Testközelben – Előadás sportról, életmódváltásról az ELTE dolgozóinak

2017. január 25-én 9:00 órától az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara valamint a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) a sport- és egészségnépszerűsítő kampány részeként előadást szervez az Egyetem dolgozói számára az ELTE PPK Kazinczy utcai épületében.

Az esemény célja, hogy az ELTE-n dolgozó kollégákat mozgásra, sportolásra buzdítsa, hiszen a sport életvitelre és egyben munkavégzésre gyakorolt hosszútávú, pozitív hatásai már régóta ismertek. Az előadások több rendkívül fontos témát is érintenek ízelítőt és kedvet adva a sportos, mozgással teli élethez: a testi tudatosságtól kezdve az életmódváltáson és a mozgás élettani hatásán át a szabadidősportok ismertetéséig számos lényeges és népszerű kérdésre is kitérnek.

A program elsősorban azokat a dolgozókat szeretné megszólítani:

– akik eddig sosem sportoltak
– akik korábban már sportoltak, de abbahagyták vagy sosem tudták elkezdeni igazán
– akik szeretnének sportolni, de nem tudják, hogy számukra milyen mozgásforma lenne megfelelő
– akik tudják, hogy mozogni (fél) egészség, de az első lépéseket nehezen vagy nem tudják megtenni egyedül
– akik azért nem sportolnak, mert nincs megfelelő motivációjuk.

Részletes program:

9:00 Megnyitó
9:10 Dr. Köteles Ferenc: Testi tudatosság és a sport szubjektív pozitív hatása
9:30 Dr. Bárdos György: Mozgás és belső jól-lét
9:50 Dr. Berkes Tímea: Az életmódváltás megvalósítása
10:10 Szünet meglepetéssel
10:20 Dr. Székely Mózes: Egyetemi szabadidősport és motiválás
10:40 Dr. Hevesi Krisztina: Sexercise: a szex mint fizikai aktivitás

Időpont: 2017. január 25. 9:00-12:00

Helyszín: ELTE PPK, 1075 Budapest, Kazinczy utca 23-27.

Facebook-esemény

Az előadáson való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztráció 2017. január 24. 12:00-ig az alábbi linken.

További információ: testkozelben@elte.hu

forrás: beac.hu

plaki4