: a zsinórban megnyert három bajnoki cím mellé még két kupagyőzelem is társult Hitzfeld irányítása alatt. A német klubfutball következő nagy csillaga a Bayer Leverkusen lehetett volna, de 2002-es tündöklése végül nem várt módon végződött: a három legfontosabb sorozatban is be kellet érniük az ezüstéremmel. Ez pedig a német klubok nemzetközi szereplésének utolsó nagy esélye volt, a glasgowi döntőt követően 8 évig sem az UEFA kupában, sem a Bajnokok Ligájában nem kerültek döntő közelébe német csapatok.
Folytatás következik.
